Hallucinogén - I. rész

Nem fogjátok elhinni, amit most mondani fogok, de... MOSTANTÓL NEM FOGOK MEGSZÍVATNI SENKIT. Igen, jól olvastátok. Ennyi. Kész. Kinőttem belőle. Úgy is csak a baj lenne belőle, én pedig kaphatnám tovább a folyamatos leszidásokat és a büntetéseket. Nincs kedvem vécéket pucolni, nincs kedvem a kukák tartalmát nézegetni és nincs kedvem állandóan nagyi módjára főzőcskézni. Én, Park Chanyeol mostantól megváltozom és rendes életet fogok élni tovább. Vagy... mégsem?

Sokkal jobb elfoglaltságot találtam magamnak, mint a szívatások. Titokban belekeveredtem egy apró kis társaságba, akik nem ismeretlenek, történetesen Zicoék azok. Ők is valami bandába tartoznak, akik valamilyen hallucinogén szerrel kereskednek, nekik pedig az a feladatuk, hogy terjesszék, ezáltal nekem is terjesztenem kell. Nagyon jó kis cucc, kétszer próbáltam. Egyik alkalommal láttam Yixinget egy unikornison, amint a holdat akarták meghódítani, de ez az információ mellékes. Második alkalommal pedig nagymamakendőben virágokat osztogattam a rajongóknak, utána pedig mikulásjelmezben breakeltem nekik. Másnap a menedzser jól le is cseszett, egy napig én voltam az internet sztárja.

Épp a MAMA Music Awards előtti napon történ az, hogy a következő adag hallucinogén szerrel tértem haza este. Mindig gyógyszeres üvegekbe rakják a tablettákat, azért, hogy ne lepleződjenek le. Négy gyógyszeres fiola volt nálam, azt a négyet Yifannak szántam, aki szólt, hogy neki is kell, ki akarja próbálni. Igaz kilépett a bandából, de tartjuk a kapcsolatot. Egyedül neki számoltam be az új hobbimról, s nem cseszett le, sőt még tetszett is neki a dolog. Ő elmondta, hogy esténként egy bárba jár pultosként, neki az a feladata, hogy mindenféle szerrel kevert italokat adjon ki a vendégeknek. Igazi rossz fiú. De már megint elkanyarodtam a témától.

Na, szóval a díjátadó előtti reggelen nem tudom milyen megfontolásból, de leraktam a fiolákat tartalmazó dobozt a konyhaasztalra és elmentem megfürödni. Gondoltam, hogy majd egyik eszement sem fogja felbontani a Yifannak szánt csomagot. Sajnos, tévednem kellett.

Elernyedt testtel a zuhanyzó falát támasztottam, a forró víz folyt rám, körülöttem mindent gőz borított. Nagyon kellett nekem már az a zuhany, hogy ellazuljak. Sok volt a stressz a díjátadó miatt, majdnem minden nap üvöltöztünk egymással a fiúkkal, szinte mindenen összevesztünk. Viszont csupán csak ilyen kis piti dolgokon, például két nappal ezelőtt azon kaptunk össze, hogy az én fogkefén Jongdae poharában volt. Akkora fejmosást kaptam, hogy csak na, égnek állt a hajam, annyira üvöltött velem. Nem hibáztattam érte, hiszen megsértettem a felségterületét azzal, hogy a fogkefém az ő poharába került! El tudjátok ezt képzelni?! Ezért börtön jár nekem, basszus!

Istenit, hogy mindig elkanyarodok a témától! Szóval ott tartottam, hogy zuhanyoztam.

Elzártam a csapot, s egy hosszadalmasabb akrobatagyakorlat után elhagytam a zuhanytálcát. Levettem a törülközőm a tartóról, majd az egész alakos tükör elé álltam, s miután megtöröltem az arcom és a hajam, a tükörre kezdtem rajzolni, amit belepett a pára. Lerajzoltam az első "látomásom", vagyis Yixing lovaglását egy unikornison. Aki történetesen saját maga volt. Nagyon brutálisan nézett ki. Zokogva-röhögve dőltem el az Overdose közepén. Máig sem tudom, hogyan tudtam én bekatizva táncolni.

Egy gyors megtörölközés után felöltöztem az aznapi táncosruhámba, gyorsan megsikáltam a fogaim, majd siettem ki a konyhába a dobozért. Már messziről láttam, hogy fel van bontva.

- Mi a picsa?! - üvöltöttem fel egy nagyobb vonyítással megspékelve, eközben rohantam a dobozhoz. Add meg Istenem, hogy mind a négy fiola ott legyen bontatlanul! Sajnos Isten nem hallgatta meg a szavam. Hiányzott az egyik kis üvegcse. - Melyik balfasz bontotta fel?! - keltem ki magamból hangosan.
- Kit balfaszozol le, te?! - ütött hátba erősen Sehun. - Taónak nagyon fáj a feje, ezért keresni kezdtem neki gyógyszert, de nem találtam. Viszont megláttam ezt a dobozt, és...
- És rohadtul de felbontottad!
- Azért bontottam fel, bazdmeg, mert az van ráírva, hogy fájdalomcsillapító! - pattogott tovább. S nekem akkor esett le. Ez felbontotta... felbontotta azzal a céllal, hogy ad egy szem pirulát Taónak. Ne, csak ezt ne! Ez nem történhet meg!
- És mond csak, Sehun... - kezdtem félve, halk hangon - Adtál belőle Zitaónak?
- Igen. Miért?
...Kurva életbe... kurva nagy szarban vagyok!

- MI? MI AZ, HOGY NEM LÉTEZIK A MIKULÁS?! - Hirtelen rezzentünk össze mind a ketten, mikor meghallottuk Zitao üvöltését. Jézusom, jézusom, jézusom... szerintem a szer kezd hatni.

- Ezzel meg mi van? - húzta fel a szemöldökét érdeklődve a maknae.
- ÚRISTEN, DE SZÉP VÍZILÓ! - Tao ismét kiabált, én pedig kezdtem egyre jobban elsápadni. Émelyegtem, meg kellett támaszkodnom az asztal szélében. Ez nem lehet... ez nem létezik, ilyen nincs bazdmeg! 
- Megyek, megnézem. Lehet csak álmában beszél... illetve, kiabál - mondta Sehun, s már indult volna, de erősen megragadtam a karját és visszarántottam.
- Ne menj be hozzá! - utasítottam keményen, megszorítva a karját. Összehúzott szemekkel nézett rám, látszott rajta, hogy nem tudja kitalálni, hogy nekem meg mi a bajom van. Talán el kéne mondanom neki? De akkor meg beköp Joonmyunnak, azt meg nem akarom. Viszont egyedül meg nem tudom fékezni Taót, ha esetleg kiszabadulna. 
- Mi van veled, Chanyeol? - kérdezte, hangja úgy csengett, mintha gyanítana valamit. Sóhajtottam egy nagyot és elengedtem a karját.
- Tudod... én... - vakargattam a tarkóm, nem tudtam, hogy hogyan is kezdhetnék bele - Belekeveredtem egy bandába, akik hallucinogén szerekkel kereskednek és ezt a négyet én el akartam vinni Yifannak, de te voltál olyan balfasz, hogy felbontottad, és adtál Zitaónak, és most meg az alatt a szer hatása alatt van! - hadartam el egy szuszra, de nem emeltem fel a hangom, mert nem akartam, hogy a többiek meghallják. Sehun csak nézett rám, megbotránkozott WTF fejjel, s egyszer csak kirobbant belőle a röhögés.
- Ezt most nem mondod, komolyan, ugye?! - nevetett hisztérikusan, majd egyszer csak megkomolyodott s pókerarccal nézett tovább. - Túlságosan is komolyan gondolod, ismerlek már, Chanyeol. De mondd, hogy lehettél ennyire idióta?! Egyáltalán hogy jutott ilyen az eszedbe?

- Sehuna! Gyere, itt a papi! - jelent meg hirtelen Tao, egy alsógatyával a fején. Normál esetben visítva röhögtem volna rajta, de akkor teljesen halálra voltam válva. Mi a picsa? Sehun sikított egyet, mert Zitao kitárt karokkal felé kezdett közeledni, de a maknae gyorsabb volt és elrohant előle. Én is követtem Sehunt ki a konyhából, mert Tao engem is el akart fogni. Panda arcán látni lehetett, hogy hatott a szer. Szemei csillogtak és beszívott feje volt. Jézusom, nagyon ijesztően vicces. 

Egészen a fürdőszobáig rohantunk, berongyoltunk a helyiségbe, én kulcsra zártam az ajtót.
- Szóval akkor most Tao az alatt a szer hatása alatt van? - kérdezte kerek-perec a maknae érdeklődve, én pedig bólintottam egyet. - És meddig tart?
- Nyolc óra az időtartam... - mondtam félve, s összehúztam magam.
- Most kajak nyolc órát fog randalírozni?! Nem akarjuk bezárni valahova?
- De, az jó ötlet lenne - gondolkodtam el. Remélem nem fog kimászni az ablakon. 

Sehun kinyitotta az ajtót, majd lassan körbenézett, ezt követően jelzett nekem, hogy tiszta a terep. Halkan kiosontunk az ajtón, és Tao keresésére indultunk. Hamar megtaláltuk, a konyhában foglalatoskodott valamivel, amit messziről nem láttunk és közelebb mentünk. Mikor Zitao meglátott minket, örömében felvisított.
- Nézzétek fiúk, etetem a hörcsögöket! - tapsikolt boldogan, és egy újabb kenyérgalacsint dobott a mosogatóba. Ez most kajak azt hiszi, hogy azok a mosatlan edények hörcsögök? - Nézzétek, nézzétek, ő itt Penny! - bökött rá csillogó szemekkel egy bögrére, majd kivette a mosogatóból és megpuszilta. - Na, gyere Penny, megyünk sétálni - azzal seggrázva eltűnt a bögrével a kezében.
- Oké, ez fura volt - nyögte be Sehun, mondatát felmorduló hasa követte. - Ugh. Bocs Chanyeol, megyek, beülök a retyóra - mondta sietősen, majd egyszerűen kifutott a konyhából. Basszus, egyedül maradtam! 

Kirohantam a helyiségből, s Tao keresésére indultam, nem akartam, hogy valamilyen hülyeséget csináljon. Hallgatózni kezdtem, hátha meghallom a hangját, vagy bármit, ami a nyomára vezet. Egyszer csak hallottam egy nagy puffanást kintről, bennem azonnal megfagyott a vér. Ugye nem ugrott le?! Egyből fogtam magam és kirohantam a bejárati ajtón. Elfehéredtem ismét, mikor megláttam egy csapat sikítozó lányt a kollégium előtt, az összes lány a tető felé nézett, így én is követtem a példájukat. Eltátottam a számat és kidüllesztettem a szemeim. Zitao MEZTELENÜL állt a kolesz legtetején és bőgött. Baszki, baszki, ebből oltári nagy baj lesz! 
- Ne, Penny, ne! - zokogott Tao keservesen, s mikor meglátott, lefelé kezdett mutogatni. Oda néztem, ahova mutatott és megláttam "Pennyt", aki darabokra törve hevert a földön. Egy hatalmasan csaptam a homlokomra.

Egyszer csak abbahagyta a sírást és felnevetett. Mik ezek a hirtelen hangulatváltozások? Basszus, én is ilyen voltam? Mert nem igazán emlékszem a dolgokra... 
- Jaj de jó kiszellőztetni a himbilimbim! - kiáltott fel boldogan és az égnek meresztette karjait. Uram atyám. 
- Bazdmeg Tao, gyere már le! - hördültem fel ingerülten. Nagyon elegem volt már.
- De szép a kilátás! - kuncogott, mintha meg sem hallotta volna, amit mondtam. A rajongók, akik az épület előtt álltak, szüntelenül kamerázták a jelenetet és visítottak, rám nem is figyeltek, ami nem is zavart.

Hirtelen felindulásból előkaptam a telefonom, feloldottam a telefonzárat és kikerestem Yifan számát. Remélem ő tud nekem segíteni. És remélem, hogy valahol a közelben van. Két csörgés után fel is vette, ami meglepő volt, mert mindig az utolsó pillanatban nyomta meg a fogadó gombot.
- Csá haver, mizu? - köszönt bele szokásosan lazán Yifan a telefonba.
- Áh, szia, Yi... - köszöntem vissza.
- Mi ez a kedvtelen hang? Valami gond van? - érdeklődött azonnal. Sóhajtottam egy nagyot.
- Hallod bazdmeg... ugye van ez a hallucinogén cucc, amit neked akartam elvinni. Sehun azt hitte, hogy fájdalomcsillapító és beadott egyet Zitaónak, és... - Már fojtatni akartam volna tovább, de Tao elérte, hogy belém forrjon a szó.
- SZIASZTOOK LÁNYOK! - kiabált ismét, én csak a fejemet ráztam hitetlenkedve.
- Ez Tao volt?! - nevetett fel a kínai.
- Ne röhögjél, baszod. Inkább gyere ide, és segíts elrendezni - morogtam bele a telefonba utasítóan.
- Nézzétek a himbilimbim lányok! - Zitao ismét üvöltött. Jaj istenem, és még csak az az egy óra sem telt le.
- Azt a kurva! - Yifan még inkább röhögött. - Mindjárt megyek, úgy is a városban vagyok.


- Rendben, kösz. Leteszem - mondtam, majd kinyomtam a készüléket.

Remélem Yifan sietni fog. 

Árva (Tao)

    Tao lassan sétált az éjszakába burkolózott utcán, hallgatta a kedvenc zenéit, miközben élvezte, hogy egyedül van. Egy nagyot szippantott a szmogos levegőből, majd lassan kifújta és lelassította lépteit. Még több időt akart magának hagyni, nem akart egyhamar visszaérni a kollégiumba és hallgatni csapattársai hülyeségét. Még magának sem akarta bevallani, de egy icipicit elege volt már a folytonos felhajtásokból és robotolásból, a szíve mélyén ezért is adott igazat Yifannak és LuHannak, akik elhagyták a csapatot. De mikor ez a gondolat ismét befészkelődött a fejébe, el is hessegette, hiszen az volt az álma, hogy debütálhasson, nem akarta feladni azt, amiért ilyen keményen dolgozott. ZiTao érett, erős férfi -legalább is, ezt gondolja magáról-, nem hagyja magát, minden akadályt leküzd, ami csak elé áll.

    Kivette a füléből a fülhallgatót, majd zsebre tette. Hamar felkapta a csuklyáját, mert észrevette, hogy egy csapat lány közeledik felé és az egyiknek a pulcsiján az ő neve van. A mellette levő kirakathoz fordult és úgy tett, mintha azok a kirakott női ruhák érdekesek lennének, megvárta, míg elmennek a lányok, fellélegzett és indult tovább. Örült, hogy nem látták meg, mert nem lett volna idegzete autogramot osztogatni nekik.

    A levegő fokozatosan lehűlt, Tao feltekerte nyakába piros, kötött sálját, amit nagymamája kötött neki még a születésnapjára. Lehellete meglátszott a csípős, novemberi levegőben. Lassan jön a tél. - gondolta, majd kissé megszaporázta lépteit, mert nem akart megfázni. Betegen is mindig színpadra kellett állnia, szóval el szerette volna ezt kerülni. 

  Egy pillanatra megtorpant, mert hirtelen azt sem tudta, hogy hol van, de megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor meglátta azt a kis sarki kifőzdét, ami közel van szállásukhoz. Remek. Az lett volna igazán gáz, ha eltévedek. 

    Már készült indulni tovább, viszont egyszer csak gyerekhangot hallott meg, pont a maga melletti eldugott kis utcából. 

- Te is fázol, Mimi? - ZiTao hirtelen nem tudta hova tenni, hogy még is egy kislány, aki ráadásul kínaiul beszél, mit keres az utcán este. Azt hitte, hogy biztos a nővérével, vagy esetleg az anyukájával van és őt becézi Miminek, indult is volna tovább, de a kislány újra megszólalt. - Jaj, drága Mimi, mit ártottunk mi a világnak? Miért kellett elzavarnia anyának? - A kínai fiú azonnal befordult az utcába és ide-oda fordította a fejét, hátha megtalálja a hang tulajdonosát. Ez a kislány ki lett rakva, ráadásul a testvérével együtt! Ki lehet ennyire szívtelen?!

    

    Kutyaugatás hasította ketté a néma csendet. Tao megtorpant, s meglepődve pislogott a sötétben. 

- Mi a baj, kutyus? - szólt ismét a kislány, s a fiú akkor döbbent rá, hogy Mimi nem egy személy, hanem a gyerek kutyája. 

- Hahó? Hol vagy? - kiáltott kínaiul a fiú, az ugatás még hangosabb lett és egyre közelebbről jött. Csattogás hallatszott, mintha apró kis talpak lennének, a hangok tulajdonosa meg is jelent; a kislány futott Tao felé, előtte egy hatalmas kutya. A gyerek a kutyája után futott, az állat meg a kínai felé. 

    A kutya megállt ZiTao előtt. Egy nagy, izmos, fehér pitbull kutya volt, akkora pofával, hogy le tudta volna harapni egy ember kezét. A fiú meg is ijedt tőle, hátrálni akart, de a kutya csupán csak meg akarta szagolni a cipőjét és meg is tette. A kislány is beérte őket, érdeklődve nézett fel a magas Taóra, oldalra fordított fejjel vizslatta az egész lényét. 

    Taónak megesett rajta a szíve. A sötétben is lehetett látni, hogy mennyire le van fogyva, rövidnadrágja és pólója csak lógott rajta, ráadásul mezítláb volt. Édes Istenem. 

- Te ki vagy? - kérdezte félénken a gyermek. A mellettük álló házban valaki felkapcsolta a villanyt, így némi világosság vette körül őket. A fiú levette a csuklyáját, majd rámosolygott a lányra. Leguggolt elé, hogy egy magasságban legyenek. 

    - ZiTaónak hívnak - mutatkozott be. - Hogy kerülsz ide? - kérdezte kedvesen. A kutya eközben hozzádörgölőzött gazdája lábához, majd leült mellé. A kislány is leguggolt és átölelte kedvencét, miközben kuncogott egyet. Egy kis szeretgetés után a gyerek visszanézett Taóra, aki szeretetteljesen nézte az előtte lejátszódó jelenetet. 

    - Miért érdekel, bácsi? - húzta fel a szemöldökét a kicsi. Bácsi? De aranyos. 

- Mert furcsának találom azt, hogy egy ilyen szép kislány mit keres az utcán egyedül - Basszus, ez túl pedofilnak hangzott! A francba. - Mármint, nem vagyok rossz akaró, nehogy azt hidd! Csak szeretnék segíteni, ha tudok - mentette ki gyorsan magát.

    A kislány nem értett félre semmit, sőt ki is nevette az idősebbet. Viszont egy szempillantás alatt elkomorult az arca és sírásra görbült a szája, de nem tört ki belőle a zokogás, tartotta magát. Szegény kislány... min mehetett keresztül?

Tao hirtelen homlokon csapta magát, letekerte nyakából meleg sálját, félbehajtotta és a földre terítette. 

- Gyere, állj rá erre. Fel ne fázz - mutatott a piros anyagra. A gyermek engedelmeskedett és helyet kínált kutyájának is, aki szintén letelepedett a sálra. Nagyon szeretheti a kutyáját. Ahogy én az én Candymet. 

    ZiTao levette hátitáskáját, majd azt kicipzározva kezdett el benne kutakodni. Előszedett egy meleg, kötött pulóvert és egy kis zacskót, amiben kettő szalámis zsemle volt csomagolva. A zsemléket letette maga mellé, a pulcsit pedig a lány felé nyújtotta. 

- Vedd fel - mondta. A kislány elvette a pulcsit, majd belebújt, a ruhadarab jól elfedte törékenyt testét, hisz' vagy tízszer akkora volt, mint ő maga. A kínai felvette a zacskót, majd a kisgyerek kezébe adta. - Tessék, ezt pedig edd meg.

   
    A pici nagyon megörült ennek, kivette az egyik zsemlét, kibontotta az alufóliából, majd kettészedte. A szalámis részét a kutyájának adta, a tetejét pedig ő kezdte el majszolni. Az állat hamar belakmározta az ételt, s hatalmas szemeket meresztett a gazdája kezében lévő zsemle tetejére. A kislány újra nevetni kezdett és odanyújtotta a maradékot. Magához ölelte a hatalmas állatot, majd sidorni kezdte a testét, hogy felmelegítse őt is. 

- Ugye most már nem fázol, Mimi? - csilingelt a hangja.

    Tao elővette a telefonját, feloldotta a zárat, majd kikeresett egy képet a kutyusáról. A lány kíváncsian nézte a fiút, nem tudta, hogy most mi következik. 

- Nézd, nekem is van kiskutyám - nyújtotta felé a készüléket, s mikor meglátta a kislány a fehér kis csöppséget, örömében felvisított. 

    - Jaj, de pici! És milyen cuki! - lelkesedett fel - Mimi nála vagy tízszer nagyobb!

- Igen, ezt én is észrevettem - kacagott fel ZiTao. - Figyelj, szeretnél vele találkozni? 

- Magaddal vinnél, ZiTao bácsi? - szólította nevén a fiút. Végül is, miért ne? Hazaviszem, aztán holnap meg bemegyünk a rendőrségre és igazoltatjuk. Megkeressük az anyját, feljelentjük azért, mert utcára tette a gyerekét, vagy esetleg kerestetjük a rendőrökkel. Hosszú folyamat lesz az biztos, de a srácok és a menedzser is biztosan segíteni fog. Meg szeretném tartani ezt a kislányt. Tudom, hogy nagy felelősség egy gyerek, de meg szeretném próbálni. Árvaházba biztos, hogy nem megy, az kizárt dolog. 

    - Igen, magammal viszlek - bólogatott a fiú. - És Mimit is - tette hozzá gyorsan. 

- Megígéred? - nyújtotta a csöppség a kisujját. Tao szinte azonnal elérzékenyült, mikor meglátta azokat a nagy, bizalommal teli szemeket. Összefűzte kisujjaikat és óvatosan megrázta kezeiket. 

- Megígérem.

    Nemsokkal később Tao a kislánnyal a kezében és nyomukban a kutyával indult meg a kollégium felé. 

Nails, text and makeup

Már nagyon kivagyok éhezve egy jó szívatásra. Utoljára Kyungsoot szívattam meg egy hete, de azt orbitálisan: tojásokat raktam a cipőibe, amiket nem vett észre és sikeresen rájuk lépett, egy fél zacskó sót borítottam az egy tányér ramenjába, borsot szórtam a párnájára, és mézet kentem a lepedőjére. Ezt mind egy nap alatt. Csóri gyerek nagyon kivolt, olyan szinten üvöltött velem, hogy a feje is bevörösödött. Jó Chanyeolhoz híven csak röhögtem rajta. Így visszagondolva, lehet, hogy egy kicsit messzire mentem? Egyáltalán nem. Nem úsztam meg büntetés nélkül, Joonmyun az összes házimunkát rám aggatta, ami annyit tesz, hogy minden nap csilli-villire kell varázsolnom a szobáinkat, a fürdőt, a vécét, mosnom kell és mosogatnom kell. Ezt mind egy hétig. Az az egy hét ma telt le. És én már a következő szívatáson töröm a fejem.

Kiszemeltem Tao, mint általában. Egy hét pihenő időt adtam neki, mert szegény gyereket ez a Mirtilles dolog nagyon megviselte. Egy nappal a szívatás után bemesélte magának azt, hogy lehet, hogy nem én voltam és tényleg van egy őrült zaklatója. Természetesen én igazat adtam neki, mert ő maga mondta nekem, hogy én azért nem vagyok ennyire paraszt. Hát, Mirtill még a hasznomra válhat, úgy érzem. 

Lehet, hogy furcsán fog hangzani tőlem, de... egyszerűen nincs ötletem, hogy mivel tudnám kicsit megviccelni a kis Pandát. Valami maradandót akarok, mint például a kék, csillámos haja -oké, az két nap után lejött neki, de azért marha nagyot alakítottam vele-, valami olyat, ami kínos helyzetbe hozza. Hogy miért?

Történt egyszer két nappal ezelőtt, hogy drága Zitao gondolt egyet és két alsógatyámat felakasztott arra az SM Entertainment feliratra, ami a bejárat mellett díszeleg pár centire. Az még hagyján, de ezt a rajongók szeme láttára csinálta! Utána rám mutatva felordított, idézem: "Park Chanyeol a vécénket takarítja minden nap!", majd sarkon fordult és nyugodtan besétált az épületbe. Égett a fejem mint az állat, Jongin, Minseok és a rajongók együttesen szó szerint visítva röhögtek rajtam. Akkor döntöttem el, hogy bosszút állok. 

Gondolkozom olyanokon, hogy mikor fürdik, bemegyek és a telefonjait, amolyan vízi játék gyanánt beledobálom a fürdőkádba, vagy a Gucci cuccaiból takarót csinálok magamnak, vagy a seggére ragasztok egy "Vigyázz, a fingommal gyilkolok!" feliratot persze akkor, amikor a repülőtéren vagyunk és a rajongók jól látják, vagy szimplán egy fingópárnát rakok a feneke alá ami egy orbitálisat szól, szintén a repülőtéren, ahol szintén látják és hallják a rajongók. Nem, ide valami egészen különleges kell! Ez mind túl dedós. Bár, a telefonos és a fingós cetli még jól jöhet.

A próbateremben ülök az egyik kanapén és töröm a fejem. Nem hiszem el, hogy nem akar megszállni az ihlet! Gondolkozz Chanyeol! Tehetetlenségemben már úgy csinálok, mint az a hülye Micimackó vagy ki a halál: ütögetem a fejem izomból, miközben azt kántálom, hogy "gondolj, gondolj...". Áh, nem használ. Talán, ha... körbejárnám az SM épületet, tudnék ötletet meríteni. 

Egy nagyot sóhajtva kelek fel az szófáról, beletúrok a hajamba és dobbantok egyet a lábammal. Felveszem a táskám az jobb vállamra, majd lekapcsolom a lámpákat és elhagyom a termet. A többiek már elmentek, igazából nem tudom, hogy mikor, mert én aludtam. Mikor felkeltem, a homlokomon találtam egy cetlit "Ch, akinek jól megy. Majd gyere, baszki." felirattal. Tuti, hogy Kyungsoo írta. 

A karórám hajnali hármat mutat, de az épületben javában folyik az élet. Van, aki még csak most megy vissza a kollégiumba, és van, aki most érkezett. Az őrök és a staffosok őrült mondjára rohangálnak ide-oda. Már megszoktam, ez mindig így szokott menni. Nagy a hangzavar, mintha egy kisebb rajongói találkozón lennék. Megpillantom a stylistunkat, aki épp az egyik teremből bukkant elő. Talán ő tud valami ötletet adni. 

- Noona! - kiáltok utána, a lépcsőknél érem utol. Meglepődve hátra fordul, majd elmosolyodik.

- Hát te, Chanyeol? A többiek már egy órája elmentek - pillant órájára, azután visszanéz rám. 

- Tudom. Csak elaludtam, és szerintem jobbnak látták, ha itt hagynak - vonom meg a vállam. Tekintetem valamiért a körmeire vándorol. Rendes körömlakkal van befestve, de már vagy két hete ez a lakk van rajta. Hogyhogy nem kopik le? Érdekes, ez jól is jönne. - Noona, mivel van befestve a körmöd? 

- Miért kérded? - emeli fel a kezeit és a szeme elé teszi őket. 

- Ne értsd félre, nem vagyok buzi! - teszem magam elé a kacsóim védekezés kép. - Csak úgy kérdezem, mert ha jól számoltam két hete van rajtad és nem kopott le. 

- Oh, ez gél lakk. Ez lenő, nem kopik. Rendes körömlakk lemosóval nem lehet leszedni, csak-

- Noona, kölcsön tudnád adni ezt a gél lakkot, vagy mit? - kérdezem izgatottan. Megvan a szívatás! Rettegj Tao! - Nyugi, még mindig nem vagyok meleg. Egy szívatáshoz kell - mondom vigyorogva. Meghallva a "szívatás" szót egy hatalmasat sóhajt, majd megforgatja a szemeit. 

- Chanyeol. Tudod, hogy nem sok kell, és Joonmyunnak végleg-

- Tudom, de kérlek! - teszem össze egy pillanatra a tenyereim. - Légyszi!

- Miért is segítenék neked? - kérdezi, leginkább magától, mintsem tőlem. 

- Mert... mert... Áh, mindegy, indokot nem tudok mondani! Kell az az izé! - kulcsolom össze mellkasomon a kezeim durcásan. Kedves stylistunk a homlokára csap, ezt követően turkálni kezd a sminkes táskájában. Előhúz egy üvegcsét, amiben átlátszó folyadék van, s odanyújtja nekem. Ez az! Készülj Panda. Angyali mosollyal veszem el tőle és süllyesztem a zsebembe. - Oh, és noonna, tudnál adni erős rózsaszín színű körömlakkot? 

- Már nagyon várom, hogy kit fogsz ezzel beszívatni - röhög fel, kiveszi a táskájából azt, amit kértem tőle és a kezembe adja. Nem fogsz meglepődni, noona. Nem fogsz meglepődni. 

- Kérhetnék egy vörös rúzst is? - újból felröhög - És egy lila alkoholos filcet is szeretnék. 

Miután megszerzem a cuccokat, hazavitetem magam a stylisttal. Út közben azt ecsetelte, hogy több réteget kell majd kenni a gél lakkból, hogy tartós legyen. Többször megkérdezte, hogy kit fogok megviccelni, de csak annyit válaszoltam sejtelmesen, hogy majd meglátja. Nem mondtam neki azt, hogy nem fog meglepődni, mert akkor rögtön rájött volna, hogy Tao az áldozatom. 

Már a lakásban állok és gondolkodom. Most kéne cselekednem, mikor mindenki alszik. Leveszem a cipőm, s bemegyek a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Szerencsére a konyhában sincs senki, pedig általában Yixing az, aki az asztalnál szokott aludni. 

Besunnyogok Taohoz. Halkan, egyenletesen szuszog, látszólag békésen alszik. Ha egy alvó emberre nézek engem is elkap az álmosság, de most más a helyzet, mert nekem az az egy óra bőven elég volt, amit alvással töltöttem. Zitao kezei általában takarón kívül vannak, most sem volt másként. 

Egy ördögi vigyor kíséretében előszedem a zsebemből a lakkokat, majd lecsavarom a tetejüket. Óvatosan kezembe veszem a srác tenyerét, majd a körmeire kenem az első átlátszó réteget, ugyan ezt megismétlem a másik kacsóján. A sötétben nem annyira látok, de az utcáról bejövő fény pont megvilágít minket. Már vagy a huszadik rétegnél tartok, és már vagy három réteg rózsaszín körömlakkot is rákentem, mikor Tao elkezd nyöszörögni és háton fekvő pozícióból, oldalt fekvő pozíciót vesz fel. Akkora mákom van, hogy pont felém fordul. Tao, Tao, Tao. Ezt megint csak magadnak köszönheted, öregem. Nem kellett volna leégetni a rajongók előtt! 

Előveszem a pulóveremből a kulcscsomómat, majd felkapcsolom azt a kislámpát, amit még anno rátettem kulcstartóként a csomóra. Megvilágítom vele Tao ajkait, szerencsére a lámpának nincs nagy fénye, csak minimális, így a szemeit nem érinti. A nadrágzsebemből előkapom a rúzst és az alkoholos filcet, a filcet az ágyra rakom, a rúzsról leveszem a kupakot és óvatosan bekenem Panda száját. 

A fényt a művelet után a homlokára irányítom, az alkoholos filccel ráírom fedetlen bőrére angolul, az "I'm a gay." mondatot. Tudom, tudom, alattomos, de ez vicces lesz. 

A jobb karjára, immár koreaiul ráírom, hogy "Érj a testemhez!", a bal karjára pedig a "Fiúk előnyben." szöveget. Majdnem felröhögök, mikor meglátom a kész műveim, de tartom magam, nem akarom felébreszteni. 

Lábujjhegyen lépdelve hagyom el a szobát, majd átmegyek a saját szobámba és táncruhástul dőlök be az ágyamba.

Reggel éktelen röhögések, visítások és röfögések keltenek. Kipattannak a szemeim és felülök az ágyamban. Ezek a röhögések... tuti, hogy meglátták Zitaot! 

Kidörzsölöm a csipát a szememből, majd a legjobb póker arcom felvéve sétálok ki a szobából. A röhögések a konyhából jönnek, ezért oda tartok. Most nagyon örülök a fejemnek. Remélem Zitao nem engem fog gyanúsítani. Ő mondta a Mirtillesnél, hogy nem vagyok ennyire paraszt. És ez a Mirtillesnél sokkal durvább. 

A látvány, ami a konyhában fogad meg sem döbbent. Valakik az asztalon, valakik a pulton és valakik a földön elterülve röhögnek. Még Joonmyun és a menedzser is nevet, egy-egy széken ülnek, az asztalra borulva. Tao elkenődött rúzzsal és gyilkos, de rezzenéstelen arccal áll a konyha közepén. De durván néz ki! Imádom magam, amiért ilyeneket találok ki.

- Ne röhögjetek basszátok meg! - üvölt Zitao kikelve magából. Alíg bírom visszatartani a nevetést, de tartom magam. 

- Pontosítok, basszatok meg - mutat hahotázva Jongdae a Tao homlokán lévő szövegre. Na Jongdae, ez a beszólás nagy volt!

- Zitao, nem is tudtam, hogy a saját nemedhez vonzódsz! - kiált fel Sehun, törölgetve kicsordult könnyeit. Ezek annyira röhögnek, hogy észre sem vesznek. Nem baj, legalább zavartalanul nézhetem a művem. 

- Gyerekek, én nem... - szegény gyereknek elakad a szava, feje vöröslik a szégyentől és a méregtől egyaránt. 

- Zitao, nagyon durva vagy! - Jongin nevetve fetreng a földön. 

- Chanyeol, ez te voltál? - kérdezi hirtelen röhögcsélve Joonmyun. Bazzeg, lebuktam. 

Egy emberkén hagyják abba a röhögést és fordulnak felém. Tao szinte megöl a tekintetével, ökölbe szorított kezekkel és fog csikorgatva bámul egyenesen a szemeimbe. Jesszus, de szadista a tekintete. Megvonom a vállam és megrázom a fejem. 

- Nem én voltam - mondom komolyságot színlelve. Húzni akarom a dolgot, nem akarom, hogy hamar vége legyen. Nagyon vicces. 

- Basszus Yeol, túl komoly vagy. Tényleg nem te voltál - döbben meg Luhan. Panda felhúzza a szemöldökét, viszont továbbá is ugyan úgy néz. Tudom, hogy tudja, hogy én voltam. 

A tűröképességem eddig tart, egy "pff" után vulkánként robban ki belőlem a röhögés. 

- Hát ki, ha nem én? - kacsintok Tao felé.

- Tudtam! - érkezik kórusban a többiektől. 

Zitao egy orbitálisat hörög, majd felém veti magát, de én gyorsabb vagyok és nevetve elfutok előle. 

- CHANYEOL, KICSINÁLLAK! - ordítja torkaszakadtából, mire én nevetés közben visítok egyet és tovább szedem a lábaim. 

You're my angel (SuTao)

- Hyung... - Kellemesen felsóhajtok, mikor ezt a szégyenlős, kedves hangot meghallom. Számomra ez a hang jelent mindent, ha nem hallanám nap mint nap, abba beleőrülnék. 

- Mondd, Zitao - suttogom a nyakába, s felemelem a fejem, hogy tökéletes arcára nézzek. Tenyerem puha arcára simítom, ő pironkodva fog rá a kézfejemre. Kissé előrehajolok és egy puszit nyomok azokra a kívánatos ajkaira. Még jobban elpirul, erős kezeivel szorosabban ölel át, fejét a mellkasomba fúrja, hogy elrejtőzzön. Halkan felnevetek, játszani kezdek puha, barna tincseivel. 

- Mit jelentek számodra? - néz fel hirtelen rám, elhadarva kérdését. Hogy mit jelent ő számomra? Mindent. 

- Mindent. A világot. Egy nyári napon a hűvös fuvallatot, egy méhecskének a nektárt, esőt egy száraz napon, vizet egy növénynek. Mindent, ami szép és kedves. Te vagy a mindenem - mondom őszintén szemeibe nézve, amik a meghatottságtól most könnyektől csillognak. Szája megremeg, a cseppek kibuggyannak és végigfutnak arcán. Elmosolyodok, hüvelyk ujjammal letörlöm könnyeit, de azok nem akarnak elapadni, makacsul folynak tovább szemeiből. Egy nagy sóhajjal ölelem magamhoz, had sírja ki magát. Most valami rosszat mondtam, vagy ennyire meghatódott? Halkan pityereg, miközben a hátamon markolja a pólóm. Eltolom magamtól s nedves pofijára nézek. Lepuszilom könnyeit; hátát, karját és arcát simogatom, hogy lenyugodjon. 

Mikor már csak szipog, felteszem a kérdésem: - Ennyire meghatódtál? Vagy valami rosszat mondtam? - motyogom óvatosan, hátha megint el kezd sírni. Szája sarka ismét lefelé görbül, de tartja magát, s egy pillanatra összeszorítja a szemeit. 

- Meghatódtam - kezdi halkan - Az életem során kevésszer fordult elő, hogy ennyi kedves és őszinte szót mondtak nekem... Ennyire szeretsz engem, Joonmyun? - kérdezi bizonytalan hangon lesütve a szemeit. Egy mosollyal simogatom meg a derekát, mire nagy, a sírástól vörös szemekkel néz rám. 

Közel hajolok hosszá, s ajkára suttogom: - Szeretlek, Zitao - óvatosan megcsókolom, lassan kezdem mozgatni ajkaim, hogy nehogy elijesszem. Bátortalanul viszonozza csókom, finoman kóstolgatjuk egymást. A levegőnk elfogy, pihegve válunk el egymástól. - És... én mit jelentek neked? - érdeklődök kíváncsian, s finoman beletúrok hajába. Látom rajta, hogy elbizonytalanodik, összezavart ábrázattal cikázik a szeme ide-oda. Türelmesen várok a válaszára, meztelen lábfejem az ő fedetlen lábfejének simítom, elpirul, majd tekintete megáll az arcomon.
- Hát... hogy is mondjam... nem vagyok a szavak embere... - Ááá nem... azért rögtönözöl olyan jól rappszövegeket. Tényleg. - Mindent. Ha te nem lennél, nem tudom, mi lenne velem. Nem lenne, aki csókkal köszöntsön reggel, nem lenne, aki ápolná a lelkem, nem lenne, aki megvédjen engem, nem lenne, aki kedves szavakat mondjon nekem. Nélküled, én... én biztos, hogy nem élném túl. Tudom, hogy ez full nyálas, de így van - monológja végét fintorogva mondja el, felnevetek és megpuszilom a homlokát. Annyira aranyos, annyira szeretem. - Emlékszem, mikor elsőnek szeretkeztünk... - Hoppá, kényes téma, amiről nem szokott beszélni. Ah, nagyon cuki, mikor zavarban van! - Figyelmes voltál, vigyáztál rám, figyeltél arra, hogy ne fájjon... akkor döntöttem el végleg, hogy veled szeretnék lenni az életem további részében - Tenyerét becsúsztatja pólóm alá, s hátam kezdi simogatni hideg tenyerével, amitől libabőrös leszek - De... sokszor elbizonytalanodom - keze megáll; bűnbánó arccal néz - Yifan mostanában többet foglalkozik velem, mikor te pont csinálsz valamit... és ez engem nagyon elbizonytalanít...
- Nem! - kiáltok fel a kelleténél kicsit hangosabban, megszeppen és ijedt szemekkel bámul. Eltolom magamtól a testét, a hátára fektetem, fölé magasodom s ránehezedek, kezeimmel megtámaszkodom a feje mellett. - Nem... - suttogom az ajkaira, ezt követően megcsókolom, erőszakosan és sokkal durvábban, mint az előbb. Ellazul alattam, nagy odaadással csókolt vissza. Egyik kezem levezetem kezén át a derekáig, onnan le a combjára és belemarkolok, amitől belenyög a csókba. Egy nagy cuppanással válok el tőle. - Nem, Zitao. Te nem Yifané vagy... te az enyém vagy - motyogom, szám lecsúsztatom az arcán át a nyakáig. Beleharapok bőrébe, s kissé megszívom, hogy megbélyegezzem. Fejem elhúzom; arcába hajolok, hogy közvetlen a szemébe nézzek. - Az enyém vagy - nyomatékosítom kijelentésem - Szükségem van rád. Te vagy az angyalom - simogatom meg az arcát, s újra megcsókolom. 

Hát, ez szívás! (EXO)

Yixing, Jongin és Baekhyun már megint elmentek valamerre. Fogták magukat és kisétáltak a koleszból. Mostanában többször csinálják ezt. Elmennek, majd egy fél óra múlva visszajönnek zacskókkal a kezükben. Egypárszor már próbáltuk meglesni a fiúkkal, hogy mi van a szatyrokban, de ők mindig elrántják előlünk és bezárkóznak Lay szobájába. Elhatároztam, hogy akkor is kiderítem, mit tartalmaznak a táskák, és azt is, hogy miért zárkóznak be. 

A kanapén ülök Luhannal az oldalamon. Mind a ketten újságot fogunk a kezünkben és direkt a képünkbe nyomjuk, hogy úgy látszódjon, elmerülten olvasunk. Igazából a három jómadárra várunk. Megkértem Luhant, hogy segítsen nekem. Neki is már fúrja az oldalát a zacskók tartalma.
Az ajtó nyitódását halljuk, de mi csak lapozunk egyet, s nem szentelünk különösebb figyelmet a három megérkező fiúra. Vagyis, csak úgy látszik, mintha nem érdekelne minket. Az magazinok közepére egy nagyobb méretű lyukat vágtunk, hogy kukucskálhassunk. A zacskók most is ott vannak a kezükben; jobbra majd balra fordítják a fejüket, így felmérve a terepet.
- Visszajöttetek? - kérdezi meg Lulu nemtörődöm hangon. A kérdésre egyiküktől sem érkezik válasz, ezért kilesek az újság mögül, viszont őket már nem látom. Bezárkóztak a szobába. Egyszerre tesszük le a lapokat, majd állunk fel a kanapéról. Felhúzzuk magunkra a kapucnikat és elindulunk Lay szobája felé. Az ajtó előtt egy toporzékoló Jongdaet látunk, aki szüntelenül kopog. Fel van öltözve, de hajából csöpög a víz.
- Nyissátok már ki azt a rohadt ajtót, emberek! - Magából kikelve kiabál. Észrevesz minket, majd felénk fordul s széttárja a karját. - Az milyen már, hogy nem tudok bemenni a szobámba, he? - mondja kissé bánatosan. Újra az ajtó felé fordul, majd belerúg egy hatalmasat. - Menjetek a picsába! - ordít, eggyel arrébb megy, majd benyit Tao szobájába és becsapja az ajtót maga után. Ez aztán érdekes volt. Luhan odaszalad Yixing szobájának a bejárata elé, leguggol, ezt követően a kulcslyukat kezdi el vizsgálgatni.
- Joonmyun, kivették a kulcsot! Most be lehet látni! - halkan mondja az információkat, nehogy azok hárman meghallják. Odasettenkedek mellé, s én is leguggolok. A kínai fiú szeme szinte rátapad a lyukra. 

- Nos. Lay és Baek háttal ülnek, de Jongint félig-meddig látom. Valami van a kezében, de nem látom jól. Mintha füstölne is az a valami. Igazából, füst van az egész szobában - közli az eseményeket. Finoman eltolom a fejét, hogy én is belessek. Amint meglátom mi van Kai kezében, még az ütő is megáll bennem egy pillanatra. 

- Te... ennek az idiótának egy spangli van a kezében! - Fojtott hangon szólalok meg. Lulu álla leesik, félrelök, s újra megnézi magának Kait.
- Bazdmeg, ennek komolyan fű van a kezében! - Kidülledt szemekkel néz rám. - És ráadásul totál betépett feje van.
Váratlanul a három bent tartózkodó személy felröhög. Luhan újra a kulcslyukra tapad, míg én a fülemet tapasztom a nyílászáróra. Lélegzet visszafolytba várjuk, hogy történjen valami. Ezek honnan a francból szereztek füvet?! Valami rossz társaságba keveredtek, vagy mi az Isten?
- Na, látsz valamit? - suttogom a fiúnak.
- Yixing és Baekhyun felálltak, majd kissé ingatag járással az íróasztalhoz mentek és most meg valamit turkálnak az egyik zacskóban - Biztos egy új spanglit vesznek elő.
- Hé Jongin, adsz egy kicsit? - hallom meg Lay hangját. A hangja furcsa, elnyújtja a szavakat.
- Most Kai odaadta Yixing kezébe a spanglit - világosít fel Luhan.
- Srácok, gyertek el velem lécci' venni egy hajszárítót! - jelent meg mellettünk Jongdae, csuklyában - Négy hajszárító van ebben a rohadt házban, de abból három elromlott, a negyedik meg a szobámban van. Csak sajnos nem tudok bemenni ugyebár! - Az utolsó két szót direkt hangosan mondja, hogy azok az őrültek is hallják. Ne fáradj Chen. Úgy sem fogják felfogni azt, amit mondasz nekik.
- Luhan, te figyeld az eseményeket. Ha valami van, hívj - Felállok mellőle és sóhajtok egy nagyot. - Még véletlenül se rúgd be az ajtót, hátha feldühödnek. Ja, és a menedzsernek ne szólj erről. 

Bólint egyet, s újra a lyukra ragad. Ismét meghalljuk a hülye gyerekek röhögcsélését, de én személy szerint figyelmem kívül hagyom. Most mi a szart csináljak velük? Látom Chenen, hogy mondani akar valamit, de inkább befogja és megrázza a fejét.
- Inkább nem akarom tudni. Na, menjünk - biccent az ajtó felé, ezt követően kiveszi farzsebéből a napszemüvegét, felrakja, majd a csuklyáján is igazít. Ugyan így teszek én is, viszont a szemüvegemért be kell mennem a szobába. 

Már nyitnánk ki a bejárati ajtót, de váratlanul feltűnik egy ugyan olyan szerelésbe öltözött ZiTao.
- Had menjek én is. Elfogyott a fogkrémem - Kinyitja az ajtót, majd kimegy előttünk. Megforgatom a szemeim, s Jongdaeval az oldalamon kilépek a házból. Ugh, basszus! Mi lesz velük?! Én vagyok a leader és nem tudok kitalálni semmit. 

Szótlanul haladunk az utcán. Chen kissé leelőz, de Tao mellettem marad. Ő sem szól hozzám, mert el van foglalva a telefonja nyomkodásával. Lő magáról egy-két selcát, meg zenét hallgat. 

Váratlanul, de tényleg a semmiből meg jelen a három jómadár. Most nem olyanok, mintha be lennének tépve. Vagyis, Yixingen látszik, hogy valami nincs rendben vele. Szemüveget nem visel, a kapucni is alig takarja sápadt arcát. Szerencsénk van, hogy rajtunk kívül senki sincs az utcán, mert hát ugye sötétedő félben van, és ilyenkor a város ezen részén nincsenek emberek. 

Már szólalnék meg, de Lay közelebb jön hozzám és átkarolja a vállam, ezzel eléri azt, hogy belém forrjon a szó.
- Yah, Joonmiáúú - Ugyan úgy elnyújtja a szavakat, teljesen úgy beszél, mintha tényleg be lenne állva. A pupillái ki vannak tágulva, fáradt a tekintete, szemfehérje vörös, eres. Magamnak sem akarom bevallani, de akkor, abban a másodpercben nagyon is megijedek. - Látod? Ott egy két lábon járó spangli! - mutat előre, s egyenesen az előttünk haladó Chenre mutat. - Két lábon jáááró spa... spangli - Bazzeg, ez tényleg be van tépve! És kettő helyett hármat mutat... 
- Ez... mind szép és jó, de Lay. Te kettő helyett hármat mutattál - próbálok tapintatosan beszélni hozzá, miközben leállok a gyaloglással, ahogy ő is és a másik három társunk is. Jongdae szar a fejünkre, őt csak az hajtja, hogy minél előbb vegyen egy hajszárítót.
- Nemiis! Látod? Kettőt mutatok - Erre felmutatja négy ujját. Most mi a szart csináljak?!
- Te teljesen meg vagy húzatva?! Beállva jössz ki az utcára, cseszd meg! - A bennem felgyülemlett feszültség hirtelen kibukik. - És ha valaki erre jár és felismer? Nekünk végünk lenne, bazdmeg!
Váratlanul valaki felröhög. Ismerem ezt a nevetést... sajnos nagyon jól ismerem. Magam mellé nézek és látom, hogy Tao vigyorogva kamerázza az egész jelenetet.
- Hát ez kurva jó, hihi - kuncog.
Felemelem a bal kezem és homlokon csapom magam. Hova kerültem te jó ég! 
- Nyugi tesó! - veregeti meg a vállam Yixing. - Hé, te spangli, állj meg! - rohan hirtelen Jongdae után. Kissé cikcakkosan halad, egyszer majdnem orra is esik. - Had szívjalak el! Had szívjak egy kicsit!
Chen erre megfordul, s WTF fejjel nézi a felé rohanó Bob Marley utánzatot. Amaz beleugrik az énekes nyakába, a lendülettől mind a ketten a földön végzik.
- Baszki, te normális vagy?! - tör ki Chen és lelöki magáról a kínai fiút.
- A spanglik mióta beszélnek? - kérdezi kábultan Lay. Tao tűnik fel mellettük, aki szüntelenül kamerázza az egészet. Én csak állok, és lesokkoltan nézem azt, ami történik.
- Suho - löki meg a vállam Baekhyun. - Élsz még, vagy agyhalált kaptál?
- Agyhalált kaptam - közlöm monoton hangon. - Várj! Te neked nem kéne beszívottnak lenned? - nézek nagyot, majd Kai felé biccentek. - Te Jongin! És te nem vagy betépve?! - hüledezek.
- Mi csak megjátszottuk, de Yixing tényleg beszívott. Igazából csak sima cigit akart venni, de cigi helyett egy doboz spanglit adtak neki. Ja, és azokban a zacskókban nem fű volt, hanem májkrém. Szeretjük a májkrémet - csillognak Bacon szemei. Ajkaim elválnak egymástól, s kissé tátott szájjal nézem a fiút. Ezek csak szopattak és Yixing tényleg beszívott?! 
- De Kai, a kezedben akkor mi volt, ha nem spangli? - mutatok a másik bűnös felé.
- Összeragasztottam kettő cigipapírt és dohányt töltöttem bele. Tényleg úgy nézett ki, mint egy spangli? Mert akkor jól dolgoztam - neveti el magát.
- Szívni akarok! - kiált fel hangosan Lay. Egy pillanatra el is felejtettem, hogy Yixing tényleg be van állva! Mielőtt én odafutnék, Baekhyun és Jongin odarohannak a másik társasághoz és leszedik Layt Chenről. Szegény, nem is tudja mi történik! Baekhyun fogva a kezeit, míg Kai a lábait, s úgy hozzák felém. Tao, a kameraman pedig követi őket, s miközben videóz, kommentálja az eseményeket.
- Hát, ez szívás! - nyöszörög Jongin. - Most nekünk kell hazacipelni! - nyafog. Lay nem is ellenkezik, szerintem már azt sem tudja, hogy hol van. 

- Ja, ez már szó szerint szívás - morog Baekhyun, s elindulnak az ellenkező irányba, vissza a koleszbe.
- Nyugi srácok, csak száz méter! - kiált utánuk ZiTao nevetgélve, majd elrakja a telefonját és Jongdae után fut, aki már fényévekre van tőlem. Én csak tovább állok a járda közepén, és emésztem a történteket. Üveges tekintettel körbenézek, majd kibukik belőlem a nevetés.
- Hát baszki, azt hiszem megyek a diliházba! - kiáltok fel. Egy fújtatás kíséretében leveszem a kapucnit, beletúrok a hajamba, majd sarkon fordulok és elindulok vissza, a koleszbe. 

Don't call me!

Egy újabb utazással egybekötött nap. A megszokott rutin zajlik: zuhanyzás, reggeli, majd bepattanunk a kocsikba és megyünk az ügynökséghez. A koreai alformáció tagjai kocsiját Tao vezeti, mi meg már tövig lerágjuk a körmünket, annyira izgulunk. Magunkban imádkozunk, nehogy történjen valami. Az én elmémbe még beleégett az a nap, mikor Tao majdnem elütötte azokat a szerencsétlen állatokat. Elmeséltem a fiúknak is, azóta rettegnek Panda vezetési technikájától.
Az anyósülésen ülök a szőke mellett, s mély levegőket veszek, hogy csillapítsam idegességem. Add meg atyám, hogy ne történjen semmi! Add meg nekem, hogy zökkenőmentesen odaérünk! Nem akarok találkozni az állatvédőkkel, sem a rendőrökkel. Köszönöm. Összeérintem a tenyereim és becsukom a szemem.
- Mi van veled, Chanyeol? - ZiTao hangja zökkent ki a pár pillanatig tartó nyugodtságomból. - Nagyon feszültnek tűnsz.
- Nem velem foglalkozz, hanem az utat figyelt! - ripakodok rá talán túl kétségbeesett hangon, mert ezzel csak azt érem el, hogy hangosan kiröhög. Fogd be, vagy betömöm a szád a zokniddal. 
A kocsi lefékez, én elsőként szállok ki. Körbenézek, hátha vannak rajongók; mikor megbizonyosodom, hogy tiszta a terep, letérdelek a betonra s összeérintem a tenyereim.
- Köszönöm, Istenem! - emelem tekintetem az ég felé.
- Amúgy Yeol, mióta vagy vallásos? - néz rám összehúzott szemekkel Jongin, miközben leveszi magáról a kapucnit.
- Amióta Tao vezet - Mosolyogva válaszolok, felkelek a földről s leporolom a térdeim. A csomagtartóhoz sétálok, majd felnyitom a fedelét. Kiszedem a saját cuccom, amit Sanghaiba viszek magammal.
- Kicseszett vicces vagy Chanyeol - morog ZiTao. - Hallottam ám, nem vagyok süket - Az idegességtől eltorzult fejét látva elkap a röhöghetnék, vállon veregetem, majd a háromfokos lépcsőhöz sétálok. Felmegyek a hatalmas üveg tolóajtóig, amit a mellettem álló falon lévő gombbal nyitok ki. A tíz csapattársam libasorban követ, s ahogy lenni szokott, az utolsó - jelen esetben Minseok - becsukja az ajtót.
- Na skacok! Két órás próba, utána irány Sanghai! - csapja össze a kezeit Joonmyun, majd a jobb karját előrenyújtja, mi mind a tízen egymás kézfejére tesszük tenyerünket. - Három, kettő, egy - kezdi a leader, utána kórusban felüvöltünk: - We are one! - Egyszerre csapjuk le a kezünket, s egymásra nevetünk.
- OPPA! - Az éles visítások miatt befogjuk a fülünket, nehogy megsérüljön hallószervünk.
- Szerintem... húzzunk próbálni - mondja ki a végszót Jongdae, s felrohanunk a lépcsőn egymást lökdösve.
Teljesen kiakadtam! Tao egyfolytában a telefonját buzulta, még tánc közben is a kezében volt és bámulta az instagrammot. Most képzeljétek el, egy kézzel hadonászta végig a Growlt; háromszor rám lépett és kétszer nekem jött az Overdose közben; fellökött a Wolf végén. Ezeket kajak nem vette észre, mert rá volt tapadva a szeme a kijelzőre! Hiába szóltunk rá, nem reagált. Kivettük a kezéből a telefont, elővette a másikat. Mivel nem használt semmi, ezért hagytuk a francba. Viszont nekem eszembe jutott egy új szívatás.
Harci felszerelésbe öltözve és cuccokkal a kezünkben állunk az ajtó előtt. Menedzserünk tart egy gyors népszámlálást, majd kinyitja az ajtót és előremegy, hogy félre tudja lökni a rajongókat az útból. Gyorsan besprintelünk a kocsikba. A változatosság kedvéért... Tao vezet, ki más? A fejembe húzom a sapkám, bedugom a fülembe a fülhallgatóm; nem akarok idegeskedni a srác miatt. Hosszú az út Incheonig.
Sértetlenül megérkezünk, ezt követően kiszállunk a kocsikból, továbbá megfogjuk a csomagjainkat s körbenézünk. Visító rajongók mindenhol. A securitys emberkék köszönnek nekünk mikor meglátnak minket, mi csak fejet hajtunk előttük és sietünk a terminálba, hogy minél előbb a repülőhöz érjünk. Előveszem a telefonom, feloldom a zárat, majd elrejtem a telefonszámom. Így, ha hívok valakit, azt rejtett számról teszem. A szívatás első fázisa kész. 
Vigyorogva kikeresem Tao iphone-os telefonszámát, megnyomom a hívás gombot, s a fülemhez emelem a készüléket. Jóval előttem sétált, de azért látom, ahogy érdeklődve figyeli a telefonját. Megvonja a vállát, majd felveszi.
- Halló? - Nagy akaraterő kell hozzá, hogy ne röhögjek a telefonba.
- Sziaaa. Mirtill vagyok - szólok bele vékony, pösze hangon, nevetésem próbálom csillapítani. Erre a mellettem lépdelő Sehun felfigyel, s érdeklődve, felhúzott szemöldökkel nézni kezd.
- Ki? - Egy fokkal magasabb hangon kérdez rá.
- Mondom. Mirtill. És azt szeretném mondani, hogy nagyon tetszel - folytatom tovább vékony, pösze, nyálas hangon.
- Aha. Honnan van meg a telefonszámom?! - akad ki.
- Az nem fontos, édes. Találkozzunk - Baekhyun, aki a másik felemen sétál, már visít a röhögéstől, de szerencsére a tömegzaj elnyomja.
- Úristen. Hagyj békén, és ne hívj! Most leteszem.
- Ne, ne várj... - Bontja a vonalat. Mérgesen dobbantok egyet, majd újra hívnám, de ekkor megállunk. Fütyörészve elteszem a telefonom, s a srácok mellé állok, akik egy félkörben helyezkedtek el.
- Skacok, valami Mirtill hívott rejtett számról - mutatja fel a telefonját elképedve Panda. Baekyhunnal együtt a szánk elé kapjuk a kezünket és hátat fordítunk nekik.
- Mirtill? Ki az a Mirtill? - hallom meg Suho érdeklődő hangját.
- Dunsztom sincs. De elkezdi, hogy tetszem neki, meg hogy találkozzunk - hangja kissé kétségbeesett. Gondolom teljesen lesokkolódott. Az akció sikeresen halad.
Baek felvisít, én betapasztom a száját, s halkan röhögve lepisszegem. Gondolom ha nem lennének rajongók, képes lenne leborulni a földre, mert annyira nevet.
- Öhm... fiúk. Minden rendben? - áll elénk Yixing, szemüvegét lecsúsztatja az orrnyergéig. A hasunkat fogva bólogatunk, veszünk egy hatalmas levegőt, majd a csapatunk felé fordulunk. Fura fejekkel vizsgálgatják az arcunkat.
- Fiúk, még van egy óránk a felszállásig. A biztonsági őrök, amennyire tudják, kitaszítják a rajongókat, szóval mehettek amerre láttok. Egy óra múlva ugyan itt, ennél a kukánál - bök a láda felé a menedzser, ezen felül eltűnik a tömegben. Megragadom Baekhyun karját, majd magam után húzom egyenesen a férfi vécé felé. Besietünk a helyiségbe, ő becsapja magunk után az ajtót.
- Ez a legújabb szívatásod? - kérdezi harsányan röhögve, majd leül mellém a földre. Hevesen bólogatok, emellett előhalászom a mobilom; újra megkeresem ZiTao számát és felhívom. A negyedik csengés után felveszi.
- Halló? - unottan szól bele.
- Szia. Megint én vagyok az, Mirtill. - mondom, pösze hangom hallatán a mellettem ülő felkuncog, de tartja a száját.
- YAH, mit akarsz?! - érdeklődik idegesen. Hú, Panda Tao ideges. Hát barátom, megérdemled. 
- Mondtam már. Találkozzunk. Nagyon tetszel, már egy ideje figyellek téged.
- Áh, szóval egy őrült rajongó vagy, aki valahonnan megtudta a számom, HM? - egyre mérgesebb.
- Dehogy is. Miért lennék a rajongód? Te egy átlag ember vagy, nem? - kérdezem ártatlanul.
- Deee, rohadtul az vagyok. Na kopj le! Lete...
- NE! Ne tedd le! Mi a neved? - tudakolom aranyosan.
- Az, ami neked nem! Hagyj a francba! Ne hívj! - kinyomja. Fújtatok egyet, s magam mellé helyezem a telefonom. Baek kiengedi a röhögést, elterül és vergődik a földön. Nekem sem kell sok, belőlem is kibuggyan a nevetés, ezt követően együtt nyerítünk a csempékkel lerakott padlón, nem törődve a drága ruháinkkal.
- Hívd fel újra! - csapja meg a karom, s vihorászva felül. Bólintok egyet vigyorogva, a telómhoz nyúlok; újra felhívom Taot.
- Faszom már! - ezzel a kirohanásával köszön, amin csak kuncogni tudok.
- Ejnye, hát így kell köszönteni? - tettetem a csalódottat.
- Ki a faszom vagy?!
- Már mondtam, hogy Mirtill - csattanok fel. Ha nem ökörködtél volna a próbán, akkor nyugton hagynálak. Csak magnak köszönheted, kicsi panda. 
- Aha. Aha. Mit is akarsz?
- Találkozzunk. Kövess be instán. A profilképem egy nagy kuki - feltörik belőlem a visítva röhögés, és inkább kinyomom a telefonom.
- Baszki Chanyeol, te nem vagy normális! - csapja meg a vállam kuncogva Bacon. Hevesen bólogatni kezdek, ezzel jelezve, hogy tisztában vagyok normálatlanságommal. Veszek pár mély lélegzetet, megköszörülöm a torkom, s ismét hívom.
- Bazdmeg! - szabályosan üvölt, már nagyon ideges lehet. Elveszem a fülemtől a telefont, mert folyamatosan folynak a szájából a szitokszavak.
- De hát drágám, miért vagy ilyen ellenséges? Találkozzunk.
- Találkozzon veled a halál! Kezdesz ám nagyon idegesítő lenni, szóval hagyj békén és ne hívogass!
- Szereted a nagy kukit? - kérdezem meg csak úgy random. Elakad a lélegzete egy pillanatra, gondolom realizálja a hallottakat. Baekhyunra ismét rátör a nevetőhullám, felpattan a földről és a helyiség másik sarkába fut, hogy kiröhöghesse magát.
- Figyelj, ehhez nekem semmi kedvem. Csak hagyj békén, rendi?
- Sajnos, nem tehetem. Ragaszkodom ahhoz, hogy találkozzunk - hangom egyre vékonyabb, pöszébb. Kissé nehezemre esik ennyire magas hangon beszélni, mert ugye férfi létemre a hangom elég mély.
- Hagyj békén! Ne. Hívj. ÉRTED?! Ne hívj! Hagyj a picsába most már! - dühösen ordít és kinyomja a telefont.
- Chanyeol, te aztán nagyon tudsz valamit! - ül le mellém újra társam vigyorogva.
Felemelem a telefonom, majd sejtelmes hangon megszólalok: - Újra felhívjam?
- Tao, azt hiszem megtaláltam a Mirtilled! - Joonmyun hirtelen felkiált. Akkor veszem észre, hogy a vécé ajtajában áll csípőre tett kezekkel. Gyorsan elbújtatom a telefonom, de tudom, hogy nem használ. Baszki. Rajtakapott. Baconnal egyszerre pattanok fel, én villámgyorsan és észrevétlenül kirohanok Suho mellett, hogy még véletlenül se kapjon el. Annyira szerencsétlen vagyok, hogy pont nekirohanok Taonak. Gyilkos szemekkel rám néz, feje szinte vöröslik az idegességtől.
- PARK CHANYEOL! - üvölt torka szakadtából és utánam rohan, mert én közben elfutottam előle. Kitört belőlem a röhögés; egy hosszú kergetőzés veszi kezdetét. 

Angel - Chapter 3. (Teen Top)

Július van, már javában tart a nyár. Itt Seoulban egyfolytában változik az időjárás: egyik nap még el lehet olvadni a harmincnyolc fokos melegben, a másik nap pedig már bokáig ér a víz, annyit esik az eső.
Sok minden történt április óta. Kirúgtak a középiskolából mert megtudták, hogy egy másik kontinensen vagyok; nagyon összemelegedtem a srácokkal és különös kapcsolatot kezdtem kialakítani Rickyvel; eltörtem a karom, mert az egyik két napos pihenő időt azzal töltöttük, hogy elmentünk Jejura és terep bicikliztünk, én meg voltam olyan szerencsétlen, hogy legurultam a domboldalon és ráestem a kezemre; június 20.-án egy évvel öregebb lettem, szülinapomra kaptam a fiúktól egy saját szobát, amit ők maguk terveztek, ezért hivatalosan is velük lakom. Össze vagyok zárva egy teletetovált majommal, egy vastagszájú tökfejjel, egy idegesítő törpével, egy lökött maknaéval, egy cuki kutyaszemű kisgyerekkel, és egy rohadt szerencsétlen ősemberrel, akinél már rendesen kiakadt a köcsögdetektorom. Természetesen az utóbbi Chunji, ki is lenne más? Kezdi azt elérni nálam, hogy teljesen megutáljam. Folyton szívat, beszól, leszól, röhög rajtam, s nem utolsó sorban állandóan perverzkedik. Benyit a szobámba mikor öltözködöm, ölelget és a fenekem csapkodja. Tiszta pedofil a gyerek! Jó, elhiszem, hogy csak hülyéskedik, de kezd túl messzire menni. Kapott is egy-két pofont emiatt, egyszer az egyik ruhabolt közepén vertem meg, mert akkor is belemarkolt a hátsómba.
Verőfényes napsütésre ébredek, ami nemhogy melegíti, hanem már égeti az arcom. Fáradtan nyitom fel szemhéjaim, s egyből a mellettem alvó Changhyunra nézek. Velem volt az éjszaka, mert rosszat álmodtam, ezért megkértem, hogy aludjon velem.
Egy halvány mosollyal arcomon kúszok szorosan mellé, és hátát átkarolva kezeimmel bújok hozzá még közelebb. A helyzet nekem már nem kényelmetlen, számtalanszor feküdtünk így. A legtöbbször azért, mert a menedzser még mindig úgy tudja, hogy együtt vagyunk. Már nem zavar az, hogy azt hiszi. Én is kezdem úgy érezi magam, mintha együtt lennénk. Nem vagyunk szerelmesek, de kedveljük egymást. Amúgy sem lennék képes beleesni egy nálam négy évvel idősebb férfiba úgy, hogy még gyerek vagyok.
Ricky még mindig szundikál, az én gyomrom pedig figyelmeztetni kezd, hogy ideje reggelizni.
- Ricky-ya... - suttogom a fiú fülébe, s nyomok állvonalára egy puszit.
- Hmm... Mhhh... hmhh - Furcsa hangokat ad ki, emellett átfordul a másik oldalára ezzel végiggördülve azon a kezemen, ami a teste és az ágy között van. Pont azon a kezemen, ami anno még eltört. Elfolytok egy fájdalmas nyögést, mindemellett próbálom kihúzni a kezem, ám az meg sem mozdult Ricky ránehezedő súlya miatt.
- YAH, RICKY-YA! - ordítom, továbbá rácsapok szabad kezemmel a hátára. Meglepetten mordul fel, ezt követően felül és felém fordul. Én is felülök, nyöszörögve húzom vissza testem mellé a kezem, hogy megmasszírozhassam. 
- Mi a baj? Ég a ház? - kérdezi édes, álmos hangon, valamint ásít egyet s megdörzsöli szemeit.
- Nem, dehogy is. Csak a kezemen gurultál át a másik oldaladra - mutatom fel mosolyogva bal karom. Megbánó arccal és lebiggyesztett alsó ajakkal fogja meg a végtagot, óvatosan kinyújtja s puszilgatni kezdni bőröm. Ajkai érintésétől libabőrös leszek, ugyanakkor nyelek egy nagyot.
- Ki az ágyból fiatalok! - Chunji egy hangos kiáltással ront be a szobába, s trappol beljebb. Teljesen ledöbben  a látványon; szélesen elvigyorodik. - Mit csináltatok este? - somolyog felhúzott szemöldökkel. Kihúzom a karom Changhyun kezéből, utána úgy állok fel, hogy tartom a szemkontaktust Chanheevel. Elé állok s nemes egyszerűséggel pofon vágom akkora erővel, hogy a feje a lendülettől elfordul az ellenkező irányba. Visszafordítja a fejét; az arcát dörzsölgetve nagy szemekkel néz.
- Elegem van belőled, Chanhee - mormogom. - Tényleg kezded elérni nálam azt, hogy megutáljalak. - Sajnos, az arckifejezéséből ítélve egyáltalán nem hatják meg a szavaim. Megböki az arcom, azon túl a képembe röhög, ezen felül elhagyja a szobát.
- Komolyan mondom, ez egy akkora alpári köcsög, ahogy van - sóhajtok fel, majd a szekrényemhez megyek, hogy előszedjem a napi ruhám. A szekrényajtóra ragasztott tükörből látom, hogy Changhyun felém közeledik. Mögém érve átölel hátulról, majd távozik a szobából engem egyedül hagyva.

Kiemelek egy kupac ruhát a szekrényből, a nyakamra csapom a törölközőm és megindulok kifelé, utam a közös fürdőhöz vezet, aminek megállok az ajtaja előtt, ezután bekopogok, hátha van bent valaki.
- Foglalt - Chunji az, aki befoglalta a fürdőt. Miért is lepődöm meg...?
- YAH! Yah, siess! - dörömbölök idegesen. Igazából nagyon kell pisilnem, a fürdés egy másik ok, amiért be szeretnék szabadulni.
- Ah, Töpszli, te vagy az? - Töpszli az anyád. Mostanában Töpszlinek hív azért, mert alig súrolom a százhatvan centiméter határát. - Várj egy pilla... - Minek egy pillanatot várni?! Nem várom meg míg befejezi a mondatot, megragadom a kilincset, majd kitárom az ajtót s beljebb megyek. Egy nagyot sikítva kapom szemem elé a tenyerem, befutok egy másik ajtón ami a vécébe vezet, ezt követően hangosan becsapom magam után.
- YAH, CHUNJI! - ordibálok ki - Kiégett a szemem te paraszt! Jézusom! - A szememet dörzsölgetem, de csak azért sem akar eltűnni a szemem elöl a kép. Chanhee. Teljesen. Meztelenül. Jézusom. Hogy lehet valakinek ekkora....? ÁH! 
- Engem hibáztatsz?! Te nyitottál be, pedig mondani akartam, hogy várj egy pillanatot! Yah, meg sem vártad míg befejezem a mondatot, Alíz-ah! - Szinte látom magam előtt, ahogy szüntelenül vigyorog. Nekem nem tudja beadni azt, hogy sajnálja. Tudja jól és én is tudom, hogy nagyon, de nagyon tetszett neki az előbbi szituáció.
- Csak... csak menj ki, jó? - Mondatom közben nyelek egy nagyot. Meghallom harsány nevetését, majd ajtó csukódását. Tüdőm megtöltöm levegővel, amit akadozottan fújok ki, s résnyire nyitom a vécéajtót, hogy kileshessek. Elment. 
Egy gyors zuhany után megmosom a fogam, s felöltözöm a kiválasztott ruháimba. Kissé remegő kézzel nyitom ki az ajtót és lépek ki rajta, nem akarok összetalálkozni azzal a retardálttal.
- Alíz-ah, már tíz perce kész a reggeli! - kiált fel Daniel, mikor észrevesz a konyhában.
- Bocsánat! - hajolok meg - Egy kicsit tovább tartott a fürdés, mint gondoltam! - Mérges szemeimet Chanhee-ra szegezem, viszont ő ártatlan ábrázattal bámul vissza rám. Szemeimet forgatva ülök le az asztalhoz Ricky mellé, aki közelebb hajol kérdő szemekkel.
- Történt valami? - suttogja a fülembe, mert gondolom észrevette, mennyire feszült vagyok.
- Majd elmondom - mormogom.
- Líz-ya, tessék, a reggeli - Minsoo egy tányér tojást rak elém, sajnos már kihűlő félben van. Gyorsan elpusztítom azt, amely a tányéron van, megköszönöm a reggelit s Changhyunt magam után rángatva viharzok be a szobámba. Becsukom az ajtót, utána ledőlök a fiú mellé, aki már kényelmesen elhelyezkedett.
- Na, mi történt? - pillant rám.
- Rányitottam Chunjira és kiégett a szemem - hadarom el zavartan; újra megrohamoznak a nemrég történtek. Egy nagyot nyüszítve vágom fejbe magam, de nem használ. Még egyszer fejbe verném magam, de Ricky megállít, ujjait csuklómra fűzi.
- Ne tegyél kárt magadban - kuncog. Bosszúsan kirántom a csuklóm, majd a másik oldalamra fordulok, a fiúnak háttal. - Most meg mi van?
- Te is csak ezt tudod mondani - morranok fel.
- A te bajod. Nem kellett volna rányitnod - hangosan nevet, s mivel engem idegesít, ezért megrúgom a lábát. - Na, ne legyél ennyire morci, Líz-ya - gügyög; a derekamat átkarolva préselődik a hátamhoz. Egy pillanatra elakad a lélegzetem; nekem már túl intim az, hogy a tenyere az alhasamon pihen. Gyorsan felé fordulok, tekintetünk találkozik. Csendesen nézzük egymást; az én gondolataim messze kalandoznak, mikor az ajkaira pillantok. Vajon... hogy csókol? ÁLLJ. Én miért gondolok ilyenekre? AISH! Nyelek egy hatalmasat, s egy pillanatra lehunyom a szemeim, hogy csökkentsem az idegességem.
- Mi az? - Egyből visszaesek a képzelgésbe, mikor meleg, mentol illatú lehelete az arcomra csap. Egy nagyot sóhajtva próbálom csillapítani a gyomrom remegését, közel hajolok a sráchoz és minden bátorságom összeszedve szájon puszilom. Miért is tettem meg? Igaz, hogy már régóta készülök erre, de...
Changhyunnak kipattannak a szemei, sőt mi több úgy bámul rám, mintha kísértetet látna. Egy pillanatra úgy látszik, realizálja magában ezt a kis puszit, ezt követően újra normális szemekkel néz rám, s halványan elmosolyodik.
- Ismételd meg - kér meg halkan. Most rajtam van a sor, hogy kidülledjenek a szemgolyóim. Látom rajta, hogy nem viccel, ezért újra az ajkához hajolok és egy halk cuppanás kíséretében megismétlem előbbi tettem. Ricky kicsit beharapja az alsó ajkát, majd nyel egyet. - Ú-újra - A hangja megremeg, de nem tudom mitől. Habozok; mikor szám találkozik az övével, Changhyun kissé elfordítja a fejét és váratlanul ajkai közé fogja az alsó párnám. Szívem kétszer gyorsabban kezdi el pumpálni a vért ereimbe a kellemes érzés miatt. Arcomra simítja tenyerét, egy kis ideig eltávolodik tőlem, lehunyja pilláit, majd visszahajol s rendesen megcsókol. Mozgatni kezdi a száját, én gondolkodás nélkül csókolok vissza. Szabad kezével a hátamra fektet, utána betérdel a lábaim közé; felém magasodva csókol tovább. Tarkójára kulcsolom kezeim, hogy jobban lehúzzam magamhoz. Beszívja alsó ajkam és rá is harap. Mikor nem reagálok, újra megharap, de sokkal erősebben. Halkan felnyögök és résnyire nyitom a szám. Pár pillanat múlva nyelve az enyémnek simul; újra elkezdi mozgatni a száját síkos testrészével együtt. Sokkal szenvedélyesebb, amit örömmel fogadok.
- Azt a marha! - A hangos kiáltás miatt gyorsan szétrebbenünk. 

New hairstyle

    Tao többször felhozta, hogy szeretné visszakapni a fekete színű haját, mostanában már azért is nyafog, mert túlságosan rövid. Sajnos azon nem tudok segíteni, hogy gyorsabban nőjön a hajzata, de a színén tudok változtatni. A hajszínező csodákra képes, pár mosás után ki is jön. Eldöntöttem: felajánlom neki, hogy visszafestem. Viszont, ha én valamihez hozzákezdek, akkor nem sül ki belőle jó, igaz?

    Hevesen tiltakozott, mikor felvetettem az ötletet. Mély nyomott hagyott benne az egy hónappal ezelőtti eset, mikor el akartam venni a telefonját.
    Fél órán át győzködtem, mert tényleg nem akartam neki semmi rosszat... áh, nekem ez nem megy. Meg akartam szívatni, amiért kis gonosz módon elégette a kedvenc sapkámat. Komolyan mondom. Elégette. Elégette az éjszaka közepén, miközben aludtam! Reggel megtaláltam a sapka maradványait, egy "Anyád" feliratú papírfecnivel megspékelve. Talán nem kellett volna gyantát önteni a cipőjébe.
    Végül még is beleegyezett. Sajnos rá ment a fél sapkagyűjteményem, de megérte. A szívatás kezdetét vehette.
    Rablónak beöltözve mentünk be egy boltba. Egyébként fekete maszk, napszemüveg és csuklya volt rajtunk, de én úgy éreztem magam, mint egy maffiózó.
- Hol vannak a festékek? - kérdezte Tao, miközben körbefuttatta szemét az üzleten. Legalább is azt hiszem, mert a szemüvegtől nem láttam, merre tekinget.
- Fogalmam sincs. Keresd meg, én addig körülnézek - A maszktól nem láthatta ördögi mosolyom. Óvatosan orrnyergéig lecsúsztatta a szemüvegét, s komor tekintettel nézte arcom. Egy sóhaj kíséretében visszahelyezte cvikkerét, és eltűnt a sorok között. Körbenéztem, hátha figyel, s mikor megbizonyosodtam róla, hogy eltűnt a szemem elől, a pénztárhoz siettem.
- Elnézést! Meg tudná mondani, hogy merre vannak a hajszínezők? - tudakoltam udvariasan. A nő pár pillanatig nézte elfedett arcom, gondolom nem látott még így hétköznapi embereket közlekedni.
- Persze. Második sor, középső polc végén vannak.
Meghajoltam a hölgy előtt, azt követően fürgén siettem a festékekhez. Nem akartam, hogy csapattársam előbb megtalálja a cuccot, mint én. Párszor átfuttattam tekintetem a termékeken, majd pillanatok alatt megtaláltam a kék színű hajszínezőt. Sebtében levettem egy dobozt a polcról; gyorsan a kabátom alá dugtam, mert Tao jelent meg mellettem.
- Áh, basszus. Egész végig itt voltak? - nyöszörgött, s a homlokára csapott. "Együttérzően" vállon veregettem, ez után jobban összehúztam magamon a kabátom, hogy ne látszódjon ki a hajfesték.
- Válassz - böktem rá a polcra. Fejét elfordította jobbra, majd balra, s visszanézett rám. Levette a szemüvegét, valamint szúrós szemekkel kezdett bámulni.
- Fura vagy nekem, Chanyeol - ráncolta a szemöldökét, s tett felém egy lépést - Miben mesterkedsz? - kérdezte félig suttogva, összehúzott szemekkel. Hangos kacagásba kezdtem, hangom betöltötte az egész boltot, amire az eladónő is felfigyelt. Hahotázva becsúsztattam kezem a csuklyája alá, és összeborzoltam a haját. Otthagytam a meglepődött pandát, utam a pénztárhoz vezetett. Gyorsan megvettem a hajfestéket, azt követően újra elbújtattam a dzsekim alá, hogy ZiTao még véletlenül se vegye észre.
    - Te idol vagy? - Még az ütő is megállt bennem egy pillanatra, mikor az eladó megszólalt, ám nem engem ismert fel, hanem a hirtelen megjelenő társam, akinek le volt véve a kapucnija és a szemüvegje.
- Öhm... öhm - Tao zavarában megvakarta a tarkóját. - Áh, mindegy. Igen, az vagyok - vont vállat hirtelen; lehúzta maszkját az álláig, hogy rá tudjon mosolyogni a nőre. ZiTao, te megnemértett nőcsábász...
- Tudtam. Szerencséd van, hogy nincs itt a lányom - csapta össze tenyereit a hölgy, majd a géppel leolvasta a hajszínező vonalkódját. Csapattársam kifizette a festéket, visszaöltötte az álcát és kimentünk a boltból.
    Öt órás próba után mondtam Taonak, hogy gyorsan menjünk haza, mert késő délután volt, mi meg egy óra pihenés után folytatni akartuk a gyakorlást. Bepattantunk a menedzserünk autójába, ZiTao a volán mögé ült. Ez kajak megkapta a jogsiját. Az egész utat végigremegtem, mert ugye egy szőke vezette a kocsit, s mi mind tudjuk, hogy milyenek a szőkék. Nem csak a nőknél van ez ám! Tao is sík hülye, mióta szőkére lett festve a haja.
    - Yeol, te miért remegsz? - kérdezte Panda, miután lefékezett a dormunk előtt.
- B-Bazdmeg! Majdnem elütöttél egy kibaszott macskát! - csattantam fel hisztis hangon, s még mindig remegő kezekkel kicsatoltam a biztonsági övet.
- De csak majdnem... Attól még nem kell re-
- Utána meg majdnem elütöttél egy kutyát. És az pórázon volt. Érted?! PÓRÁZON!
- Jól van na, nem figyeltem! Te ökörködtél itt nekem! - Öhm, mondjuk ez igaz. Egyébként meg kell hagyni, Panda jól vezet.
    Mindent félrelökve robogtunk be a fürdőbe, mert már csak háromnegyed óránk volt. Direkt tükörnek háttal ültettem le Taot a székre, mert nem akartam, hogy lássa, mint is művelek a hajával. Fürgén elrohantam a szobámba azért a zacskó csillámért amit pár napja vettem, belegyömöszöltem a zsebembe, s visszamentem a fürdőszobába.
- Biztos, hogy kijön majd? - kérdezte ZiTao elbizonytalanodva. - Nem akarok kikapni a menedzsertől.
- Ember, ha az van ráírva a dobozra, akkor biztos, hogy kijön. Ne aggódj. Ha meg nem jön ki, akkor megkérjük a fodrászunkat, hogy szívja le. Ennyi az egész.
    Szerencsére elég tudást szereztem a fodrásztól, hogy be tudjam festeni a hajzatát. A vége felénél tartottam, már csak pár tincset kellett beszíneznem. Nagy mázlim volt, amiért nem vette észre, hogy kicseréltem a dobozokat. Pár pillanat alatt kész lettem a frizurájával. Vártam fél órát, hogy megfogja a festék, majd úgy mostam meg Tao haját, hogy eltakartam a szemét közben. Még véletlenül sem akartam azt, hogy észrevegye, mit tettem vele. Megszárítottam az immáron neonkék hajat, s késznek nyilvánítottam.
- Na, kész? Megnézhetem? - kíváncsiskodott izgatottan, és fel akart pattanni, de visszanyomtam a székre.
- Várj - Hangom kissé megakadt a visszafojtott nevetéstől.
    Vártam pár percet, majd elővettem a csillámot. Az egész zacskót ráöntöttem a fejére, számon kijött egy halk kuncogás. ZiTao semmit sem vett észre, csendben ült a helyén. Ujjaim tincsei közé fúrtam, majd a hajába dörzsöltem a csillámot, a művelet közepén minden kontrollom megszakadt, és elröhögtem magam.
- Mi a szart csinálsz? - Akkora lendülettel állt fel, hogy a fél por az arcába hullt. - Ez meg mi az Isten? - söpörte le pofiját.
    Visítva a röhögéstől futottam ki a fürdőből, meg sem álltam a nappaliig.
- Mi a fasz?! - Dühös hangja szinte visszhangzott a helyiségben.
 Annyira nevettem, hogy elvesztettem az egyensúlyom, ennek hatására elterültem a földön. Ő idegesen a nappaliba futott, továbbá toporzékolni kezdett.
- Mit műveltél a hajammal te szerencsétlen?! - düllesztette ki a szemeit.
- R-r-rohadt jól áll ne... neked! - mondtam, feltápászkodtam a földről, majd vettem egy nagy levegőt, hogy csillapítsam a röhögést. Amint a hajára néztem, újra elkapott a röhöghetnék, de próbáltam visszatartani.
 - Hülye vagy?! - Hangja egy fokkal vékonyabbra váltott. - Miért kellett kékre festeni? Én feketét akartam! Miért szórtad rá ezt a csillámló szart?! HM?
- Új hajszín! - kiáltottam fel hivatalos hangon. - Szép varázslatos pónikék! - konferáltam fel, s a hatás kedvéért hadonásztam a karommal. ZiTao nekem ugrott, mire akkorát estünk, mint az ólajtó.
- Csináld vissza! - visította az arcomba.
    Minden előzmény nélkül jelent meg felettünk Suho, aki neméppen derűs arccal nézett minket.
- Mit csináltok itt? - kérdezte higgadtan, csípőre tett kezekkel. A pandaszemű leszállt rólam, majd sírós arccal megragadta a leader karját.
- Nézd hyung... nézd mit csinált a hajammal! - nézett a rangidősre bánatos szemekkel. Suho felhúzta a szemöldökét, miközben engem nézett. Vigyorogva feltápászkodtam, és megigazítottam a ruhám.
- Ezt tényleg te csináltad? - tudakolta leaderünk rezzenéstelen arccal. Egy aprót bólintottam, elszámoltam magamban háromig, majd fogtam magam, kirohantam a házból s becsaptam magam mögött az ajtót.
- PARK CHANYEOL! - hallottam meg csukott ajtón keresztül Joonmyun eget rengető hangját. Felröhögtem, majd fürgén elfutottam a dormtól. Küldetés végrehajtva. 

Don't touch my phone!

- Na gyere ide, picikém.
       Az ágyon ültem, állam az öklömre támasztva és rezzenéstelen faarccal néztem, ahogy Tao az új Vertu telefonjának gügyögött. Szinte ragyogó szemekkel nézte a legújabb szerzeményét. Először lefényképezte az iphone-jával, majd kivette a dobozból az új telefont. Óvatosan forgatta ujjai között, minden apró kis részletet megfigyelve. Egyáltalán nem lepett meg az, hogy egy hatalmas vigyorral állított be a szobába és kárörvendően röhögve mutatta meg nekem a tasak tartalmát. Szerintem azt hitte, hogy hátraesem és szívrohamot kapok, mikor meglátom, mit is vett magának.
- De jól néz ki. Kár lenne - Sunyi mosollyal kezdtem bele a mondandómba, szemeim nagyra nyitottam -, ha   valaki összetörné - dörzsöltem össze tenyereim.
- Chanyeol...! Ha hozzá mersz érni, letépem a füleid! - fenyegetett meg az ujjával, összehúzott szemeivel vizslatva. Ártatlan ábrázattal egy láthatatlan glóriát rajzoltam mutató ujjammal a fejem felé, utána összetettem a tenyereim és lehajtottam előtte a fejem. Nem láthatta, de egy ördögi levakarhatatlan vigyor terült szét az arcomon. Úgy is megszívatom. 
       Egész nap Tao, Luhan és Sehun közös szobájában legyeskedtem. Komolyan mondom, az egész nap abból állt, hogy Tao egyfolytában azt sipítozta, hogy: "Ne nyúlj a telefonomhoz!" Délután már üldözési mániája volt a gyereknek, mert senki sem volt a közelében annak a nyomorult telefonnak, de még akkor is ránk szólt. Egyszer csak elege lett, kiküldött minket a szobából azzal az indokkal, hogy eldugja a készüléket. Szemét módon leskelődtem utána a kulcslyukon keresztül. Először visszatette a dobozba, azután belerakta a táskájába, majd a táskát becsúsztatta az ágy alá. Azt hitte, hogy nem látom, ugyanis nem volt senki rajta kívül a szobában, ugyebár. Mindent a cél érdekében. Igazából, még magam sem tudtam, mi célom volt azzal, hogy elvegyem a telefonját. Csupán szórakozni akartam egy picit. Sosem fogtam még olyan méregdrága telefont a kezemben.
       Este Luhan szó szerint kilökdösött a szobájukból, mert már fáradt volt és aludni akart. Addig nézett utánam míg el nem tűntem a Baekhyun-nal közös szobám ajtaja mögött. Tudta, hogy miben settenkedem.
- Kizavartak a szobájukból? - kérdezett rá Baek, mikor észrevett engem. Ő már a saját felén feküdt, nyakig betakarózva, lámpafénynél. Az ágy végéhez sétáltam, s összefontam kezeimet mellkasom előtt. Egy vigyorral az arcán dobta le magáról a takarót. Tudtam, hogy bevetéshez készen áll. Fekete nadrágot és pulóvert viselt. Tényleg úgy nézett ki, mint egy rabló, már csak a kapucni és a maszk kellett volna. Gyorsan átöltöztem én is a fekete szerelésbe, majd a fejembe húztam a csuklyám.
- Szerinted már lefeküdtek? - súgtam oda rablótársamnak a három idióta szobaajtaja előtt állva.
- Biztos vagyok benne - bólintott rá.
- Retardáltpandavertutelefonjaellopása akció - hadartam el egy levegővétellel -, kezdetét veszi - csaptam össze halkan a tenyereim.
       Lajhártempóban nyitottam ki az ajtót. A szobában teljes sötétség volt, csak az alvó tagok egyenletes szuszogását lehetett hallani. Visszanéztem Baekhyun-ra, aki jelet adott, hogy kezdhetem. A földön csináltam kettő bukfencet, majd kúszni kezdtem, mint az igazi kommandósok. Fél perc alatt elértem ZiTao ágyát. Elővettem a zseblámpát, amit még a mi lakosztályunkban csúsztattam a nadrágomba. Megnyomtam az oldalán lévő gombot, ami működésre biztatta a kicsikét. A fénye nem volt túl erős, de használható. Bevilágítottam az ágy alá, egyből a szemem elé tárult az a bizonyos táska. Hosszú karomat becsúsztattam, majd a táskát a fülénél megfogva húztam ki. Kicipzároztam és turkálni kezdtem benne.
       - Ne nyúlj a telefonomhoz! - Tao visítása olyannyira megijesztett, hogy eldobtam a táskát és felüvöltöttem. - Megmondtam, hogy NE nyúlj a telefonomhoz! - Felkapcsolta az éjjeli lámpát, majd debil fejjel kiugrott a takarója alól és rám vetődött, mint oroszlán a prédájára. Lefogta a csuklóim, s tovább sziszegett az arcomba: - Ne-nyúlj-a-te-le-fo-nom-hoz!
Nagyon az agyára mehettünk... vagyis mehettem, mert tényleg olyan fejet vágott, mint aki menten meggyilkol. Halálra váltam, egy szót sem mertem szólni.
       - Mi az isten folyik itt az éjszaka közepén, HM?! - rontott be a szobába ideges fejjel Joonmyun, leszedte rólam ZiTao-t és szabályosan belelökte az ágyába egy "Aludjá'!" üvöltéssel. A HunHan páros - akiket megzavart ez az egész az alvásban - póker arccal nézte a jelenetet.
- Ez az idióta... majdnem kinyírt - Sűrűn pislogva mutattam rá a már majdnem nyugodt Pandára.
- És miért? - tette csípőre kezeit a leader, közben szúrós szemekkel nézett hol rám, hol Tao-ra, hol Baekhyun-ra, aki az ajtó mellett szobrozott.
- Mert... el akartam venni a telefonját - Lehajtott fejjel keltem fel a földről.
- És miért?!
- Mert meg akartam szívatni... - motyogtam. Hiába, Suho omma-val nem szabad szórakozni. 
- Nyomás aludni! - mutatott az ajtó felé. Az orromat lógatva hagytam el a szobát, Baekhyun-nal az oldalamon.
       A hátunk mögött még hallottam, hogy Sehun és Luhan kórusban felröhögnek.

Angel - Chapter 2. (Teen Top)

Mivel hólyagom már sikít, ezért muszáj felkelnem. Pedig aludnék tovább...
- Pisilnem kell!- pattanok fel fekvő helyzetemből. Egyből lesokkolódom, mikor látom, hogy egy repülőn vagyok. Körbenézek; azt a következtetést vonom le, hogy az első osztályhoz van szerencsém. De hogy kerülök én ide? 
- Na, látom felébredtél - szólít meg a háta mögött egy hang, tulajdonosa Daniel. Felhúzott szemöldökkel fordulok felé. A szemem elé tárul még egy alvó Chanhee, és egy kockuló Changhyun.
- Öhm, hogy kerültem én egy repülőre? - teszem fel azt a kérdést, ami az ébredésem után egyből megfogalmazódott az agyamban.
- Mint mondtam, az útitársunk vagy. Vagy ahogy tetszik, mostantól velünk fogsz lakni - mondja Minsoo, aki a repülő másik oldalán ül Byunghun és Jonghyun társaságában, akik szintén alszanak, mint Chunji. Egy percig még emésztem a hallottakat, majd felsóhajtok.
- És most hova tartunk?
- Turnénk következő állomása Párizs! - kiált fel boldogan, mosolygós arccal Ricky. Szóval Franciaországba. 
- Kérem, üljön le - szól nekem kissé parancsoló hangon egy stewardess.
- Elnézést.. meg tudná mondani, merre van a mosdó? - érdeklődök fancsali arccal. Ha egy percen belül nem jutok el vécére, akkor...
- Persze! Ott van - Követem ujját a szememmel, majd megpillantok egy ajtót, nem is olyan messze. Felcsillanó szemekkel rohamozom meg a kis helyiséget, amit pár perc múlva megkönnyebbülten hagyok el. Visszaülök a helyemre, ami Chunji-val szemben van. Mellettem egy idős házaspár ül, akik szintén az álmok útját járják.
- Amúgy, hogy hoztatok fel a repülőre? - nézek Niel-re, ezzel megzavartam a nagy bambulás közepette.
- Az egyik testőr hozott fel. Az legalább nem volt feltűnő - mosolyog rám. Egy bólintással jelzem; megértettem, amit mondott.
- A menedzser mit szólt ehhez az egészhez?
- Ricky beadta, hogy a barátnője vagy, így megértette a helyzetet - vigyorog rám C.A.P. Szemöldök felhúzva nézek Changhyun-ra, aki szégyenlősen behúzza a nyakát, s a telefonjára tapad.
- Legalább elhitte - legyintem le, ezzel lezárva az ügyet.
- Még a nevedet sem tudjuk - emlékeztet Daniel, s kíváncsian figyel.
- Alíz. A nevem Alíz. A barátaimnak Ali, vagy Líz.
- Cuki beceneveid vannak - mondja Chanhee, engem ezzel megijesztve, mert azt hiszem, hogy még mindig alszik. A szívemhez kapva nézek rá.
- A szívbajt hoztad rám, basszus - mondom, egy kicsit sem kedvesen - Azért, köszönöm. Ezt bóknak veszem - mosolygok rá. - Minsoo, mikor szállunk le? - fordítom fejem a történéseket figyelő leader felé.
- Kedves utasaink, kapcsolják be öveiket. Öt perc múlva leszállunk - szólal meg a hangosbemondó. C.A.P-pel egymásra röhögünk. Minden jelenlevő bekapcsolja az övét, mert időközben az alvók is felébredtek.
Sikeresen földet ér a gépünk, én meg próbálom legyűrni a rosszullétem. Fogalmam sincs hogyan, de rám jön a hányinger. Talán ez azért van, mert még nem ültem repülőn. Viszont nem akarom azt, hogy visszaköszönjön a reggelim. 
Kicsatoljuk az öveinket, majd felkelünk a székekből. A lábamba beleszúr a fájdalom. Akkor az előbb miért nem fájt, mikor elsétáltam a vécéig meg vissza?! 
Niel egyik kezével belém karol, a másikkal felrakja a szemüvegét, s fejébe húzza a kapucniját. A többi Teen Top tag is ugyan így tesz. Aha, akkor most Niel fog levinni, vagy mi? 
Mikor lábunk a szilárd talajt éri, a semmiből feltűnik egy néger pasas, majd egyszerűen felkap a kezeibe. A döbbenettől még megszólalni sem tudok.
- Ne aggódj Líz, ő volt az, aki Budapesten felvitt a repülőre - súgja oda nekem Minsoo. Az engem tartó pasas rám mosolyog, és megindul velem előre. A fiúk követnek minket. Ami meglep az az, hogy egy szem rajongó sem vesz körbe minket. Hallom, hogy a fiúk elégedetten felsóhajtanak.
Hamar kiérünk a terminálból, már csak azt veszem észre, hogy egy kisbusz előtt állunk. A "szállítóm" letesz a földre, majd a fiúkhoz fordul s megnézi, hogy jól vannak-e. Egy gyors nép számlálást tart és egyesével betessékel minket a buszba. Én Ricky mellé kerülök, de csak azért, hogy a menedzserük tényleg elhiggye ezt a "barátnő" dolgot. Mintha olvasna a gondolataimban, oda is áll mellénk a "főnökük".
- Mikor ismerkedtetek össze? - mosolyog ránk. Felhúzom a szemöldököm, s kérdőn nézek a mellettem ülőre.
- A... A... A repülőtéren! Igen, ott! - mondja el egy szuszra Changhyun; a hatás kedvéért óvatosan átkarolja a derekam, és egy gyors puszit nyom az arcomra.
- Oké, elhiszem gyerekek, csak ne enyelegjetek nyilvánosan - teszi maga elé a kezeit noona, majd otthagy minket. Ricky-vel egymásra nézünk; az ő arcán látszik egy halvány pír. Felnevetek; óvatosan megsimogatom a fejét.
- Jaaaj! Tök cukik vagytok együtt - gügyög nekünk Chunji, a mellettünk levő székből.
- Te, Chanhee... - hajolok közelebb hozzá, így ő is hozzám. - Ugye tudod, hogy nem járunk? - súgom halkan a fülébe.
- Akkor is cukik vagytok - súgja vissza mosolyogva. Az arcába nyomom a tenyerem, és eltolom.
- Líz, nem is mesélted, hogy milyen volt a koncert - fordul hátra hozzánk Minsoo, ő előttünk ül, mellette Jonghyun-nal.
- Eszméletlen. Gyerekek, ti nagyon tudtok! Komolyan mondom, a szerelmes számoknál bőgtem. Hihetetlen hangotok van. Nagyon örülök, hogy ott lehettem. Meg most is örülök - tör fel belőlem egy kisebb szóáradat, aminek a végén befogom a szám. Képes lennék egy fél órás kiselőadást tartani az élményeimről, de nem akarom fárasztani őket. Pluszban még el is érzékenyülök, mert előtörnek a koncert emlékek. Elhomályosodik a szemem, s szipogok párat.
- Elérzékenyültél? - kérdezi mosolyogva Minsoo, én csak egy bólintással válaszolok. Teljesen hátrafordul, majd feltérdel az ülésen, és széttárja a karját. Lefagyva nézek rá, egy nagyot nyelek, majd óvatosan felállok, és szégyenlősen bújok az ölelésébe. Megölelném még jobban, csak a szék akadályoz. De így is nagyon jól esik.
- Oh, és melyikőnk a biasod? - fordul hátra Changjo is kíváncsian, mert én közben visszakerültem a székbe.
- Ez a szőke majom itt majdnem mellettem - mutatok Chanhee-ra. Az említett szőke felvonja a szemöldökét, majd meredten bámulni kezd.
- Majom? - teszi fel a kérdést, közben néz rám értelmesen. A többiek felnevetnek a kis szituációt látva.
- Elnézést. Akkor javítok. Kedves, aranyos, cuki. Így már jobb? - vigyorgok rá telipofával.
- Pontosan. Sokkal jobb - húzza mosolyra ajkait, majd menetirányba fordult, s kotorászni kezd a táskájában. Nekem meg csak akkor esik le, hogy már rég elindultunk, talán mindjárt ott is vagyunk a kiszemelt szállodánál.
- Fiúk, és Ricky barátnője, hamarosan ott vagyunk - hallom meg a menedzser csilingelő hangját. Én magamban szidom, mert nem tetszik ez a barátnő kijelentés. Changhyun megpaskolja a vállam és a fülembe súg egy halk "Nyugi"-t. Selymes, dörmögő hangjától a szívem őrült dobogásba kezd. Mi az Isten?! 
Nagy szerencsénkre, a szállodánál sem volt egy lélek sem. Nyugodt szívvel sétálunk le a busz lépcsőin. Aha... nyugodt szívvel. Hirtelen jelenik meg nem messze tőlünk egy csapat őrült fan, akik a nagy sikongatás közepette sem vesznek észre engem, amint Ricky kezét fogom. Igen, muszáj volt...
Egy emberként rezzenünk össze, majd már csak a kondex csíkot lehet belőlünk látni, mert befutunk az épületbe.
- Ezek őrültek - támaszkodom a térdemre. A Teen Top együtt érzően rám néz, és egy bólintással jelzik, igazat adnak nekem. A menedzser öt szobát vesz ki, egy az övé, egy a sminkesé és a stylist-é, egy a testőröké, egy a csapat fele számára, és egy a másik fél számára plusz az én számomra is. Én kerülök a Niel-Ricky-Changjo trióhoz. Pazar lesz, mondhatom. 
Miután a srácok bepakoltak a szobájukba, a főnökük összehívta egész csapatot.
- Tudjátok a menetrendet. Próba, és külön számok a VIP-sek számára. Utána pedig élesben megy mindenkinek. Most pedig menjetek, pihenjetek egy kicsit.
Max három órát pihenhettek a fiúk, utána menniük kellett próbálni a csarnokba, ahova engem is elvittek.
Amíg ők külön számokat adnak elő a legszerencsésebbek számára, addig én az öltözőben húzom meg magam. Minsoo felajánlotta, hogy nekem is szerez jegyet, de én csak megráztam a fejem; az öltözőből is hallom a hangjukat.
Fogalmam sincs, hogy hányadik szám a Miss Right, de annak a végén Chunji bicegve jön be az öltözőbe. Én egyből felugrok, és oda megyek hozzá.
- Mi történt? - kérdezem meg kissé pánikolva. Az a fájdalmas arc... komolyan így csinálta végig?!
- Tánc közben kibicsaklott a bokám - szűri ki a fogai között.
- Ennyire fáj?
- Hát... eléggé.
Chanhee elé lépek és óvatosan magamhoz ölelem.
Hiába a kis incidens, így is végig csinálják a koncertet. Két ráadás után végleg elhagyják a színpadot, s mosolyogva, de fáradtan sétálnak be a helyiségbe.
- Elkaptátok őket. Fantasztikusak voltatok. Bár, csak a hangotokat hallottam - nevetek fel. Ők csak megforgatják a szemüket és velem együtt kezdenek el nevetni.
A srácok hamar átöltöznek, majd az egész bagázs utat törve magának megy előre, mert időközben előkerülnek a rajongók, akik körbevesznek minket. Hova tették a kordonokat? Ezek meg miért nem mennek haza ilyen későn? Niel felteszi a fejemre a csuklyám; szorosan, de észrevétlenül fogja a karom, s úgy törünk előre, mert épségben el akarjuk érni a kisbuszt. Így van ez a többiekkel is; egy szempillantás alatt már a helyükön ülnek. Hamar elindul a jármű, a sofőr minél előbb el akarja hagyni a helyszínt, de itt-ott vannak még rajongók; azok sem tudják meggátolni elmenetelünk.
- Áh, de elfáradtam - dől rá az ágyára Changjo, egy kis színpadiassággal megspékelve.
- Mi is - mondja kórusban a másik két fiú.
Sajnos a szobában kettő egyszemélyes és egy franciaágy van; Niel és Changjo elfoglalta a kettő egyszemélyeset, így én Ricky-vel alszom. Gondolom, a drága menedzser így tervezte...
- Biztos nem baj, ha velem kell aludnod? - kérdezi meg félénken Changhyun.
- Nem. Hiszen, most a "barátom" vagy - mutatok egy hatalmas idéző jelet - Hiába vagy öt évvel idősebb nálam, így is bevette a menedzseretek - nevetek fel - Szerintetek hány évesnek nézhet? - címezem mind a három srácnak a kérdést.
- Hát, biztos nem tizenötnek - ránt egyet a vállán szórakozottan Daniel.
- Ez biztató - mosolygok rá.
A fiúk szépen sorban elmennek fürödni, én maradok utoljára.
Persze, a szerencsétlenségnek akkor kell érnie, mikor már nincs rajtam ruha... A jobb lábam a zuhanytálcára teszem, s már állnék rá a balra; a fájdalom tűként szúr belém, én meg mint egy rongybaba, úgy csuklom össze. Halkan elmondom magam mindennek, majd óvatosan felállok.
- Líz, minden okés? - kopogtat be az ajtón Niel.
- Persze! Csak sikerült elvágódnom... - mondom halkan a második mondatot. A falnak támaszkodom, hogy nehogy elessek, és megeresztem a meleg vizet. Sikeresen leforrázom magam, a kellemetlen érzésnek viszont próbálok nem hangot adni.
A zuhanytálcáról lelépés is nagyon nagy dolog a számomra, úgy kell egy lábbal kiugornom belőle, majdnem hanyatt is vágódom. Gyorsan magamra kapkodom azokat a ruhákat, amiket L.Joe adott nekem oda, hogy abba aludjak.
Következik a következő szerencsétlenségem: nagyban mosom a fogam - Minsoo adott kölcsön egy zsír új fogkefét -, mikor egyszer csak félrenyelem a számban maradt fehér habot. Elkezdek köhögni, de olyan szinten, hogy már a mosdókagyló peremét ütöm ököllel. Ricky berobban a fürdőbe; odaáll mögém és a hátamat veregeti. Abbamarad a kényelmetlen érzés; nyelek egy nagyot, majd iszok bár kortyot a csapból.
- Jól vagy? - fordít maga felé Changhyun, s kíváncsian méreget.
- Azon kívül, hogy majdnem megfulladtam... igen - bólintok egy halvány mosollyal arcomon.

Angel - Chapter 1. (Teen Top)

Kapunyitás. Mint egy csorda, úgy rohamozzák meg az épületet a rajongók. Annyira nyomulnak, hogy majdnem eltapossák a körülöttük lévőket. Mindenki csak saját magára gondol, jó helyet akar magának szerezni, hogy lássanak valamit. Én görcsösen kapaszkodom újdonsült barátnőm karjába, megfélemlít az a sok ember, meg persze az a kettő nagydarab pasas, akik a jegyünket szedik. Megijedek, mert egy időre elszakadok barátnőmtől. Viszont megnyugszom, mert hamar megjelenik mellettem, mosolyogva. Szerencsénk van, olyan helyet szereztünk, ahonnan - nem tökéletesen - látjuk a színpadot.
Már csak két perc.
Akkor eszmélek fel gondolataimból, mikor éles sikítások hasítják ketté a levegőt. A sikítások a Teen Top megjelenését jelentik. Lesokkolódva állok lábujjhegyre. Tényleg itt vannak... C.A.P, Chunji, L.Joe, Niel, Ricky, Changjo... 
Felcsendül a Rocking ismerős dallama, és kezdődik a tombolás. Én még mindig csak állok, és nézek előre. Még mindig nem jut el a tudatomig, hogy itt vannak. Barátnőm meglöki a vállamat, így invitál ugrálásba. Gyorsan kapcsolok, majd a többi rajongóval együtt sikítva kezdek bele a csápolásba.
Két dal után bemutatkoznak a srácok. Mind a hat tag megszólal magyarul. Az én szívemet viszont ChanHee dobogtatja meg a legjobban. Mindig ő az, aki felkelti a figyelmem... most meg itt áll előttem pár méterre. Kicsit elszomorodom, mert engem úgy sem fog észrevenni.

                                                                     ***
             
Ilyen gyorsan lement volna az a két óra? 
A rajongók szomorúan, de mégis boldogsággal telve hagyják el az épületet. Én sírok, szabályosan sírok. Barátnőm megölel, letörli a könnyeim, majd kijelenti, neki sietnie kell. Elmegy. Ott hagy egyedül. Hiába vagyok én kislány... egyszerűen kifut a teremből. Homályos szemekkel még visszanézek a színpadra, majd egy nagyot sóhajtok, és végleg elhagyom a csarnokot. Először nem érzem a hideget, túlságosan is kimelegedtem a nagy tombolás közepette. Céltalanul bolyongok egy irányba, annyira kiüresedett a fejem, hogy már magam sem tudom, hogy mit csinálok.
Leülök a hideg betonra, felhúzom a térdeim, majd azokat összekulcsolom karjaimmal, s ráhajtom fejem. Újra előtör belőlem a sírás, akaratlanul. Nem értem... boldog vagyok, de mégsem. Fúúj, de nyálas egy gondolkodásom van. 
Hiába van vége a koncertnek, még mindig hallom a nyüzsgést. Ezek nem akarnak hazamenni? Páran elmennek előttem, de egyik sem olyan figyelmes, hogy észrevegyen egy kislányt, aki a földön kuporog. Hát, ilyen a magyar népség. Felemelem a fejem, s körbenézek. Kezdtek fogyatkozni az emberek, de még mindig van, aki a kapu előtt áll, és vár a csodára, egy Isteni lökésre. Néha azt érzem, nekem több eszem van, mint egy nálam idősebbnek. 
Kihalászom a telefonom a zsebemből, majd megnézem az időt. Még csak húsz perc telt el. Barátnőm már biztos úton van. Hogy hagyhatott itt? Francba, merre is kéne mennem? 
Már agyban eldöntöttem, hogy felkelek a betonról, de fizikailag ez képtelenség volt. Egy az, hogy nem volt kedvem, kettő: annyit ugráltam, hogy megfájdult a bal lábszáram. Ha megerőltetem, tuti felüvöltök. 
Ismét elmennek előttem, felismerem, az a szörnyella hajú és a barátnői. Rám néznek pár lesújtó pillantással, majd otthagytak.
- Fulladjatok meg... - motyogom mérgesen fújtatva.
Nos, mivel az A terv csődbe ment, jön a B terv... itt maradok, és én is várok a csodára. Senkinek sem fog feltűnni, hogy egy tizenöt éves gyerek ül, egyedül, védtelenül. 
Mivel nem tudok mit kezdeni magammal, ezért elkezdem halkan énekelni a Clap refrénét.
-  I'm so cra cra crazy, clap clap clap clap mad man... áh, ez így uncsi - szontyolodom el azonnal.
Erőt veszek magamon, majd a földre téve tenyerem próbálom magam felnyomni.
Képtelenség volt, mert mikor ráállok a bal lábamra, egy nagyot nyikkanva visszarogyok a földre, a még a fenekemet is beütöm. - Oh, shit.
Körbenézek, hátha valaki észrevette szerencsétlenségemet. Senki. Ordibálni nem fogok. Akkor maradok itt, azt csövezek. 
- Hm, mit kéne tennem? - Hurrá, már magamban beszélek. Hm, ez a koncert fergeteges volt. Annyira helyesek és aranyosak... milyen gáz már, hogy csak a VIP-eseket nézték. Akaratlanul is elhomályosodnak szemeim, mikor felidézem magamban az Angel-t. És, ahogy megszólaltak magyarul. Juj! Bár, ChanHee magyar mondatát elsőre nem fogtam fel. 
Gondolkodás közepette egy hatalmasat kordul a gyomrom. A zsebemben kezdek turkálni az aprópénzem után. Meglepődve veszem észre, hogy nincs egy vasam sem. Próbálok visszaemlékezni, mit csináltam én azzal az apróval, amit a barátnőm nyomot a kezembe. Zsebre vágtam, a tombolás közepette pedig kiesett a zsebemből. Na, most már lehet azt mondani, hogy csóró vagyok. 
Eszembe jutnak olyan gondolatok is, mint például: eladom a telefonom, elkezdek táncikálni, énekelni, esetleg kirabolok egy öreg nénikét. Az összes örült gondolatot elhessegetem a fejemből.
- Gyerek vagyok, nem tagadom... - dalolászom a saját agyszüleményem, miközben figyelem a még mindig a helyszínen levő emberkéket. Mire várnak, tapsra?! Mindjárt elkezdem nekik hangosan énekelni a Clap-et... 
Hirtelen valaki megkocogtatja a vállamat. Megdermedek, a szívem annyira elkezd dobogni, hogy majdnem kiszakad a helyéről. Megijedtem.
- Valami baj van, kislány? - kérdezi valaki... koreaiul. Okés, akkor most nézzük. Miért olyan ismerős nekem ez a hang?!
Hátranézek s lefagyok. A csuklya ellenére is tisztán látom... Niel arcát. Istenemre mondom! Kár, hogy pogány vagyok.
- Daniel...? - suttogom elfojtott hangon. Ne fangörcsölj, ne legyél hisztis fanpicsa... nyugiiiii!  
- Azta. Ha tudod ki vagyok, te is nézted a koncertünket, igaz? - mondja halkan, még a szeme is felcsillant. - Várj, te érted, hogy mit mondok? - képed el azonnal. Felkuncogok és bólintok.
- Igen, néztelek titeket. De, te hogy kerülsz ide?
- C.A.P látta az ablakból, hogy valaki próbál felállni, de nem tud. Először szólt Chunji-nak, hogy nézze meg, de mivel ő nem volt hajlandó ilyen sötétben egyedül mászkálni, ezért rám maradt a meló. Most meg itt vagyok - mosolyodik el.
- Akkor... azért jöttél, hogy segíts? - nézek rá felhúzott szemöldökkel. Lassan körbefuttatja szemeit a még mindig az épület előtt álló fanokon, összecsapja a tenyereit, leguggol hozzám, alám nyúl és megemel. Poker arccal bámulok a szemeibe. - Öhm, ahogy akarod. Most hova szándékozol vinni?
- A backstage-be - feleli könnyedén. - Búj hozzám közelebb, nem akarom, hogy észrevegyenek - utasítja. Kissé vonakodva, de megteszem amit kér, majd érzem, megindulunk valamerre. Tulajdonképpen én miért is hagyom magam? Áh, mindegy, legalább melegen leszek. 
Halkan beoson velem a hátsó ajtón, majd letesz a földre. Felemelem a bal lábam; nem vagyok hajlandó ráállni.
- Olyan vagy, mint egy gólya - jegyzi meg Niel, viccesre véve a figurát és leveszi a csuklyáját.
- Fáj a lábam - szólok közbe, mire abbahagyja a nevetést.
- Oh, sajnálom - hajol meg előttem - Segítek. Beviszlek az öltözőbe, szerintem ott vannak a srácok is.
Teljes agyfagyás tör rám. Erre én nem vagyok felkészülve. Már szólni akarnék, hogy nem szükséges, mikor újra megemel, s beljebb visz. Kinyit egy ajtót, és már elsőre olyat látok meg, ami először is: beleég az elmémbe, másodszor pedig felforrósodik tőle az arcom. Gyorsan belefúrom Daniel mellkasába a fejem. MinSoo... félmeztelenül... beszélget... a... többiekkel. 
- YA! C.A.P! Takard el magad, mert megijesztetted! - kiált fel Niel hangosan.
- Megijesztettem?! - tör ki MinSoo-ból egy valamivel magasabb hang. - Még hogy megijesztettem... - zsörtölődik. Nem bírom tovább, belekuncogok az engem tartó srác pólójába. - És még nevet is! Ilyet - hüledezik tovább a leader. Daniel megindul velem valamerre; pár másodperc múlva egy puha párnázott széket érzek a fenekem alatt.
- Nos, akkor válaszolj néhány kérdésemre. Miért ültél ott? Miért nem tudsz felállni? - kezdi a faggatózást az engem szállító fiú.
- Te Niel, érti amit mondasz neki? - kérdezi kissé hitetlenkedve ChanHee. Ráemelem a tekintetem, és csak nézem szép arcát, pofátlanul.
- Aham. Érti.
- Zsír - vigyorodik el a szőke énekes, majd mikor észreveszi hogy nézem, felém fordítja a fejét és rám kacsint. Én csak zavartan rámosolygok.
- Igazából nincs hova mennem, azért ültem ott. És azért nem tudok felállni, mert nagyon fáj a lábam, mert sokat ugráltam a koncerten, hogy lássak valamit belőletek - adom meg Niel-nek a válaszokat kérdéseire.
- Oh, valóban? - szontyolodik el Ricky. - Akkor miattunk fáj a lábad? - néz rám azokkal a cuki kiskutya szemeivel.
- Nem, dehogy is. Én voltam a hülye.
- Hány éves vagy? - kérdezi L.Joe.
- Khm... tizenöt - Az összes fiút meglepte a válaszom.
- És azt mondod, hogy nincs hova menned? Hogyhogy? - néz rám Changjo totál érthetetlen fejjel.
- Debrecenben lakom, ami nagyon messze van. Pénzem nincs, barátnőm pedig elment, így magamra maradtam - mondom eltorzult hanggal. Akkor jövök rá, hogy nagyon dühös vagyok a "barátnőmre". Az ilyet nem lehet annak nevezni, aki otthagy egy gyereket. Ráadásul, ő felnőtt.
- MinSoo hyung, mit szólna a menedzser noona, ha magunkkal vinnénk? - fordul ChangHyun a leader-je felé.
- Na látod, pont ezen töröm a fejem. Itt nem hagyhatjuk, tuti, hogy bűntudatom lenne miatta - gondolkodik hangosan, mintha csak egy ártatlan kutyáról beszélne. - Szüleid? Ők miért nincsenek itt? - címezi nekem a kérdést hirtelen.
- Szüleim nincsenek, nagyszüleim sincsenek. Barátnőmmel laktam, akivel összevesztem, így kidobott a lakásából...
- Az nem is ember! - pattan fel idegesen Niel.
- Akkor, srácok, nem lenne baj, ha lenne egy útitársunk? - csapja össze a tenyereit MinSoo.
- Egyáltalán nem - mondják kórusban a többiek.
Amíg ők öltöznek, addig én behunyom a szemem, és pihenek. Egyből rám tör az álmosság, ami ellen nem tudok mit tenni.