Don't call me!

Egy újabb utazással egybekötött nap. A megszokott rutin zajlik: zuhanyzás, reggeli, majd bepattanunk a kocsikba és megyünk az ügynökséghez. A koreai alformáció tagjai kocsiját Tao vezeti, mi meg már tövig lerágjuk a körmünket, annyira izgulunk. Magunkban imádkozunk, nehogy történjen valami. Az én elmémbe még beleégett az a nap, mikor Tao majdnem elütötte azokat a szerencsétlen állatokat. Elmeséltem a fiúknak is, azóta rettegnek Panda vezetési technikájától.
Az anyósülésen ülök a szőke mellett, s mély levegőket veszek, hogy csillapítsam idegességem. Add meg atyám, hogy ne történjen semmi! Add meg nekem, hogy zökkenőmentesen odaérünk! Nem akarok találkozni az állatvédőkkel, sem a rendőrökkel. Köszönöm. Összeérintem a tenyereim és becsukom a szemem.
- Mi van veled, Chanyeol? - ZiTao hangja zökkent ki a pár pillanatig tartó nyugodtságomból. - Nagyon feszültnek tűnsz.
- Nem velem foglalkozz, hanem az utat figyelt! - ripakodok rá talán túl kétségbeesett hangon, mert ezzel csak azt érem el, hogy hangosan kiröhög. Fogd be, vagy betömöm a szád a zokniddal. 
A kocsi lefékez, én elsőként szállok ki. Körbenézek, hátha vannak rajongók; mikor megbizonyosodom, hogy tiszta a terep, letérdelek a betonra s összeérintem a tenyereim.
- Köszönöm, Istenem! - emelem tekintetem az ég felé.
- Amúgy Yeol, mióta vagy vallásos? - néz rám összehúzott szemekkel Jongin, miközben leveszi magáról a kapucnit.
- Amióta Tao vezet - Mosolyogva válaszolok, felkelek a földről s leporolom a térdeim. A csomagtartóhoz sétálok, majd felnyitom a fedelét. Kiszedem a saját cuccom, amit Sanghaiba viszek magammal.
- Kicseszett vicces vagy Chanyeol - morog ZiTao. - Hallottam ám, nem vagyok süket - Az idegességtől eltorzult fejét látva elkap a röhöghetnék, vállon veregetem, majd a háromfokos lépcsőhöz sétálok. Felmegyek a hatalmas üveg tolóajtóig, amit a mellettem álló falon lévő gombbal nyitok ki. A tíz csapattársam libasorban követ, s ahogy lenni szokott, az utolsó - jelen esetben Minseok - becsukja az ajtót.
- Na skacok! Két órás próba, utána irány Sanghai! - csapja össze a kezeit Joonmyun, majd a jobb karját előrenyújtja, mi mind a tízen egymás kézfejére tesszük tenyerünket. - Három, kettő, egy - kezdi a leader, utána kórusban felüvöltünk: - We are one! - Egyszerre csapjuk le a kezünket, s egymásra nevetünk.
- OPPA! - Az éles visítások miatt befogjuk a fülünket, nehogy megsérüljön hallószervünk.
- Szerintem... húzzunk próbálni - mondja ki a végszót Jongdae, s felrohanunk a lépcsőn egymást lökdösve.
Teljesen kiakadtam! Tao egyfolytában a telefonját buzulta, még tánc közben is a kezében volt és bámulta az instagrammot. Most képzeljétek el, egy kézzel hadonászta végig a Growlt; háromszor rám lépett és kétszer nekem jött az Overdose közben; fellökött a Wolf végén. Ezeket kajak nem vette észre, mert rá volt tapadva a szeme a kijelzőre! Hiába szóltunk rá, nem reagált. Kivettük a kezéből a telefont, elővette a másikat. Mivel nem használt semmi, ezért hagytuk a francba. Viszont nekem eszembe jutott egy új szívatás.
Harci felszerelésbe öltözve és cuccokkal a kezünkben állunk az ajtó előtt. Menedzserünk tart egy gyors népszámlálást, majd kinyitja az ajtót és előremegy, hogy félre tudja lökni a rajongókat az útból. Gyorsan besprintelünk a kocsikba. A változatosság kedvéért... Tao vezet, ki más? A fejembe húzom a sapkám, bedugom a fülembe a fülhallgatóm; nem akarok idegeskedni a srác miatt. Hosszú az út Incheonig.
Sértetlenül megérkezünk, ezt követően kiszállunk a kocsikból, továbbá megfogjuk a csomagjainkat s körbenézünk. Visító rajongók mindenhol. A securitys emberkék köszönnek nekünk mikor meglátnak minket, mi csak fejet hajtunk előttük és sietünk a terminálba, hogy minél előbb a repülőhöz érjünk. Előveszem a telefonom, feloldom a zárat, majd elrejtem a telefonszámom. Így, ha hívok valakit, azt rejtett számról teszem. A szívatás első fázisa kész. 
Vigyorogva kikeresem Tao iphone-os telefonszámát, megnyomom a hívás gombot, s a fülemhez emelem a készüléket. Jóval előttem sétált, de azért látom, ahogy érdeklődve figyeli a telefonját. Megvonja a vállát, majd felveszi.
- Halló? - Nagy akaraterő kell hozzá, hogy ne röhögjek a telefonba.
- Sziaaa. Mirtill vagyok - szólok bele vékony, pösze hangon, nevetésem próbálom csillapítani. Erre a mellettem lépdelő Sehun felfigyel, s érdeklődve, felhúzott szemöldökkel nézni kezd.
- Ki? - Egy fokkal magasabb hangon kérdez rá.
- Mondom. Mirtill. És azt szeretném mondani, hogy nagyon tetszel - folytatom tovább vékony, pösze, nyálas hangon.
- Aha. Honnan van meg a telefonszámom?! - akad ki.
- Az nem fontos, édes. Találkozzunk - Baekhyun, aki a másik felemen sétál, már visít a röhögéstől, de szerencsére a tömegzaj elnyomja.
- Úristen. Hagyj békén, és ne hívj! Most leteszem.
- Ne, ne várj... - Bontja a vonalat. Mérgesen dobbantok egyet, majd újra hívnám, de ekkor megállunk. Fütyörészve elteszem a telefonom, s a srácok mellé állok, akik egy félkörben helyezkedtek el.
- Skacok, valami Mirtill hívott rejtett számról - mutatja fel a telefonját elképedve Panda. Baekyhunnal együtt a szánk elé kapjuk a kezünket és hátat fordítunk nekik.
- Mirtill? Ki az a Mirtill? - hallom meg Suho érdeklődő hangját.
- Dunsztom sincs. De elkezdi, hogy tetszem neki, meg hogy találkozzunk - hangja kissé kétségbeesett. Gondolom teljesen lesokkolódott. Az akció sikeresen halad.
Baek felvisít, én betapasztom a száját, s halkan röhögve lepisszegem. Gondolom ha nem lennének rajongók, képes lenne leborulni a földre, mert annyira nevet.
- Öhm... fiúk. Minden rendben? - áll elénk Yixing, szemüvegét lecsúsztatja az orrnyergéig. A hasunkat fogva bólogatunk, veszünk egy hatalmas levegőt, majd a csapatunk felé fordulunk. Fura fejekkel vizsgálgatják az arcunkat.
- Fiúk, még van egy óránk a felszállásig. A biztonsági őrök, amennyire tudják, kitaszítják a rajongókat, szóval mehettek amerre láttok. Egy óra múlva ugyan itt, ennél a kukánál - bök a láda felé a menedzser, ezen felül eltűnik a tömegben. Megragadom Baekhyun karját, majd magam után húzom egyenesen a férfi vécé felé. Besietünk a helyiségbe, ő becsapja magunk után az ajtót.
- Ez a legújabb szívatásod? - kérdezi harsányan röhögve, majd leül mellém a földre. Hevesen bólogatok, emellett előhalászom a mobilom; újra megkeresem ZiTao számát és felhívom. A negyedik csengés után felveszi.
- Halló? - unottan szól bele.
- Szia. Megint én vagyok az, Mirtill. - mondom, pösze hangom hallatán a mellettem ülő felkuncog, de tartja a száját.
- YAH, mit akarsz?! - érdeklődik idegesen. Hú, Panda Tao ideges. Hát barátom, megérdemled. 
- Mondtam már. Találkozzunk. Nagyon tetszel, már egy ideje figyellek téged.
- Áh, szóval egy őrült rajongó vagy, aki valahonnan megtudta a számom, HM? - egyre mérgesebb.
- Dehogy is. Miért lennék a rajongód? Te egy átlag ember vagy, nem? - kérdezem ártatlanul.
- Deee, rohadtul az vagyok. Na kopj le! Lete...
- NE! Ne tedd le! Mi a neved? - tudakolom aranyosan.
- Az, ami neked nem! Hagyj a francba! Ne hívj! - kinyomja. Fújtatok egyet, s magam mellé helyezem a telefonom. Baek kiengedi a röhögést, elterül és vergődik a földön. Nekem sem kell sok, belőlem is kibuggyan a nevetés, ezt követően együtt nyerítünk a csempékkel lerakott padlón, nem törődve a drága ruháinkkal.
- Hívd fel újra! - csapja meg a karom, s vihorászva felül. Bólintok egyet vigyorogva, a telómhoz nyúlok; újra felhívom Taot.
- Faszom már! - ezzel a kirohanásával köszön, amin csak kuncogni tudok.
- Ejnye, hát így kell köszönteni? - tettetem a csalódottat.
- Ki a faszom vagy?!
- Már mondtam, hogy Mirtill - csattanok fel. Ha nem ökörködtél volna a próbán, akkor nyugton hagynálak. Csak magnak köszönheted, kicsi panda. 
- Aha. Aha. Mit is akarsz?
- Találkozzunk. Kövess be instán. A profilképem egy nagy kuki - feltörik belőlem a visítva röhögés, és inkább kinyomom a telefonom.
- Baszki Chanyeol, te nem vagy normális! - csapja meg a vállam kuncogva Bacon. Hevesen bólogatni kezdek, ezzel jelezve, hogy tisztában vagyok normálatlanságommal. Veszek pár mély lélegzetet, megköszörülöm a torkom, s ismét hívom.
- Bazdmeg! - szabályosan üvölt, már nagyon ideges lehet. Elveszem a fülemtől a telefont, mert folyamatosan folynak a szájából a szitokszavak.
- De hát drágám, miért vagy ilyen ellenséges? Találkozzunk.
- Találkozzon veled a halál! Kezdesz ám nagyon idegesítő lenni, szóval hagyj békén és ne hívogass!
- Szereted a nagy kukit? - kérdezem meg csak úgy random. Elakad a lélegzete egy pillanatra, gondolom realizálja a hallottakat. Baekhyunra ismét rátör a nevetőhullám, felpattan a földről és a helyiség másik sarkába fut, hogy kiröhöghesse magát.
- Figyelj, ehhez nekem semmi kedvem. Csak hagyj békén, rendi?
- Sajnos, nem tehetem. Ragaszkodom ahhoz, hogy találkozzunk - hangom egyre vékonyabb, pöszébb. Kissé nehezemre esik ennyire magas hangon beszélni, mert ugye férfi létemre a hangom elég mély.
- Hagyj békén! Ne. Hívj. ÉRTED?! Ne hívj! Hagyj a picsába most már! - dühösen ordít és kinyomja a telefont.
- Chanyeol, te aztán nagyon tudsz valamit! - ül le mellém újra társam vigyorogva.
Felemelem a telefonom, majd sejtelmes hangon megszólalok: - Újra felhívjam?
- Tao, azt hiszem megtaláltam a Mirtilled! - Joonmyun hirtelen felkiált. Akkor veszem észre, hogy a vécé ajtajában áll csípőre tett kezekkel. Gyorsan elbújtatom a telefonom, de tudom, hogy nem használ. Baszki. Rajtakapott. Baconnal egyszerre pattanok fel, én villámgyorsan és észrevétlenül kirohanok Suho mellett, hogy még véletlenül se kapjon el. Annyira szerencsétlen vagyok, hogy pont nekirohanok Taonak. Gyilkos szemekkel rám néz, feje szinte vöröslik az idegességtől.
- PARK CHANYEOL! - üvölt torka szakadtából és utánam rohan, mert én közben elfutottam előle. Kitört belőlem a röhögés; egy hosszú kergetőzés veszi kezdetét.