What is love? (4.)

    Még szombat reggel, az ágyamban ülve is érzem a csókjait a nyakamon. Nem szeretnék gondolni rá, mert nem jelentett nekem semmit, csupán jól esett, hogy a külsőm ellenére is ezt csinálta velem. Sokkal inkább az érdekel, hogy miért.

    Tegnap, mintha mi sem történt volna, az incidens után a kanapén beszélgettünk és kutyáztunk. Pontban kilenckor felálltam a kanapéról és bejelentettem, hogy megyek. Azt vártam, hogy megint olyan tekintettel néz rám mint akkor, mikor mondta, hogy maradjak, de nem így történt. Kikísért a panel elé, egy visszafogott öleléssel búcsúzott és mondta, hogy tanuljak hétfőre.

   Az éjjeliszekrényem felé nyúlok és leemelem A beavatott című könyvet, amit nem is olyan rég vásároltam. Érdekesnek ígérkezett a könyv hátulján levő kis szöveget olvasva, s tudtam, hogy van belőle film is, mégis megvettem. Nem nézek olyan sűrűn tévét, inkább minden szabadidőmet az olvasásra, a táncra, a zenehallgatásra és a sétálásra szánom.

    Kinyitom a könyvet ott, ahol megjelöltem, és figyelmesen olvasni kezdem a sorokat. Az ablak és a szobám ajtaja be van csukva, így teljes csend öleli körbe a szobát, amit szeretek. Zajban annyira nem jó olvasni, mert akkor nem tudok összpontosítani és általában elfelejtem, hogy mit olvastam.

     A telefonom csörögni kezd, kettéhasítva a nyugodt csendet. A plafonra meresztem a szemeim, behajtom a kis sarkot a lap tetején és összecsukom a puha kötésű könyvet. Lehajolok, majd felveszem a telefonom a földről. Megnézem, hogy ki az, és mikor meglátom, hogy Subin keres, a cover dance csapatunk leadere, vigyorogva nyomom meg a hívás fogadása gombot.

     - Szia, hyung, mi újság? Élsz még? - Hyungozni szoktam, mert egyrészt koreai, másrészt pedig tomboy, mint én vagyok. Azon a héten ismerkedtem meg vele, mikor Qingdaoba költöztem. Azon a napon, a repülőtéren, épp rohantunk anyával és apával, mert a gép késett, a taxi pedig már az épület előtt állt. Már majdnem kijáratnál jártunk, amikor belebotlottam Subinbe. Akkor csak bocsánatot kért, de másnap egy kávézóban megint sikerült találkoznunk. Akkor keztünk el beszélgetni. Kitértünk a k-pop szeretetére, és ő kérdezte, hogy szoktam-e covereket csinálni. Mikor mondtam, hogy igen, és hogy jelenleg is tanulok egy táncot, felcsillant a szeme és mondta, hogy van egy csapata. Onnantól kezdve én is tagja lettem a "The demons"-nak. Máig nem tudom, miért démonoknak nevezett el bennünket a leader.
     Sajnos, márciusban, ami olyan egy hónappal ezelőtt volt, kiadták azt a termünket, amiben táncoltunk. Onnantól kezdve nem mentünk, igaz, csinálhattuk volna úgy is, hogy szerzünk egy másik termet, de azt meg Subin nem viselte volna el. Ő már négy éve ugyan abba a terembe járt, nagyon megszerette.
     Viszont, úgy látszik, visszaszerezte. Mert azt mondta, akkor, mikor egy hónapja elvált egymástól a csapatunk, hogy ha visszaszerezte a termet, hív.
    Örülök neki, hogy újra táncolhatok. És... már nagyon hiányzott a hülye fejük.

- Szia Luxing - A Luxing nevet ő adta nekem. Azóta mindenki így hív, csak pár embernek engedem meg, hogy a rendes nevem, a Dorothyt használja. - Végre visszakaptuk a termünket. És képzeld, apával közösen összedobtuk a pénzünket, és meg is vettük!
    Kikerekítem a szemeim, és elmosolyodom.
- Nahát! Ez csodálatos! - lelkendezem.
- Ugye? Nos, szóval. Már beszéltem a többiekkel is, szerencsére ők is lelkesedtek, hogy újra táncolni fogunk. Visszaáll a régi rendszer, vagyis hétfőnként, szerdánként hattól táncolunk, szombatonként pedig délelőtt tizenegytől, s mostantól addig, ameddig csak akarunk! - Hallom a hangján, hogy nagyon be van zsongva. - Szóval... ma fogunk találkozni két hónap után. Jaj, már nagyon hiányoztok ám.
- Oh hyung, te és a lágy szíved! - nevetek bele a telefonba.
- Képzeld! Van egy új tagunk is!

- Tényleg? Ki? Hogy hívják? - bombázom kérdésekkel a lányt. Megörülök az új tagnak, mert immár tizenegyen vagyunk a csapatban.

-  Majd meglátod. Sietek, mert mennem kell az egyen pólónkért. Sikerült őket megcsináltatnom. Találkozunk a Bunkerben! - Subin így nevezte el a termünket, ami egy két emeletes kulturális központ második emeletén van. Találó a neve, mert az egész teremben a sötét színek a vezetők.

    Meg sem várja, míg válaszolok, kinyomja a telefont. Kíváncsi vagyok az új tagra.
    Leteszem a telefonom és a könyvem az asztalomra, majd kikelek a ágyból és a faliórára pillantok. Negyed tizenegy van, ami az jelenti, hogy háromnegyed órám van még, s ha abból leveszek negyed órát, marad fél órám az összekészülődésre. A szekrényemhez lépek és a legalsó polcról előszedem a táncos ruháim, ami egy szürke térdnadrágból és egy sima kék pólóból áll, továbbá előveszek egy fehéremű szettet és egy zoknit, majd ezekkel együtt megyek ki a szobámból.
    Végre, végre tánc! És végre, végre Subin meg tudta venni a termet.

    Átmegyek a fürdőbe, megmosom a fogam majd felöltözöm. Elhagyom a helyiséget, visszamegyek a szobámba a telefonomért, azt zsebre vágom és kimegyek az ajtón, a nappaliba.

    Szüleim már rég elmentek dolgozni, mert gondolom most mind a kettejüket behívták a hétvégére. Szegények mennyit dolgozhatnak...

    Felveszem a fekete tornacipőm, kihúzom a zárból a kulcsot és kinyitom a bejárati ajtót. Kimegyek, majd bezárok magam mögött, a kulcsot pedig a zsebembe süllyesztem. Megnézem a telefonomon az időt. Fél tizenegy van, van még időm, de általában a többiek is mindig előbb szoktak menni.

   Megfordulok, majd lemegyek a lépcsőkön.

                                                                          ***

   Háromnegyed tizenegykor nyitok be a kis kulturális központ bejárati ajtaján, köszönök a portásnak, majd megcélzom a lépcsőt és felfutok a második emeletre. A tizenegy tagból négyet a terem ajtaja előtt találok a földön gubbasztva.

- Sziasztok! - köszönök mosolyogva, és leülök Manchu mellé. Kínai, egy kicsit csendes srác, de nagyon jó táncos. Huszonhárom éves, ha jól tudom még egyetemre jár. Titokzatos, keveset árult el magáról. 

- Luxing! De jó, hogy újra látlak! - kiáltanak fel társaim, szinte teljesen egyszerre, majd felém fordulnak, s megölelgetnek.
- Hiányoztatok - mosolygok rájuk, mikor elengednek.

- Te is nekünk - bólintanak. 
     - Ti tudjátok, hogy ki az új tag? - kérdezem. Megrázzák a fejüket.

- Annyit tudok, hogy srác, szóval megvan a ötödik férfi tagunk - mondja Kinumi. Ő egy kedves tizennyolc éves japán lány, és ha ránézel, egyből megmelegszik a szíved.

- Úgy érted, a hetedik - vigyorgok rá.

- Ja, hát igen, kifelejtettem a kettő jóképű tomboyunkat - emeli a szája elé a kezét meglepődés képen a lány, mire én felnevetek, áthajolok Manchu másik oldalára és belebokszolok a vállába.

- Remélem helyes - ámuldozik Kinumi.

- Köszi, Kinu, köszi - fonja össze karjait mellkasa előtt Cheung. Ő a Kínai, az erő izom, tejet iszom ember. Tizenkilenc éves, de olyan karjai, lábai és felsőteste van, hogy még én is elfolytam, mikor először megláttam.

- Már kíváncsi vagyok rá - mondja Limei. Ő is kínai, ő a csapatunkban a maknae, még csak tizenöt éves, de ő is jól táncol. Kedves lány, az aegyoja olvadásra késztet.

    A csapatunkban rajtam, a leaderen és Kinumi kívül mindenki kínai. Kíváncsi vagyok, hogy az új tag is kínai lesz-e.

    Nem sokkal később megjelenik Subin, a háta mögött pedig jön a csapat többi tagja. Az új fazont nem látom, pedig keresem. Lehet kicsit késni fog.

- Hali, nép - köszön vigyorogva hyung, meglóbálva a kezében a terem kulcsát. Mi egy emberként pattanunk fel, majd rohanunk oda a leaderhez, és adunk neki egy nagy, csoportos ölelést. A most érkező többiek is becsatlakoznak, és már alig férünk el a szűk folyosón.
- Annyira hiányoztál, hyung! - kiált fel sírást imitálva Cheung, és megszorongatja a leader törékeny testét.
- Jól van haver, légy erős - paskolja meg a hátát Subin, majd levakarja magáról a fiút.
     Limei kikapja Subin kezéből a kulcsot, majd az ajtóhoz rohan, a zárba csúsztatja és kinyitja az ajtót.

    Mint egy csorda, úgy megyünk be a tágas helyiségbe. Semmi sem változott.    A szemközti falon nagy ablakok vannak, azzal a fallal szemben a másik falon pedig csak tükör. A maradék fal és a plafon színe is sötétbarna, és a padlót is sötétbarna parkettából rakták ki.
    A többiek, akik hoztak magukkal cuccot, leteszik a sarokba a táskáikat, majd leülünk egy nagy körbe a földre.

     - Mikor jön az új tag? - kérdezem. Hyung az órájára pillant.

- Két perc, és itt kell lennie. Addig nem kezdjük el a táncot és a pólókat sem osztom ki.

- Értem.
- Lányok, és Dorothy - pillant rám Subin vigyorogva -, remélem nem felejtettétek el az Up&Downt!
- Dehogy! Ah, szinte minden nap gyakoroltam! - mondja Kinumi - Mikor fogjuk felvenni?
- Jövő héten pénteken - mosolyodik el a leader, mire mi lányok örömrivalgásba törünk ki.
     Végre felvesszük. Ez lesz az első videó, amiben én is benne leszek.
- Már a hely is megvan. Egy parkban, a háttér pedig egy nagy kőfal. Tudom, sivár, meg minden, de ki fogja emelni a kék ruhátokat.
- Rövidnadrágot kell felvennünk, mi? - kérdezem óvatosan - És haspólót, mi?
- Ne izéljél már! - fogja át a vállam egyik kezével Mao. Mao egy velem egyidős fiú, róla annyit kell tudni, hogy a táncolás mellett nagyon szeret futni. Mikor futni megy a csapatunk, mindig ő biztat minket, hogy fussunk tovább. - Ha te kövér vagy, én meg leszek Kína uralkodója! - fúj bele a fülembe, én pedig erősen megcsapom a combját. Idióta.
- Akkor kezdheted a pályázást, öregem! - öltöm ki rá a nyelvem. Ezek a viták már nagyon hiányoztak.
- Nem értelek, Dorothy - rázza meg a fejét Meng. Tizenhat éves srác, a második legfiatalabb. Szeret zongorázni, és imádja a kutyákat. Ha jól emlékszem, öt kutyát tart otthon. - Nézz magadra! szerintem jó nő vagy!
- Anyád a jó nő, nem én, te kis taknyos! - üvöltök rá, viszont nem gondolom komolyan a dühömet, és ő sem veszi magára. Ehelyett beleröhög az arcomba.
- Hagyjátok már Luxinget - kel a védelmemre Meiyin. Huszonkettő éves, egyetemista lány. Táncolás mellett szenvedélye a kosárlabda.
- Köszönöm! - Széttárom a karom.
    Annyira utálom, mikor rólam van szó.
- Na gyerekek, szóval ott tartottunk, hogy igen, rövidnadrág és haspóló, fekete magassarkúval - vigyorodik el gonoszan Subin. Lemondóan felsóhajtok. A három nagy ellenségem. - De a rövidnadrág magasított derekú, szóval eltakarja a hasat. Az a hátrány, hogy maga a nadrág nagyon rövid. Így jártatok - kuncog fel a leader, mire én megforgatom a szemeim.
    - Már itt kéne lennie a tagnak, nem?
    Mao kérdését az ajtó nyitódása követi.
    - Sziasztok, bocsi, hogy késtem!
    Félelmetesen ismerős a srác hangja. Na ne, hogy az ő új tagunk... Kikerekednek a szemeim és azon vagyok, hogy dobjak egy hátast. Zitao áll az ajtó előtt fehér pólóban, fekete térdnadrágban és edzőcipőben. Ő is meglepődik, mikor meglát engem. Most... most komolyan ő az új tag? Nem is tudtam, hogy szeret táncolni... 

    - Mr. Huang? - szólítom meg megdöbbenve.

- Dorothy? - kérdez rá ugyan olyan hangnemben.

- Ismeritek egymást? - húzza fel a szemöldökét Subin. - Nahát, ez most meglepett. Gyere Tao, ülj le - paskolja meg maga mellett a helyet a leader. Döbbent tanárom becsukja maga mögött az ajtót, majd közelebb sétál, leül, így szembe kerül velem. Kíváncsian méregetjük egymást.

    - Mutatkozz be nekik, ők még nem ismernek. Vagyis... Luxing kivételével - mosolyog Subin Zitaóra.

- Khm... nos. Huang Zitao vagyok, huszonegy éves, középiskolai tanár...

- Huszonegy évesen középiskolai tanár vagy?! - kiált fel döbbenten Kinumi, ezzel félbeszakítva Zitao bemutatkozását. Ezen már egyszer-kétszer én is fennakadtam. - Neked még nem egyetemen kéne lenned?

 - De, de ott kéne lennem... Legyen elég az, hogy a szüleim mindent el tudnak intézni - mosolyog rá a lányra, azzal a lehengerlő mosolyával. Mindent el tudnak intézni? Kíváncsi vagyok a szüleire. Látom Kinumin, hogy nem sok kell és szivárványt hány, de visszafogja magát. Biztos örül neki, hogy Zitao helyes...

    - Miért szeretnél a csapatunkban lenni? - kérdezi Subin.

- Mert imádok táncolni. Kiskoromtól kezdve rajongok a táncért, a zenéért és az éneklésért. Szüleim meglátták bennem a tehetséget, és tizenhárom éves koromban Koreába vittek a S.M. Entertainmenthez egy meghallgatásra. Sikerült, fel is vettek gyakornoknak, viszont az volt a bökkenő, hogy négy évet lehúztam gyakornokként, de még akkor sem debütáltattak. Akkor volt elegem, és kértem apát, hogy vegyen ki onnan.

     Mindenki megdöbbenve hallgatja a mesélést. Nem gondoltam volna, hogy idol akart lenni. Mit is mondott? Rajong a táncért és az éneklésért... Tud énekelni?

- Így visszagondolva örülök, hogy még sem sikerült idollá válnom. Amiket mostanában hallok arról a cégről, meg alapból az egész idol rendszerről... borzalmas - fejezi be a beszédet Tao.

    - Hú, ez nagyon érdekes. Négy év hosszú idő - gondolkodik el Meng.

- És eddig hány táncot tanultál meg? - kérezi Liming. Ő egy kicsit hiperaktív, és néha figyelmetlen tizennyolc éves lány. Mindezek ellenére kedvelem őt is.

- Ha összeszámolom azt a négy évet és még azokat a táncokat, amiket otthon tanultam. Rengeteget - mosolyog Zitao.

    - Pazar! - csapja össze a tenyerét Subin. - Utolsó kérdésem. Miért hozzánk szeretnél jönni?

- Mert olvastam rólatok, és láttam pár videótokat. Sokan szeretnek titeket - válaszol a tanárom.

    - Remek! Gyerekek, először bemelegítés, majd a lányok és Dorothy ötször átveszik az Up&Downt! Ameddig ők táncolnak, addig mindenki azt csinál, amit akar. Utána egy új koreográfiát fogunk tanulni, ami a Boyfriendtől a Janus lesz.

    Zitao előtt az Up&Downt...? Ez csak nekem kínos, ugye?
   - Viszont, még mielőtt mindenki szétszóródna, mutatkozzatok be Zitaónak! - tárja szét a kezeit Subin, mert valakik már rohannának a terem másik végébe. Zitao és a többiek felállnak, s szépen sorban a fiú elé állnak. Mintha olyan jól neveltek lennének. Én maradok ülve, és figyelmesen hallgatom a bemutatkozásokat.
     - Szia! Kinumi vagyok, a visual a csapatban - nyújtja a kezét a lány, Tao pedig megfogja a feléje tartott jobbot és kezet ráz vele. Egymásra mosolyognak, majd a japán lány eláll az útból.
- Cső, Cheung vagyok, az erőember - fogja viccesre a figurát a srác, Zitao elneveti magát, majd belecsap a másik feléje nyújtott kezébe.
- Szia! Limei vagyok, a maknae a csapatban! - Limei nagy szemekkel néz fel a magas Taóra, Tao pedig elmosolyodik és megsimogatja a lány haját. Limei kuncog egyet, majd rohan a többiekhez bemelegíteni.
- Hy. Manchu vagyok.
- Engem Limingnek hívnak.
- A nevem Mao.
- Meng vagyok, örvendek.
- Szia, Meiyin vagyok.
    - Amúgy miért is kellett bemutatkoznunk, ha olvasott rólunk? - kérdezi Mao Subint, aki eközben karkörzéseket kezdett csinálni. A leader csak rázza a fejét.
- Mert csak.
- És hogyhogy ismered Luxinget? - érdeklődik Meiyin Taónak szegezve a kérdést, miközben nemes egyszerűséggel lemegy spárgába. Én is akarok így spárgázni...
- Én vagyok az osztályfőnöke - mondja mosolyogva, s felém pillant. Észrevétlenül beharapom az alsó ajkam. Akkor miért csináltad azt, ha? Felkelek a parkettáról, majd én is elkezdem a karkörzéseket.
     Tao mellém áll. Nem szólunk egymáshoz, csak csináljuk a karkörzéseket és nézzük a többieket a tükörben.

    - Nem is tudtam, hogy táncolsz - szól hozzám, mikor előre hajolgatás következik. Ő összezárt lábakkal is simán le tudja tenni a parkettára a tenyerét, én bezzeg még az ujjaimmal is alig tudom elérni a földet.

- Ezt én is mondhatnám neked - mosolygok rá.

- Sok mindent nem tudsz rólam - nevet, és tovább hajolgat előre. Ez így igaz.

- Te sem tudsz rólam sok mindent - vonom meg a vállam, és leülök a földre, hogy megpróbáljak a lábfejemhez hajolni, de az sem megy. Túl merev vagyok.

    Bemelegítés után Subin a telefonját hozzácsatlakoztatta az erősítőhöz, mi pedig beálltunk a lányokkal az Up&Down kezdő pozicíójába. Elkezdődött a zene, s táncolni kezdtünk.

    Nincs olyan kecses mozgásom, mint a többieknek, de azért én is odaadóan táncolok. Különösen szeretem ezt a zenét és a koreográfiát, mert látom magam, hogy a kezdetekhez képest fejlődtem.

    A koreográfia végére érve mint mindig, most is megtapsolnak minket a többiek.

- Nem tudom, mit vagy úgy oda Luxing. Szerintünk jó nő vagy! - kiabálnak oda kórusban fiú csoporttársaim. Hülye barmok. 

     Zitaónak kipattannak a szemei, én pedig érzem, hogy az arcom átforrósodik. Tao miért lepődött meg ennyire?

- Srácok már! Szerintem ezt már megbeszéltük - kuncogok, és egyszer-kétszer legyezek a kezemmel az arcom előtt.

- Khm... ügyesen táncolsz... khm... - köhint párszor Zitao, amit nem tudok mire vélni. Zavarban van, vagy mi? Ez vicces.

- Köszönöm. Igyekszem. Lányok, újra! - kiáltom, a lány csapattársaim felkapják a fejüket, majd elvigyorodnak. Visszarendeződünk a kezdő pozícióba, Subin elindítja a zenét és ismét táncolni kezdünk.

***

     Miután még négyszer eltáncoljuk a koreográfiát, a leader kikapcsolja a zenét és a tükör elé sétál. Kiderült, hogy Zitao már tudja a Janusnak a koreográfiáját, ezért ketten kezdték el tanítani a leaderünkkel a táncot. Nekem is szerencsém volt, mert sokszor láttam a videót, és nagyjából megjegyeztem.

     Három órán át gyakoroltuk, jól ment, már tudtuk a refrént és az elejét. Mindig összehangoltan dolgozunk, sosem volt vitánk, vagy nézeteltérésünk a tanulás közben. Négy hónap alatt nagyon megszerettem őket, ők jelentettek nekem mindent. Csak sajnos, ma jöttem rá igazán, hogy mégis tartozom valahová. Eddig kerestem a boldogságot, de most megtaláltam.

     Tánc után aki hozott magával ruhát, az átöltözik. Megvárjuk a többieket a terem előtt, majd mikor az utolsó tagunk is kijön, Subin bezárja a termet. Megbeszéljük a jövő pénteki programot, vagyis a felvétel napját. Subin mondja, hogy elrendezi a ruhákat, nekünk csak gyakorolnunk kell.

     Elhagyjuk az épületet, majd az épület előtt mindenki búcsút int egymásnak és szépen lassan elszivárognak. Csak én, és Zitao maradunk ott.

- Meghívhatlak egy ebédre? - néz rám tanárom, és mostantól csoporttársam.

- Hát... attól függ, mit eszünk - mondom óvatosan.

    Alig szoktam enni valamit, és az sem mindegy, hogy mit.

- Tudok főzni, szóval mond, hogy mi kell, és megcsinálom - mosolyodik el - Akkor eljössz hozzám?

    Leblokkolok. Elöntenek a tegnapi emlékképek, a konyhában történtek. Nyelek egy nagyot. Megpróbálom elhessegetni a gondolatot.

- Izé... persze. De először haza szeretnék menni lezuhanyozni.

- Oké - bólint, majd elindul a járda mellett leparkolt fehér maserati felé.

    Pár másodpercig habozok, majd követem a kocsihoz.