2014. április 21., hétfő

Angel - Chapter 2. (Teen Top)


Mivel hólyagom már sikít, ezért muszáj felkelnem. Pedig aludnék tovább...
- Pisilnem kell!- pattanok fel fekvő helyzetemből. Egyből lesokkolódom, mikor látom, hogy egy repülőn vagyok. Körbenézek; azt a következtetést vonom le, hogy az első osztályhoz van szerencsém. De hogy kerülök én ide? 
- Na, látom felébredtél - szólít meg a háta mögött egy hang, tulajdonosa Daniel. Felhúzott szemöldökkel fordulok felé. A szemem elé tárul még egy alvó Chanhee, és egy kockuló Changhyun.
- Öhm, hogy kerültem én egy repülőre? - teszem fel azt a kérdést, ami az ébredésem után egyből megfogalmazódott az agyamban.
- Mint mondtam, az útitársunk vagy. Vagy ahogy tetszik, mostantól velünk fogsz lakni - mondja Minsoo, aki a repülő másik oldalán ül Byunghun és Jonghyun társaságában, akik szintén alszanak, mint Chunji. Egy percig még emésztem a hallottakat, majd felsóhajtok.
- És most hova tartunk?
- Turnénk következő állomása Párizs! - kiált fel boldogan, mosolygós arccal Ricky. Szóval Franciaországba. 
- Kérem, üljön le - szól nekem kissé parancsoló hangon egy stewardess.
- Elnézést.. meg tudná mondani, merre van a mosdó? - érdeklődök fancsali arccal. Ha egy percen belül nem jutok el vécére, akkor...
- Persze! Ott van - Követem ujját a szememmel, majd megpillantok egy ajtót, nem is olyan messze. Felcsillanó szemekkel rohamozom meg a kis helyiséget, amit pár perc múlva megkönnyebbülten hagyok el. Visszaülök a helyemre, ami Chunji-val szemben van. Mellettem egy idős házaspár ül, akik szintén az álmok útját járják.
- Amúgy, hogy hoztatok fel a repülőre? - nézek Niel-re, ezzel megzavartam a nagy bambulás közepette.
- Az egyik testőr hozott fel. Az legalább nem volt feltűnő - mosolyog rám. Egy bólintással jelzem; megértettem, amit mondott.
- A menedzser mit szólt ehhez az egészhez?
- Ricky beadta, hogy a barátnője vagy, így megértette a helyzetet - vigyorog rám C.A.P. Szemöldök felhúzva nézek Changhyun-ra, aki szégyenlősen behúzza a nyakát, s a telefonjára tapad.
- Legalább elhitte - legyintem le, ezzel lezárva az ügyet.
- Még a nevedet sem tudjuk - emlékeztet Daniel, s kíváncsian figyel.
- Alíz. A nevem Alíz. A barátaimnak Ali, vagy Líz.
- Cuki beceneveid vannak - mondja Chanhee, engem ezzel megijesztve, mert azt hiszem, hogy még mindig alszik. A szívemhez kapva nézek rá.
- A szívbajt hoztad rám, basszus - mondom, egy kicsit sem kedvesen - Azért, köszönöm. Ezt bóknak veszem - mosolygok rá. - Minsoo, mikor szállunk le? - fordítom fejem a történéseket figyelő leader felé.
- Kedves utasaink, kapcsolják be öveiket. Öt perc múlva leszállunk - szólal meg a hangosbemondó. C.A.P-pel egymásra röhögünk. Minden jelenlevő bekapcsolja az övét, mert időközben az alvók is felébredtek.
Sikeresen földet ér a gépünk, én meg próbálom legyűrni a rosszullétem. Fogalmam sincs hogyan, de rám jön a hányinger. Talán ez azért van, mert még nem ültem repülőn. Viszont nem akarom azt, hogy visszaköszönjön a reggelim. 
Kicsatoljuk az öveinket, majd felkelünk a székekből. A lábamba beleszúr a fájdalom. Akkor az előbb miért nem fájt, mikor elsétáltam a vécéig meg vissza?! 
Niel egyik kezével belém karol, a másikkal felrakja a szemüvegét, s fejébe húzza a kapucniját. A többi Teen Top tag is ugyan így tesz. Aha, akkor most Niel fog levinni, vagy mi? 
Mikor lábunk a szilárd talajt éri, a semmiből feltűnik egy néger pasas, majd egyszerűen felkap a kezeibe. A döbbenettől még megszólalni sem tudok.
- Ne aggódj Líz, ő volt az, aki Budapesten felvitt a repülőre - súgja oda nekem Minsoo. Az engem tartó pasas rám mosolyog, és megindul velem előre. A fiúk követnek minket. Ami meglep az az, hogy egy szem rajongó sem vesz körbe minket. Hallom, hogy a fiúk elégedetten felsóhajtanak.
Hamar kiérünk a terminálból, már csak azt veszem észre, hogy egy kisbusz előtt állunk. A "szállítóm" letesz a földre, majd a fiúkhoz fordul s megnézi, hogy jól vannak-e. Egy gyors nép számlálást tart és egyesével betessékel minket a buszba. Én Ricky mellé kerülök, de csak azért, hogy a menedzserük tényleg elhiggye ezt a "barátnő" dolgot. Mintha olvasna a gondolataimban, oda is áll mellénk a "főnökük".
- Mikor ismerkedtetek össze? - mosolyog ránk. Felhúzom a szemöldököm, s kérdőn nézek a mellettem ülőre.
- A... A... A repülőtéren! Igen, ott! - mondja el egy szuszra Changhyun; a hatás kedvéért óvatosan átkarolja a derekam, és egy gyors puszit nyom az arcomra.
- Oké, elhiszem gyerekek, csak ne enyelegjetek nyilvánosan - teszi maga elé a kezeit noona, majd otthagy minket. Ricky-vel egymásra nézünk; az ő arcán látszik egy halvány pír. Felnevetek; óvatosan megsimogatom a fejét.
- Jaaaj! Tök cukik vagytok együtt - gügyög nekünk Chunji, a mellettünk levő székből.
- Te, Chanhee... - hajolok közelebb hozzá, így ő is hozzám. - Ugye tudod, hogy nem járunk? - súgom halkan a fülébe.
- Akkor is cukik vagytok - súgja vissza mosolyogva. Az arcába nyomom a tenyerem, és eltolom.
- Líz, nem is mesélted, hogy milyen volt a koncert - fordul hátra hozzánk Minsoo, ő előttünk ül, mellette Jonghyun-nal.
- Eszméletlen. Gyerekek, ti nagyon tudtok! Komolyan mondom, a szerelmes számoknál bőgtem. Hihetetlen hangotok van. Nagyon örülök, hogy ott lehettem. Meg most is örülök - tör fel belőlem egy kisebb szóáradat, aminek a végén befogom a szám. Képes lennék egy fél órás kiselőadást tartani az élményeimről, de nem akarom fárasztani őket. Pluszban még el is érzékenyülök, mert előtörnek a koncert emlékek. Elhomályosodik a szemem, s szipogok párat.
- Elérzékenyültél? - kérdezi mosolyogva Minsoo, én csak egy bólintással válaszolok. Teljesen hátrafordul, majd feltérdel az ülésen, és széttárja a karját. Lefagyva nézek rá, egy nagyot nyelek, majd óvatosan felállok, és szégyenlősen bújok az ölelésébe. Megölelném még jobban, csak a szék akadályoz. De így is nagyon jól esik.
- Oh, és melyikőnk a biasod? - fordul hátra Changjo is kíváncsian, mert én közben visszakerültem a székbe.
- Ez a szőke majom itt majdnem mellettem - mutatok Chanhee-ra. Az említett szőke felvonja a szemöldökét, majd meredten bámulni kezd.
- Majom? - teszi fel a kérdést, közben néz rám értelmesen. A többiek felnevetnek a kis szituációt látva.
- Elnézést. Akkor javítok. Kedves, aranyos, cuki. Így már jobb? - vigyorgok rá telipofával.
- Pontosan. Sokkal jobb - húzza mosolyra ajkait, majd menetirányba fordult, s kotorászni kezd a táskájában. Nekem meg csak akkor esik le, hogy már rég elindultunk, talán mindjárt ott is vagyunk a kiszemelt szállodánál.
- Fiúk, és Ricky barátnője, hamarosan ott vagyunk - hallom meg a menedzser csilingelő hangját. Én magamban szidom, mert nem tetszik ez a barátnő kijelentés. Changhyun megpaskolja a vállam és a fülembe súg egy halk "Nyugi"-t. Selymes, dörmögő hangjától a szívem őrült dobogásba kezd. Mi az Isten?! 
Nagy szerencsénkre, a szállodánál sem volt egy lélek sem. Nyugodt szívvel sétálunk le a busz lépcsőin. Aha... nyugodt szívvel. Hirtelen jelenik meg nem messze tőlünk egy csapat őrült fan, akik a nagy sikongatás közepette sem vesznek észre engem, amint Ricky kezét fogom. Igen, muszáj volt...
Egy emberként rezzenünk össze, majd már csak a kondex csíkot lehet belőlünk látni, mert befutunk az épületbe.
- Ezek őrültek - támaszkodom a térdemre. A Teen Top együtt érzően rám néz, és egy bólintással jelzik, igazat adnak nekem. A menedzser öt szobát vesz ki, egy az övé, egy a sminkesé és a stylist-é, egy a testőröké, egy a csapat fele számára, és egy a másik fél számára plusz az én számomra is. Én kerülök a Niel-Ricky-Changjo trióhoz. Pazar lesz, mondhatom. 
Miután a srácok bepakoltak a szobájukba, a főnökük összehívta egész csapatot.
- Tudjátok a menetrendet. Próba, és külön számok a VIP-sek számára. Utána pedig élesben megy mindenkinek. Most pedig menjetek, pihenjetek egy kicsit.
Max három órát pihenhettek a fiúk, utána menniük kellett próbálni a csarnokba, ahova engem is elvittek.
Amíg ők külön számokat adnak elő a legszerencsésebbek számára, addig én az öltözőben húzom meg magam. Minsoo felajánlotta, hogy nekem is szerez jegyet, de én csak megráztam a fejem; az öltözőből is hallom a hangjukat.
Fogalmam sincs, hogy hányadik szám a Miss Right, de annak a végén Chunji bicegve jön be az öltözőbe. Én egyből felugrok, és oda megyek hozzá.
- Mi történt? - kérdezem meg kissé pánikolva. Az a fájdalmas arc... komolyan így csinálta végig?!
-
Tánc közben kibicsaklott a bokám - szűri ki a fogai között.
- Ennyire fáj?
- Hát... eléggé.
Chanhee elé lépek és óvatosan magamhoz ölelem.
Hiába a kis incidens, így is végig csinálják a koncertet. Két ráadás után végleg elhagyják a színpadot, s mosolyogva, de fáradtan sétálnak be a helyiségbe.
- Elkaptátok őket. Fantasztikusak voltatok. Bár, csak a hangotokat hallottam - nevetek fel. Ők csak megforgatják a szemüket és velem együtt kezdenek el nevetni.
A srácok hamar átöltöznek, majd az egész bagázs utat törve magának megy előre, mert időközben előkerülnek a rajongók, akik körbevesznek minket. Hova tették a kordonokat? Ezek meg miért nem mennek haza ilyen későn? Niel felteszi a fejemre a csuklyám; szorosan, de észrevétlenül fogja a karom, s úgy törünk előre, mert épségben el akarjuk érni a kisbuszt. Így van ez a többiekkel is; egy szempillantás alatt már a helyükön ülnek. Hamar elindul a jármű, a sofőr minél előbb el akarja hagyni a helyszínt, de itt-ott vannak még rajongók; azok sem tudják meggátolni elmenetelünk.
- Áh, de elfáradtam - dől rá az ágyára Changjo, egy kis színpadiassággal megspékelve.
- Mi is - mondja kórusban a másik két fiú.
Sajnos a szobában kettő egyszemélyes és egy franciaágy van; Niel és Changjo elfoglalta a kettő egyszemélyeset, így én Ricky-vel alszom. Gondolom, a drága menedzser így tervezte...
-
Biztos nem baj, ha velem kell aludnod? - kérdezi meg félénken Changhyun.
- Nem. Hiszen, most a "barátom" vagy - mutatok egy hatalmas idéző jelet - Hiába vagy öt évvel idősebb nálam, így is bevette a menedzseretek - nevetek fel - Szerintetek hány évesnek nézhet? - címezem mind a három srácnak a kérdést.
- Hát, biztos nem tizenötnek - ránt egyet a vállán szórakozottan Daniel.
- Ez biztató - mosolygok rá.
A fiúk szépen sorban elmennek fürödni, én maradok utoljára.
Persze, a szerencsétlenségnek akkor kell érnie, mikor már nincs rajtam ruha... A jobb lábam a zuhanytálcára teszem, s már állnék rá a balra; a fájdalom tűként szúr belém, én meg mint egy rongybaba, úgy csuklom össze. Halkan elmondom magam mindennek, majd óvatosan felállok.
- Líz, minden okés? - kopogtat be az ajtón Niel.
- Persze! Csak sikerült elvágódnom... - mondom halkan a második mondatot. A falnak támaszkodom, hogy nehogy elessek, és megeresztem a meleg vizet. Sikeresen leforrázom magam, a kellemetlen érzésnek viszont próbálok nem hangot adni.
A zuhanytálcáról lelépés is nagyon nagy dolog a számomra, úgy kell egy lábbal kiugornom belőle, majdnem hanyatt is vágódom. Gyorsan magamra kapkodom azokat a ruhákat, amiket L.Joe adott nekem oda, hogy abba aludjak.
Következik a következő szerencsétlenségem: nagyban mosom a fogam - Minsoo adott kölcsön egy zsír új fogkefét -, mikor egyszer csak félrenyelem a számban maradt fehér habot. Elkezdek köhögni, de olyan szinten, hogy már a mosdókagyló peremét ütöm ököllel. Ricky berobban a fürdőbe; odaáll mögém és a hátamat veregeti. Abbamarad a kényelmetlen érzés; nyelek egy nagyot, majd iszok bár kortyot a csapból.
- Jól vagy? - fordít maga felé Changhyun, s kíváncsian méreget.
- Azon kívül, hogy majdnem megfulladtam... igen - bólintok egy halvány mosollyal arcomon.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök hogy rátaláltam erre a fanfiction-ra.Nagyon jó stílusban írsz, azt hiszem ez az egyik kedvencem fanfiction-om :) !Kár hogy ilyen rövid :/

    VálaszTörlés