Kyra
Szilveszter után egy hétre elutaztunk Taóval, természetesen külön. Ő Qingdaoba ment a szüleihez, én pedig Londonba mentem, hogy meglátogassam az édesanyám. Testvéreim nincsenek, édesapám pedig épp Wellingtonban tartózkodott, ami Új-Zéland fővárosa.
Nem mondanám, hogy élveztem azt a pár napot. Persze, nagyon jó volt látni anyát, de… honvágyam volt. Hiányzott a legjobb barátnőm, meg a nyomorékok, és Zitao.
Egész héten esett az eső, egy napon maximum három órára állt el, de még akkor is felhős maradt az ég.
Találkoztam pár régi ismerősömmel, meglátogattam a régi iskolám és a kedvenc játszóterem.
Minden nap a városban csatangoltunk anyával, egyfolytában vásároltunk, ettünk és starbucksokba járkáltunk.
Egyik nap ültünk a kávézóban és szóba jöttek a fiúk. Ő már rég tudta, hogy odaköltöztem az egyik híres idol csapathoz, s ezért egy kicsit félt még mindig, hiszen tíz kannal vagyok egy fedél alatt, ki tudja, mi történhet. Megnyugtattam, hogy nincs semmi gond, a nap húsz óráját úgy is az SM Entertainmentél töltjük, vagy azon kívül. S míg a srácok vért izzadnak és szenvednek, addig én vagy beállok biztonsági őrnek, vagy segítek a sminkeseknek vagy a fodrászoknak. Édesanyám nem tudta, hogy kaptam munkát, s mikor ezt elújságoltam neki, majdnem kiköpte a kávéját. Joonról is sokat kérdezett, például olyanokat, hogy jól megvagyunk-e, neki van-e munkája, ilyesmik. Érdeklődött arról is, hogy hogyan is állok pasi ügyben. Itt egy pillanatra megakadt a torkomon a sütemény, mert nem igazán akartam Taóról beszélni, még magam sem tudtam, hogy hányadán állunk. Nem igazán beszéltük meg a dolgokat a fiúval, sőt, nem is volt időnk beszélni, mert január elsején úgy rongyolt Kínába, hogy csak na. Ezért anyának csak azt mondtam, hogy alakulóban van a dolog, ő pedig örömében sikkantott egyet.
YeonJoon
Komolyan mondom a mentális összeesés határán vagyok!
Kyra egy hétre lekoccolt Londonba és Tao is elcsámpázott Kínába, én meg itt maradtam a maradék elmeroggyanttal. Az egy dolog, hogy szilveszter óta nem hallgatnak rám annyira, de sokkal több hülyeséget is csinálnak, arról nem is beszélve, hogy Chanyeollal is összevesztem.
Tönkretette az egyetlen normális fotómat a családomról és egy sima „bocs”-al le is tudta. Leverte a kedvenc képemet, ami engem és a családom ábrázolta, az szépen összetört, ráadásul Yeol a kezében lévő csészéből véletlenül a kávét is ráfolyatta
A srácok egy-egy napra elmentek a családjukhoz. Keddig minden rendben volt aránylag, de akkor jött Chanyeol bunkó megszólalása és a kép tönkremenetele.
Szerda reggel nem bírtam már tovább, így tárcsáztam barátnőmet.
- Te nyomorult állat! Megőrjítenek ezek a barmok, mindegyik egy olyan…ahh. Jah, és Chanyeol tönkretette a családi fotómat, úgyhogy most vele is rosszba vagyok! Csak gyere haza, én esküszöm, hogy még a lelkedet is kiverem belőled! – kezdtem el ostromolni amint felvette.
- Nem vagyok állat. A srácokkal meg ne is törődj. Mindegyik hülye. Chanyeol tényleg tönkrevágta a képed? De Joon! Itt éjfél van! – emelte meg a hangját.
- Oh. Az időeltolódásra nem is gondoltam. Bocs. Én esküszöm főbe lövöm magam ha ezek így folytat… Ez meg mi volt? – Lentről nagyon érdekes hangokat hallottam, így egy gyors „Most mennem kell, szia!” után lerohantam a lépcsőn.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Most fogok összeomlani! Én ezt már nem bírom! A srácok vegyes vidámsággal és kis félelemmel álltak egy körben és nézték az épp összetört laptopomat.
- Azt még a bátyámtól kaptam… - mondtam halkan.
A nagy csend miatt mindenki felém fordult. Volt aki félősen, volt aki sajnálkozva.
Még hozzám képest is irdatlan üvöltözésbe kezdtem. Minden létező szitokszavat elmondtam, az összes felgyülemlett feszültséget engedtem kitörni. Nem lehetett egy szép látvány. Hadonászva kiabáltam és az épp kezembe kerülő – lehetőleg nem törékeny – dolgokat vágtam hozzá a fiúkhoz. Persze, azért olyan nehéz, éles és sérülést okozó tárgyakat nem dobáltam.
Egytől egyik ledermedve bámulták a dühkitörésemet. Tíz perc elteltével Yixing volt az, aki lefogott. A sok különböző érzés miatt a könnyeim is eleredtek és makacsul folytak le az arcomon.
Nem is tudom miért, azt vártam, hogy Chanyeol fog magához ölelni és majd ő fog megvigasztalni, de erre aztán várhattam volna egy életen át is.
Kyra
Nagyon sajnálom Joont. Nem kellett volna eljönnöm, nagy hiba volt. És Chanyeol tönkretette azt a szeretett fotót? Én egyszer kiherélem azt a srácot.
Egy nagyot sóhajtva kiszálltam az ágyból a telefonommal a kezemben azért, hogy azzal világítsam meg magam előtt az utat. Kisétáltam a régi gyerekszobámból, majd átmasíroztam anyához. Óvatosan bebújtam mellé a takaró alá, telefonomat az éjjeli szekrényre helyeztem, majd átfontam anya törékeny testét karjaimmal és magamhoz öleltem. Annyira hiányzott.
- Mi a baj, kicsim? – motyogta álmos hangon. Mocorogni kezdett, majd megfordult a karjaim közt. Az utcalámpa beszűrődött az ablakon, megvilágítva szép arcát. Annyira gyönyörű anyukám van. Halkan nyöszörögni kezdtem, s közelebb mászva hozzá a mellkasába fúrtam az arcom.
- Olyan régen aludtunk így… - dünnyögtem. – Anya…
- Igen?
- Hiányzol. Nagyon hiányzol – minden egyes szónál homlokom a pólójába dörgöltem. A következő pillanatban pedig szívinfarktust kaptam, mert max hangon megszólalt a MAMA. Ki az Isten az már megint?!
- Francba… - morogtam, majd elengedtem édesanyám, s a kezembe fogtam a telefonom. – Tao, nyeld le a telefonod! – morgolódtam, miután megláttam, hogy ki keres. Nem hiszem el…
- Mit szeretnél? – köszönés nélkül szóltam bele a telefonba.
- Hú, de morcos vagy – kuncogott, s még mielőtt megszólalhatott volna, közbevágtam:
- Hajnali egy van! Persze, hogy morcos vagyok, cseszd meg! – kiabáltam, s egyből szájba is vágtam magam. Nem akartam kiabálni vele. – Zitao, ne haragudj! Nem akartam kiabálni, csak…
- Ne. Ne kérj bocsánatot. Inkább nekem kéne. Bocsi, csak nem tudok aludni. Amúgy itt Párizsban hajnali kettő van.
- Már Párizsban vagy? – kérdeztem, miközben felrántottam a szemöldököm.
- Aha. Tegnap érkeztem. Ugye nem felejtetted el?
- Nem, persze, hogy nem. Pontban délkor megy a vonatom. Négy óra múlva ott leszek az állomáson. De majd még hívlak.
- Alig várom, hogy lássalak. Hiányzol.
Egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Anya eközben csendben ült mellettem és kíváncsian nézett, hiszen ő nem értette a koreai nyelvet.
- Te is hiányzol, Zitao.
- Hagylak pihenni. Jó éjszakát! – Kinyomta a telefont. Még csak elköszönni sem tudtam.
- Ki keres ilyenkor? – kérdezte anyu. Felsóhajtottam, lezártam a telefonom és a szekrény tetejére tettem. Visszafeküdtem az ágyba, szülőm is követte a példám. Szorosan hozzábújtam.
- Emlékszel, mikor a kávézóban mondtam, hogy alakulóban van a dolog? – kérdésemre megdermedt a teste.
- Ő volt az? – kérdezte izgatottan, kislányos hangon. Bólintottam egy aprót.
- Aludjunk – mondtam, s lehunytam a szemem. A holnapot várom is, meg nem is. Nem akarom itt hagyni anyát, de Zitao is nagyon hiányzik…
YeonJoon
Egyik fú sem értette, hogy mi bajom van de lelkiismeretesen odajöttek és megölelgettek egy valakit kivéve. A fiú ott állt lesajnáló tekintettel, majd egy szó nélkül elindult az emeletre. Fájdalommal teli tekintettel néztem Chanyeol után. Mikor Yixing ezt látta szorosabbra fonta karjait derekam körül.
- Ne aggódj. Szeret téged csak egy kicsit hülye – próbált biztatni.
- Szerintem is hülye. De a másik dologban nem értünk egyet.
Miután sikerült lenyugodnom, megkértem a srácokat, hogy egy kicsit legyenek normálisabbak, hisz’ már eléggé kicsinálták az idegrendszeremet. Ettől kezdve tényleg nyugodtabbak voltak, Suho pedig azt mondta, hogy vesz nekem egy új laptopot, ha már ők tették tönkre.
Alig múlt el dél, de már fáradt voltam. A nap hátralevő részét azzal töltöttem, hogy a szobámba fészkelve olvastam a kedvenc könyvemet. A csütörtöki napom is csak annyiból állt, hogy Chanyeol még inkább belém gázolt. Az egyik alvós pólómat dobta be a szobámba azzal a mondattal kísérve, hogy: „Ezt meg ne lássam még egyszer a szobámban!” Én csak üveges tekintettel vettem föl a földről a ruhadarabot, majd nemes egyszerűséggel a székem háttámlájára dobtam.
Lementem a konyhába, hogy egyek valamit, ő egy gúnyos kuncogás kíséretében neki ment a vállamnak, azután kiment a szobából.
Unatkoztam, ezért leültem tévét nézni ő is odajött. Jongdae próbált velem beszélgetni, de Chanyeol minden válaszomra tett valami lenéző, gúnyos vagy megalázó megjegyzést. Próbáltam ignorálni a megnyilvánulásait, azonban nem jártam nagy sikerrel.
Inkább a biztonságot nyújtó szobát választottam. Szemem arra a képre terelődött ami egy hete készült. A tetőn vagyunk, ő hátulról karolt át, én pedig a nyaka köré fontam karjaim. Így mosolyogtunk bele a kamerába. A képet látva csak még nagyobb lett bennem a harag. Hirtelen ötlettől vezérelve, fogtam az asztalomon lévő ollót, s darabokra vagdostam a képet. Akár csak egy kirakós. Én is úgy éreztem magam, mint az épp darabjaira hullott kirakós. Próbáltam megtalálni a darabokat s azok eredeti helyét, de képtelen voltam rá.
Kótyagosan feküdtem be az ágyamba. Kezem valami puhába ütközött.
Áh, a macim. Ezt is tőle kaptam. Azt mondta ez ilyen utó karácsonyi ajándék tőle. Azt mondta én jutottam az eszébe mikor meglátta a plüss állatot az egyik kirakatban.
Az emlékképp hatására vörös köd lepte be az elmémet.
Ragasztó szalaggal tekertem körbe a macit, néhol pedig gombostűket szúrtam bele, akárcsak egy voodoo babába. Cselekedeteimmel újra csak egy dolgot értem el, sírtam. Miatta, vagy inkább érte folytak a könnyeim? Már én magam sem tudtam ezt eldönteni. Párnáim közé dőlve álomba sírtam magamat.
Pár órával később égő szemekkel ébredtem. Elegem volt az egész világból. Mindenből s mindenkiből. A macit és a darabokban heverő képet felkapva határozott léptekkel indultam meg a szobája felé. Ő is aludt, gondoltam fáradt volt, azonban ez engem nem érdekelt. Jó erősen hozzá vágtam a meggyötört plüsst, s miután ennek hatására felkelt a fénykép darabkákat rászórtam.
Értetlen tekintettel nézte mozdulataim. A reakcióját sem vártam meg. Egyből kirohantam a helységből.
Kyra
Tíz órakor szólalt meg az ébresztő. Annak ellenére, hogy éjjel kettőfele tudtam csak elaludni, egészen kipihenten keltem. Anya már nem volt mellettem, csodálkoztam is rajta, mert mindig ő volt az a személy, akit csak dél körül szokott kirúgni az ágy.
Magamhoz véve a telefonom kibattyogtam a szobából, át a konyhába, ahol már anya várt mosolyogva, két-két darab csokis fánk és zöldtea társaságában. Az én arcomra is mosoly szökött, majd odahajoltam hozzá és egy puszit nyomtam az arcára.
- Mikor keltél fel? – érdeklődtem, majd leültem vele szembe és magamhoz vettem a teámat. Még forró. Párszor megfújtam, ez után óvatosan belekortyoltam.
- Fél nyolc körül – vonta meg a vállát, s beleharapott a fánkjába. – Gondoltam megleplek egy kis reggelivel.
- Megleptél – vallottam be kuncogva. – Úgy tudtam, nem szeretsz korán kelni.
Megforgatta a szemét és felnevetett, majd tovább majszolta a reggelijét.
Reggeli után rohantam a szobámba, hogy összepakoljak. Egy darab bőrönddel mentem Londonba, de vissza Seoulba már kettővel, mert anya annyi ruhát vett nekem, hogy nem fértek be a többi ruha mellé.
A fürdőszobából összeszedtem a tisztálkodási szereim, s beledobáltam azokat az oldaltáskámba. A pizsamát lecseréltem egy fekete ingre és egy szürke lábakhoz simuló farmerre, ezt követően felvettem a kedvenc fekete bakancsomat, majd a bőröndökkel és az oldaltáskámmal együtt elhagytam a régi szobám.
Lepakoltam az előszobába és a karórámra pillantottam. Fél tizenkettő. Van még fél óránk a vonatig. Még jó, hogy az állomás öt percre van innen.
- Jól nézel ki fiúként – jelent meg előttem szülőm.
- Mivel tomboy vagyok, anya – vigyorodtam el. – Menjünk, fél óra, és megy a vonatom.
- De előtte beugrunk a vasút melletti starbucksba? – kérdezte nagy, kérlelő szemekkel. Mosolyogva bólintottam, majd megöleltem a nálam egy és fél fejjel alacsonyabb nőt, akinek az életem köszönhetem.
***
Egy-egy pohár Jeges Caramel Macchiatoval a kezünkben léptünk ki a kávézó ajtaján. Már csak negyed óránk volt a vonatig, így sietnünk kellett.
Gyorsan besiettünk a Waterloo-i állomás épületébe, majd megkerestük azt a peront, ahonnan a vonat ment Párizsba. Az Eurostar már ott állt a vágányon. Már csak hat percünk maradt.
Szomorú arccal édesanyámhoz fordultam, s pont láttam, amint letörölt egy kósza könnycseppet az arcáról.
- Hé, anya – öleltem magamhoz szorosan. – Két hónap múlva újra jövök. Youngmin biztos, hogy meg fogja engedni – biztattam és eltoltam magamtól.
- Rendben – motyogta. – De ne felejts el hívni, oké? Ígérd meg, hogy vigyázol magadra!
- Megígérem – Egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.
- És, remélem össze fog jönni a dolog – kacsintott rám mosolyogva, mire felnevettem. Remélem is. - Amúgy, miért épp Párizsba mész?
- Mert ott találkozom egy barátommal.
Felcsillantak a szemei.
- Vele? - kérdezte izgatottan, én csak egy aprót bólintottam.
- Szia, anya! – öleltem magamhoz utoljára, adtam neki még egy puszit, majd megfogtam a bőröndjeimet és felszálltam a vonatra.
Kerestem magamnak egy helyet, a bőröndöket feltettem a tárolóra és leültem az ablak mellé. Levettem a nagy, téli kabátom, majd a mellettem lévő székre tettem. Kiintegettem anyának, ő visszaintett, dobott nekem egy puszit, majd hátat fordított és eltűnt a szemem elől.
Szegényem. Nagyon fájhat most neki. Két perc múlva a vonat elindult és kigördült a vágányról. Elővettem az oldaltáskámból a fehér fejhallgatóm, s hozzácsatlakoztattam az Iphone 6C-met, amit még Joonmyuntól kaptam karácsonyra. Bizony, elég drága ajándék, de hát mi Suhoról, a rich bitch-ről beszélünk.
Mielőtt feltettem volna a fejemre a szerkentyűt, jött a kalauz és a jegyem kérte. Készségesen átnyújtottam neki a jegyet, leellenőrizte, aláírta, majd elköszönt. Már csak négy óra, és újra láthatom a drága pandámat. Elhelyezkedtem az ülésen, feltettem a fejemre a fejhallgatót és benyomtam a Moonlightot, a kedvenc számomat a fiúktól.
***
Három óra és ötvenöt perc múlva csörgött a telefonom. Elmosolyodtam, mikor megláttam Tao képét a készüléken. Kihúztam a fejhallgatót, majd felvettem a telefont.
- Öt perc, és begördülünk a vágányra. Te hol vagy? – támadtam le azonnal köszönés nélkül.
- Én már a Gare du Nord állomáson, a peronon. Majd egy magas, fekete csuklyás, maszkos, napszemüveges egyént keress a szemeddel. Az leszek én – Felkuncogtam az alapos személyleírás alapján.
- Te meg egy srácot, két darab bőrönddel. Az leszek én – mondtam szórakozottan.
Belenevetett a telefonba, majd köszönés nélkül kinyomta.
A fejhallgatóm levettem a nyakamból, majd a táskámba tettem. Felálltam, a telefonom a zsebembe csúsztattam, belebújtam a kabátomba, a bőröndöket pedig nagy nehezen, de leoperáltam a tárolóról.
A vonat lassítani kezdett, s megállt. Megérkeztünk. Egy levakarhatatlan vigyorral indultam meg a nagy tömeg után. Leszálltunk a vonatról, s én megálltam a peronon.
Körbefuttattam a szemem az embereken, először nem is vettem észre a fiút. Eltátottam a szám, mikor megláttam egy oszlop mellett állva, egy hatalmas rózsacsokorral a kezében. Oh, mamám. Gyors léptekkel közelítettem meg, fél úton a bőröndjeimet is elejtettem. Olyan nagy hévvel öleltem magamhoz, hogy majdnem hátraesett.
- Hiányoztál – suttogta a fülembe. Elengedtem a derekát és lehúztam az álláig a maszkját. Egyből feltűnt hatalmas mosolya, szép, fehér fogai.
- Te is nekem – mosolyodtam el.
Maga mellé emelte a rózsákat, kissé hátrébb állt, levette a napszemüvegét, majd a fél térdére ereszkedett előttem és két kézzel nyújtotta a csokrot. Hatalmasakat pislogtam, felhúzott szemöldökkel néztem rá.
- Kyra, szeretném, hogy ha a barátnőm lennél – mondta komolyan, a szemembe nézve.
Ugye, itt nincsenek rajongók, vagy paparazzik?! Végül is, kit érdekel. Úristen, mindjárt pocsolyává olvadok… De, hogyhogy ilyen hirtelen? Ez nem gyors? Vagy csak én reagálom túl?
Elmorzsoltam egy-két könnycseppet, majd elfogadtam tőle a csokrot.
Egyik kezembe tartottam a virágokat, a másik kezemmel megragadtam felkarját, felhúztam állásba és szorosan elé léptem.
- Szívesen leszek a barátnőd, Zitao – mondtam, s komoly tekintettel néztem a szemébe. Egyszerre mosolyodtunk el mind a ketten. Egyik tenyerét az arcomra simította és megcsókolt.
Azt hiszem, ez megbeszéltük.
***
Tao az Eiffel-toronnyal szembeni Square hotelban foglalt nekünk két éjszakára egy hatalmas szobát, melynek közepén egy hatalmas, de tényleg, hatalmas franciaágy helyezkedett el.
Gyorsan lepakoltam a bőröndjeimet, majd kézen fogtam a srácot és kihúztam a lakosztályból. Egy csomó dolog volt, amit meg akartam nézni.
Egész nap csak sétáltunk, majdnem mindenhova bementünk.
Zitao egy csomó képet csinált, és majdnem mindennel készített egy selcát. Velem is egy csomó képet készített, s a legjobb a csókolózós selcánk lett, amit az Eiffel-torony előtt csináltunk.
Egy páran nagyon megnéztek minket, és nem, nem azért, mert felismerték Taót, hanem azért, mert kézen fogva sétáltunk. Azt hitték, hogy fiú vagyok.
Este fél tíz fele estünk be a szobába. Egyenként megfürödtünk, majd bebújtunk az ágyba és éjfélig beszélgettünk.
Másnap szinte ugyan az volt a programunk, kézen fogva sétálgatás, éttermekbe, különböző üzletekbe és bubble teázókba való járkálás.
Zitao elhalmozott egy csomó ajándékkal, macikkal, nyakláncokkal és fülbevalókkal. Vettünk egy-egy couple karkötőt, mind a kettőbe belegravíroztattuk a „Kyra és Zitao” szöveget. Még couple gyűrűket is szereztünk, ezzel megerősítve, hogy tényleg együtt vagyunk.
Nagy bánatunkra a harmadik nap repülőre kellett szállnunk, mert mind a kettőnket hívott a kötelesség.
YeonJoon
Kora délután, olyan negyed egy fele kifejezéstelen arccal vártam, hogy barátnőm végre hazaérjen. Már nagyon vártam a négy órát.
Végre hazamehetek és nem kell itt lennem egy teljes hétig. Így nem kell tovább néznem az irritáló fejét.
A szobámban ülve zenét hallgattam, mikor az ajtó nyitódására lettem figyelmes.
Kyra robbant be a szobámba és sajnálkozó, illetve dühös arccal vetette magát a nyakamba. Hevessége egy halvány mosolyt csalt az arcomra.
- Én esküszöm, hogy kikasztrálom azt a vadbarmot! – dünnyögte.
- Nincsen rá szükség. Már nem számít – mondtam semleges hangon.
- Azt ne mond, hogy szakítottatok!
- Igazából nem is voltunk együtt. Tudod, ami volt, elmúlt.
- Ne gyere ezzel, „ami volt, elmúlt” szöveggel, mert lenyeletem veled a laptopod!
- Melyiket? Azt amit a srácok összetörtek, vagy azt, amit Suho vett nekem tegnap? – kérdeztem kis iróniával a hangomban.
Látszott rajta, hogy ezzel nem számolt.
Én csak legyintettem egyet, jelezve, hogy hanyagoljuk végre ezt a témát. Még gyorsan elmondtam, hogy négykor én lelépek. Annyira nem örült, hogy ilyen szoros váltásban vagyunk, de megértette, hogy szükségem van már egy kis nyugalomra. Címszavakban elmondtam neki, hogy ezalatt az egy hét alatt miket csináltak a srácok. Némelyiknél nevetett, másoknál pedig szörnyülködve konstatálta a történteket. Beszélgetésünknek a telefonom vetett véget.
Hangos pittyegésbe kezdett, ezzel jelezve, hogy itt az ideje az indulásnak. Az ajtóm mellé készített bőröndöt és hátitáskát megemelve lebattyogtam a lépcsőn. A bejárati ajtónál megállva felvettem a csizmámat és a vastag téli kabátomat. Barátnőmet szorosan átöleltem, majd a fiúknak is beköszöntem. Néhányuk megölelt, ezután ők is utamra engedtek.
A ház előtt megpillantottam a taxit amit hívtam. A csomagtartóba beraktam a bőröndömet, majd én is bepattantam a hátsó ülésre.
Egészen a reptérig mentünk, ott kifizettem a munkáját.
Csomagjaimmal együtt beléptem a hatalmas épületbe. A lehető leggyorsabban leadtam a bőröndöm, becsekkoltam és felszálltam a gépre.
A jegyem ablak melletti ülésre szólt, így a táskámmal együtt bemásztam az üléshez. Leültem, majd az ablak felé fordultam. A felszálló pálya kopár volt, az idő is borús.
A repülő lassan megindult s egyre gyorsabban haladt. Elemelkedett a talajtól és elindult Amerika felé. Izgatottan vártam már, hogy végre családommal lehessek.
Már nagyon hiányoztak. Fejhallgatómat elővéve a fülemre helyeztem, majd csatlakoztattam a lejátszóhoz.
***
Hosszadalmas repülés után megérkeztem New York városába.
A repülőről leszállva megkerestem csomagomat, s a hatalmas terminálon áthaladva a családomat kerestem a szememmel.
Bátyám toronymagasan kitűnt a tömegből. Magasságával és termetével egyaránt. Akaratlanul is egy hatalmas mosoly kezdett szélesedni arcomon. Futólépésben indultam meg szeretett testvérem felé, aki egyből kiszúrt. Nevetve kezdett el ő is felém lépkedni. Mikor elé értem, a cuccaimat ledobva a nyakába borultam.
- Annyira hiányoztál Jihoon – motyogtam.
- Te is hugi – nevetett.
A bőröndömet megemelve sétáltunk el szüleimhez. Ők is egy csontropogtató ölelésben részesítettek, majd én szorongattam meg az öcsémet, aki amúgy egy fejjel magasabb nálam.
Kint a szabad levegőn hatalmas pelyhekben hullt a hó. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk a házunk felé.
Egy kis nyugodtabb utcában egy családi házban laknak a szüleim. Kis kertje volt a háznak, amiben anya féltett virágai voltak.
Apa vitte a bőröndöt, így én lassú léptekkel mentem el a verandáig.
Ott egy kicsit elidőztem, majd beléptem a házba.
Az otthon illata egyből megcsapta az orromat és egy kellemes érzés lett urrá rajtam. Öcsém lépett elém egy becsomagolt dobozt tartva a kezében.
- Boldog karácsonyt és új évet – vigyorgott teli pofával. Én teljesen lefagyva álltam. Nem gondoltam volna, hogy kapok ajándékot. Anya, apa és a bátyám is odaállt mellém.
Mosolyogva nyomták a kezembe a becsomagolt meglepetést.
A konyhapulthoz sétálva leraktam az ajándékot, majd nekiálltam kibontani. Egy díszes nagyobb doboz volt benne. Egyből kiszúrtam, hogy anya kézműves tudásának eredménye az a kis tároló. A dobozkát kinyitva egy úgy szint kézzel készült fénykép album volt. Egészen kiskorunktól fogva voltak benne képek és szinte az összes alatt volt egy kis emlék megfogalmazva egy mondatban, vagy éppen csak egy-két szóban.
Miután kellőképpen kiörültem magam az ajándékom miatt, apa közölte, hogy másnapra ne tervezzek semmit, mert elmegyünk egy Aquaparkba közösen a családdal. Persze senkinek nem volt ellenére.
Már jócskán este volt, s anya csinált vacsit, amit gyorsan betermeltünk. Ezután fölmentem a régi szobámba, hisz’ tényleg elég későre járt már az idő.
A bőröndöt és a hátizsákot csak ledobtam a szoba egyik sarkába. A bőröndből előkotortam a fürdős cuccokat meg a pizsamámat, majd bezárkóztam a fürdőbe. Egy jó tíz percet áztattam magamat, mikor testvérem hangos dörömböléssel adta a tudtomra, hogy már ő is bejönne. Gyorsan megtörölköztem és felöltöztem, majd ki is rohantam a helységből.
Úgy dőltem bele az ágyamba akár egy darab fa.
Öt perc sem telt el és nyílt az ajtóm. Sejtettem, hogy ki az és mit akar, de inkább megvártam, hogy ő szólaljon meg.
- Joon. Joon ébren vagy? Itt aludhatok? – kérdezte aranyos hangon a drága öcsikém.
- Gyere – paskoltam meg magam mellett az ágyat.
Befészkelte magát mellém s kényelmesen elhelyezkedett. Nem beszéltünk többet, inkább az alvásra koncentrált. A sötétben Yeol arca jelent meg, de gyorsan elhessegettem s így nem telt bele két percbe, már aludtam.
Reggel a családban már megszokott ébresztést kaptam, illetve kaptuk. A bátyám hangos üvöltéssel rontott be a szobába, felmászott az ágyra és elkezdett ugrálni azon. Én ezt csak annyival reagáltam le, hogy hozzá vágtam a párnámat. Jihoont persze ez nem tántorította el. Továbbra is ott szívta az oxigént. Mikor már nem bírtuk, az öcskössel egyszerre pattantunk fel és rántottuk le Jihoont az ágyra. Én ráültem a hasára és elkezdtem az oldalát bökdösni, MinSoo pedig a párnával csapkodta. A nagy hangzavarra apa jött fel az emeletre, de irdatlan röhögésbe kezdett, mikor meglátta a jelenetet. Mi is nevetve kecmeregtünk ki az ágyból.
Lementünk reggelizni, majd mindenki készült a fürdőzésre. Mikor mindenki az ajtóban állt már, megindultunk. Fél óra alatt odaértünk a kinézett helyhez.
Rég voltam ennyire felszabadult, ennyire… gyermeteg. De élveztem az egészet. Sokat nevettünk és élveztük azt, hogy együtt van a család.
A nap további része hasonlóan telt. Otthon pedig csak a nálunk normálisnak hitt családi beszélgetések voltak.
Másnap az ottani barátaimmal voltam és megbeszéltük, hogy két nap múlva én is megyek velük bulizni.
Az addigi időt anyával töltöttem. Elmentünk vásárolni, meg beültünk egy étterembe. Élveztem, hogy semmi dolgom nincsen. Csak élveztem ahogy a sodor magával az ár.
A buliban összefutottunk néhány régi iskola társunkkal. Velük is jól elbeszélgettünk. Az összes régi sztori előkerült, volt köztük vicces, ciki és hétköznapi is. Boldog voltam, hogy kiszakadhattam egy kis időre a hétköznapokból.
De azt is meg kellett valljam, hogy hiányzott Kyra és azok a barmok. Egész a szívemhez nőttek már. Igaz, Chanyeolnak nem bocsájtottam meg, de már nem éreztem marcangoló haragot, ha rá gondoltam. Jót tett nekem ez a kis „kiruccanás”.
Sajnos, mint minden jónak, ennek is vége szakadt.
Hétfő este a cuccaimat pakolgattam, mikor anya jött be a szobámba.
- Úgy fogsz hiányozni! A srácok is sokkal elevenebbek mikor itt vagy – ült le mellém a földre.
- Ti is hiányoztok nekem! Minden nap eszembe juttok. Szeretnék többet itthon lenni, de ez nem olyan egyszerű. A munka is, na meg a távolság sem kicsi – mondtam.
- Tudom. Van valami ami, már nagyon régóta érdekel – csúszott közelebb.
- Mi?
- Van valaki, aki tetszik? – emelgette mosolyogva a szemöldökét.
Kissé kesernyés ízt éreztem a számban. Úgy éreztem anyának feltétlen tudnia kell arról, ami velem történt. Mindent elmondtam neki. Azt, hogy először szilveszterkor csókolt meg, hogy utána „jártunk” és azt is, hogy az utóbbi egy hétben miket tett. Az elejét vidáman hallgatta, azonban a történetem végére már nem volt annyira boldog. Mivel nem ismerte személyesen Chanyeol-t, nem mondott róla véleményt, de próbált vigasztalni. Értékeltem a próbálkozást, de nem volt valami hasznos.
Másnap reggel mindannyian kikísértek a reptérre, ahol egy gyors búcsú után felszálltam a gépre. Úgy éreztem, hogy az idő sokkal lassabban telik, mint mikor jöttem.
Úgy éreztem, hogy a lelkem még nem akar hazamenni.
***
Mikor a repülő leszállt Incheonban a lehető leggyorsabban hagytam el a gépet. Átvettem a csomagjaim, ezt követően a terminálon átvágva kisiettem az épületből és kerestem egy taxit. Egy jó kis kocsikázás után, a már jól ismert panel előtt állt meg.
Kifizettem az utat és csomagjaimat megragadva elindultam a lakásunk felé.
Mikor benyitottam nem láttam senkit, csak a hangjukat hallottam. Levettem a kabátom és cipőm, majd beléptem a nappaliba, ahol a lakótársaimat sejtettem.
Érkezésemre felfigyeltek, s egyszerre kezdtek el üdvözölni. Szemem sarkából láttam, ahogy Kyra oldalba böki Chanyeolt, aki bizonytalanul indult meg felém.
Elém sétált és egy lépéssel előttem megállt. Tétován igaz, de az utolsó lépést is megtette.
- Beszélnünk kell. Kérlek – motyogta.
- Szerintem nincsen miről – mondtam az első dolgot ami eszembe jutott.
- De igen is van! - makacskodott, majd megragadta a csuklóm és felhúzott a Kyrával közös szobánkba.
- Mégis miről akarsz beszélgetni?! - kiabáltam rá ellenségesen.
- Csak szeretném megmagyarázni. Én csak féltékeny voltam. Azt hittem, hogy az a srác, aki veled egy idős és te tanítod táncolni, tetszik neked. Ami még inkább zavart, hogy rajta is látszott, hogy bejössz neki és ez kikészített. Azt hittem, hogy nem kellek, ezért voltam annyira bunkó. Én nagyon sajnálom, de leírhatatlanul rossz volt azt nézni, hogy a folyosón egymáshoz közel állva beszélgettek. És a munka miatt is sokat vagytok együtt. Azt hittem, hogy ő jobban tetszik neked mint én és…
Látszott rajta, hogy már nem tud mit mondani, pedig nagyon meg akart győzni. Egy boldog mosoly szélesedett az arcomon, tudva, hogy meg volt az oka. Igaz, gyerekesen viselkedik, de hát ő maga is egy nagy gyerek. A fényképeimet és a macimat sajnáltam, a laptop pedig nem az ő hibája volt.
- Chanyeol... – kezdtem.
- Igen?
- Te Myungsooról beszélsz igaz?
- Igen...
- Nem tetszem neki – mondtam nevetve – Ő meleg.
- Mi? – kerekedett ki a szeme.
- Mondom. Van pasija! Forró mint a kályha!
- Ezt nem hiszem el! Mindegy most már. Gyere! – húzott ki a szobámból be a sajátjába.
Az ágyán ott volt a közös képünk sértetlenül, a családomról készült fotó és a macim is.
- Újra kinyomtattam a fotókat a voodoo babádból pedig újra macit csiholtam – karolta át a derekamat.
- Köszönöm – fordultam felé.
Kezemet szorosan nyaka köré fontam. Ő elkezdte csökkenteni a távolságot s megcsókolt. Nem volt túl hosszú, de annál jobb volt.
- Joon, szeretnélek magam mellett tudni - mondta komoly hangon, miközben a szemembe nézett. A szívem még az addiginál is gyorsabban kezdett dobogni, pedig sosem voltam az a típus, akit könnyen lázba hoznak. Lejjebb hajolt hozzám, arcunk egymagasságba került. Kérdezz már rá, idióta. - Lennél a barátnőm? - Szemeit továbbra is az enyémekbe fúrta. Ennyire nehéz volt?
- Igen. Igen, természetesen! - Akaratlanul is hangosra és izgatottra sikeredett a hangom. Chanyeol elmosolyodott, majd megcsókolt, ezúttal hosszabban.
Kyra
Az elkövetkezendő egy hét maga volt a… menny. Komolyan mondom! Szinte egész héten egyedül voltam!
Nyolcadikán, mikor Joon is elutazott, Baekhyun, Chanyeol, Kyungsoo és Zitao elmentek Barcelonába valamit forgatni. Természetesen annak nem örültem, hogy Zitao elmegy, de ha menni kell, hát menni kell.
Ugyan ezen a napon, Joonmyun, Sehun, Jongin és Minseok Londonba utazott valami forgatás miatt.
Csak Jongdae és Yixing maradt velem, de őket sem láttam sűrűn.
Én az egész hetet az ügynökségnél töltöttem.
Tanulgattam tovább a sminkelést és a fodrászkodást, folyamatos alanyom az egyik haverom volt, aki gyakornok az SMnél. Tizenharmadikán, kedden, Yeol, Baek, Kyungsoo és Zitao megérkeztek.
***
Épp dúdoltam a History kínai verzióját, miközben mosogattam.
Valaki erősen átkarolta a derekam hátulról, s én pedig elengedtem egy lányos sikolyt.
Lenéztem a kezekre, az én szívem pedig egyből megenyhült, márt nem akartam annak a személynek leverni a fejét. Egy szó nélkül megtöröltem a konyharuhában a kezem, majd megfordultam a karok közt és egyből eltátottam a szám. A HAJA BASSZUS!
- Zitao, neked szőke lett a hajad! – kiáltottam fel meglepődve, miközben megragadtam széles vállait és megráztam.
Harsányan nevetett a kirohanásomon, majd lerántotta kezeimet vállairól, egyik kezével összefogta a csuklóm, majd a másikat az arcomra simította.
- Hiányoztál. – Tudtam, hogy ez fogja mondani.
- Te is – álltam lábujjhegyre, s úgy suttogtam az ajkaira.
Éhesen mart rá a számra, szinte ettük egymást, annyira hevesek voltunk. Időközben kirántottam szorításából a csuklóim, majd mind két kezemmel jó erősen belemarkoltam szőkére festett hajába. Ő felmordult, erősen megharapta az alsó párnám, s miután szétnyitottam ajkaim, teljes nyelvét becsúsztatta a szájüregembe. Magával ragadta a hév, megfogta a combjaim, s felültetett a vizes pultra. Na, cserélhetek nadrágot.
Kifulladásig csókolt, ajkaim már zsibbadtak. Elszakadt a számtól, majd nagyokat lihegve homlokát az enyémnek döntötte, s úgy szemezett velem.
- Beleültettél a vízbe – motyogtam kettő levegővétel között.
- Nem érdekel – suttogta.
Megpuszilta az arcom, majd ajkait a nyakamra vezette, és belecsókolt a vállgödrömbe. Megforgattam a szemem és elmosolyodtam, majd a magamhoz öleltem, lábamat pedig a csípője köré fontam, úgy szorítottam magamhoz. Direkt a nyakamba szuszogott, s párszor ráfújt, egyszer-kétszer fogai közé csípte a bőröm, de nem szívta meg. Még csak az kéne.
- Most már tényleg kezd zavarni a víz – morogtam, eltoltam magamtól a fiút és leugrottam a pultról. – Megyek, lecserélem a nadrágom – szájon pusziltam, s kisétáltam a konyhából. Szőke lett… szőke lett!
A nappaliban a többi elveszett madarat pillantottam meg. Chanyeolra néztem, s mikor köszönt nekem, nem köszöntem vissza. Eddig nem volt időm beszéli veled… de most, öregem, megkapod a magadét.
- Muszáj beszélnünk – közöltem vele ellentmondást nem tűrő hangon, mire felhúzta a szemöldökét. – De előbb átcserélem a nadrágom.
Gyorsan felrohantam a szobámba, majd a szekrényemből előkotortam egy fekete ülepes nadrágot, amit még Londonban vásárolt nekem anya. Előkotortam egy fekete francia bugyit is, mert szerencsétlenségemre az alsóm is vizes lett.
Átöltöztem, majd a szennyes kosárba dobtam a vizes ruhákat. Lerohantam a lépcsőn és betrappoltam a nappaliba. Megragadtam Chanyeol csuklóját, egy szó nélkül felrántottam a kanapéról és felhúztam az emeletre.
- Amúgy neked mi bajod van? – kérdezte egy kissé idegesen, mikor belöktem a szobájába és becsuktam az ajtót. Azt hiszed, nem tudom?
- Ha még egyszer bunkózni mersz a barátnőmmel, én esküszöm, hogy megverlek! Hogy képzeled?! Mit ártott ő neked? Szeret, nem vetted észre?! Miért kellett vele úgy viselkedned, mikor távol voltam?! – ordítoztam, ő pedig egyre jobban sápadt el. – Akkora egy tajparaszt vagy, Chanyeol! Pedig kurvára nem néztem ki volna ezt belőled!
Leült az ágyára és a tenyerébe temette az arcát. Most meg mi van? Egy hatalmasat üvöltött, tenyere valamennyire tompított a hangját.
- Azt mondod, hogy szeret?! – pattant fel, majd megragadta a vállaim. – Szeret?!
- Öhm, haver… - Köhintettem egyet és leszedtem a vállaimról a kezeit. – Igen, szeret. Hát sohasem vette észre? Ennyire vak vagy, vagy mi?
- Én azt hittem, hogy… - Elcsuklott a hangja, én felrántottam a szemöldökeim. Igeeen? – Még az elmúlt hetekben láttam, hogy Joon igazán elvan egy sráccal az ügynökségnél. Egyfolytában vele van, vele beszélget. Ugye, én nem tudok odamenni hozzá, mert folyamatosan hajtanak minket és nincs időm, de… akkor is. Amikor kapunk egy fél óra szünetet, akkor sem tudok odamenni, mert az a fiú vele lóg.
Majdnem elröhögtem magam. Jaj Istenem, te barom arcú.
- Azt hiszem tudom, hogy kiről beszélsz – Kicsit meggyúrtam az arcom, hogy eltűnjön róla a vigyor. – És féltékeny vagy?
- Igen, rohadtul az. Nem akartam Joonnal ennyire gonosz lenni, de tudod, a féltékenység ezt hozza ki belőlem – motyogta, leszegve a fejét. Már szólásra nyitottam a szám, mikor hirtelen meghallottam a fiúk üvöltését, s többet is, mint kéne.
Ezek szerint Joonmyunék is hazaértek?
- Szerintem megjött Joon – vigyorogtam rá, s megragadva a csuklóját magam után rángattam. Lesétáltunk a lépcsőn, én pedig oldalba böktem Yeolt.
Rám nézett, s mikor bólintottam, sóhajtott egy hatalmasat és odasétált a barátnőmhöz.
Kioldalaztam a konyhába, Tao az asztalnál ült, s miközben nyomkodta a telefonját, kimbapot evett.
- Ízlik? – váratlanul érte a kérdésem, a telefonja is kiesett a kezéből.
- Basszus Kyra – kapott a szívéhez, majd rám nézett. Odasétáltam hozzá és beleültem az ölébe.
- Mit nézegetsz? – vettem a kezembe a telefonját. Elmosolyodtam, mikor megláttam, hogy azokat a képeket nézegeti, amiket Párizsban készített.
- Ez a selcánk lett a legjobb – négyszer végighúzta a telefon képernyőjén a mutatóujját, s amikor megállt, az Eiffel-toronynál csókolózós selcánk került a képernyőre.
Szerintem is ez a legjobb.
***
A napok eseménydúsan teltek. Nem volt megállás nekünk sem és a fiúknak sem. Tizenötödikén Pekingben megrendezésre került a Huszonkilencedik Golden Disk Awards, ahol díjakat nyertek és egy bazi nagy tortát is kaptak – amit persze a helyszínen megettünk.
Tizenhatodikán, ismét Pekingben, a Youku Night díjátadón vettek részt, tizenhetedikén pedig indulhattunk vissza, Seoulba.
Tizennyolcadikától huszonegyig Tao ismét lelépett Qingdaoba, mert kiderült, hogy beteg. Elkapta egy gyomor-bélhurut nevű betegséget, amit természetesen eltitkolt előttünk. Nagyon mérges voltam rá és csúnyán össze is vesztem vele. Hogy lehettem annyira figyelmetlen, hogy nem vettem észre?! Hiszen Párizsban is egy csomót panaszkodott arra, hogy görcsöl a hasa, többször járkált vécére és néha hányt is, de azt mondta, hogy semmi baj, nem kell orvos, lehet, hogy csak romlottat evett. A Golden Disk Awards előtt is nagyon rosszul volt, ismét panaszkodott a hasára. Kérte a menedzsert, hogy had menjen vissza Seoulba, de mintha az a rohadék meg sem hallotta volna, úgy kellett fellépnie.
Huszonegyedikén este, mikor benyitott a szobámba, egy szó nélkül befeküdt mellém az ágyba és bocsánatot kért. Először nem is kapcsoltam, mert a tekintetem a hajára ragadt, ami megint barna volt. De persze, utána én is bocsánatot kértem és sírtam is egy sort, ő pedig folyamatosan vigasztalt.
Huszonkettedikén Seoulban, a Huszonegyedik Seoul Music Awards zajlott le, ahol a fiúk ismét vendégek voltak és ismét nyertek díjat. Az események után jöhetett egy kis pihenő.
Joon és Chanyeol tisztára olyanok voltak, mintha összenőttek volna. Mindent együtt csináltak, nagyon megvoltak egymással. Ezt teszi a szerelem.
Huszonnyolcadikán a Negyedik Gaon Chart K-POP Díjátadót rendezték meg… hát persze, hogy a fiúk is vendégek voltak. Ezután a srácok megint kaptak kettő napot.
Január harmincegyedikén a csapat kettő felé szakadt.
Míg Zitao, Joonmyun, Jongin, Minseok, Jongdae és én a Busanban megtartandó Nature Republic fanshingra mentünk, addig Joon, Chanyeol, Baekhyun, Sehun, Kyungsoo és Yixing a seouli fanshingra. Mi még azon a napon visszamentünk Seoulba.
Ez után az esemény után jött a következő.
Zitao és Minseok jelen volt az MBC Idol Athletics Championship forgatásán.
Február elsején Minseok vett részt az eseményen, február másodikán pedig Zitao.
Én elmentem Zitaóval, hogy szurkoljak neki a kosármeccsen. Hát, én ott helyben kaptam szívrohamot. Javában tartott a játék, s egyik pillanatban volt Tao, a másikban pedig már nem volt Tao. Elesett. Tisztán láttam, ahogy félrebicsaklott a bokája. Nem érdekeltek a rajongók, egyből rohantam le a pályára. Nagyon megijedtem.
Másnap, február harmadikán bementünk a kórházba. Kiderült, hogy ínszalagszakadás van, és gipszet kapott, és hogy bent kell maradnia a kórházban. Én pedig beköltöztem mellé a másik ágyra, mert kiharcoltam a nővérektől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése