Besietek a panelba és felrohanok a lépcsőn a harmadik emeletre. Az ajtó előtt megtörlöm a cipőm a lábtörlőben és benyitok a lakásunkba . Amint kinyitom, orrom megcsapja egy finom illat, mely a kis konyhából jön és az egész helyiséget körbelengi. Hallom anyát, amint dúdolva takarít a nappaliban. Elmosolyodok, leveszem a tornacipőket és a nappaliba megyek.
Apa a kanapén ül, ölében a laptopja és a kedvenc angol sorozatát nézi, anyának pedig fülhallgató van a fülében, s miközben halkan dúdolja, már-már énekli a szöveget, portalanít. Biztos a kedvenc énekesét hallgatja. Mivel egyikőjük sem figyel rám, ezért kapok az alkalmon, hogy megijesszem őket. Először halkan apa mögé osonok, majd átkarolom a nyakát hátulról és belefújok a fülébe. Majdnem elejti a laptopját ijedtében, de még idejében sikerül megragadnia. A drága laptop! Nem fordul hátra, a laptopot a kis dohányzóasztalra teszi, megragadja a karjaim és megfordul. Ezt most visszakapom.
- Dorothy, te isten átka! - Megjátszott agresszióval kiabál rám, s onnan tudom, hogy csak játszik, hogy ez után a mondta után hangos nevetésben tör ki.
- Isten átka? Miért nem Lucifer átka? - gondolkodom el, s kihúzom gyenge szorításából karjaim. - Az ördögöket jobban csípem.
- Te magad is egy ördög vagy - dülleszti ki apa a szemeit, majd keresztet formál maga előtt mutatóujjaival - Távozz sátán!
Ezért szeretem én az apukámat. Enyém az egyik legviccesebb apa a világon.
- Ahj apa! - szedem szét az ujjait nevetve, megkerülöm a kanapét, majd mikor mellé lépek az öklömet nyújtom. Egyből veszi a lapot, majd ő is ökölbe szorítja a kezét és az én kinyújtottamnak üti. Mi mindig így szoktuk köszönteni egymást, mert én nem viselem el se az öleléssel vagy a puszival köszöntést.
Egyszer csak meghallom anya hamis hangját, amint a dalt énekli, mire nekem rögtön egy vigyor kúszik az arcomra. Hangja mint a repedt fazék. Felé fordulok, majd osonva közelítem meg, és mikor mögé érek, két kezem derekára teszem és megcsikizem. Összerándulva kiállt fel, ezt követően megfordul, és azzal a lendülettel vág arcon a kezében tartott portörlővel. Összeszorított szemekkel és szájjal állok megdermedve, össze-vissza száll a por, beterítve az egész arcom. Az orromat csikizi a kosz, s egy hatalmasat tüsszentek a tenyerembe. Ah, ez nem volt jó. Prüszkölve törlöm meg az arcom és rázom meg a hajam. Édesanyám egyik kezét a szívére szorítja, a másikkal pedig kiveszi az egyik füléből a fülhallgatót. A zene így hallhatóvá válik, és rájövök, hogy tényleg kedvenc énekesét hallgatta. Ki mást?
- Dorothy, te isten verése! - hadonászik előttem anya a portörlővel, melyből még mindig száll a por. Lefogom a csuklóját, hogy ne tudja tovább rázni a törlőt. Isten verése, isten átka? Nagyon bő a szókincsük.
- Bocs anya, nem hagyhattam ki - vigyorgok és elengedem a csuklóját.
- Mikor jöttél? - kérdezi normálisan, mintha az előbb nem is ijesztettem volna meg.
- Most, de mindjárt megyek is, mert az egyik csoporttársam a ház előtt vár. - Végül is, nem hazudtam.
- Ilyen drága autója van? - bök az ablak felé, mert gondolom látta, amint Zitao a panel elé gurult.
- Tudod anya, aki megteheti - vonom meg a vállam mosolyogva, majd hátat fordítok és kimegyek a nappaliból.
Bemegyek a szobámba, meg sem állok a ruhás szekrényemig. Előveszek egy fekete csőfarmert, majd egy fehér trikót és a kedvenc fekete-fehér kockás ingem. Kihúzom a fiókot, majd kiveszek egy fehérneműszettet és egy zoknit. A törülközőt, ami a szekrény ajtó belsejébe ragasztott törülközőtartón van, a vállamra csapom, majd kisietek a szobámból. Azt mondtam Taónak, hogy sietek... remélem nem fog haragudni, hogy ennyit kell várni rám. Bemegyek a fürdőbe és becsukom magam után az ajtót.
Levetem izzadt ruháim, amiket a szennyes kosárba dobok, majd bemászom a kádba, megragadom a zuhanyrózsát és megnyitom a meleg vizet.
Gyors zuhanyzást követően elzárom a vizet és kiszállok a kádból, majd a törölközővel szárazra törlöm minden porcikám és felöltözök a kiválasztott ruháimba. A mosdókagyló elé állok, ezt követően pedig a tükörbe pillantok. Még mindig jóképű lennék fiúként. Összeborzolom a zuhanyzástól nyirkos rövid, hátul felnyírt hajam, kicsit megigazgatom oldalfrufrum, belekacsintok a tükörbe és elhagyom a helyiséget.
A bejárati ajtó melletti cipős szekrényből előveszem azt a fekete, cipőfűzős bakancsot, melyet még Angliában vettem az egyik üzletben a férfi részlegen, a falnak támaszkodom és felveszem a lábaimra.
Bekötöm a cipőfűzőm, felegyenesedek és leemelem a fogasról a "G" feliratú fehér fullcapem, majd az egész alakos tükörhöz fordulok és felteszem a fejemre. Ennél már nem is lehetnék tomboyosabb.
- Anya, apa, elmentem, majd kilenc fele jövök! - kiáltok fel, s meg sem várom míg köszönnek, kinyitom a bejáratit, ezt követően pedig kisétálok.
Becsukom az ajtót, majd egy fokkal gyorsabbra veszem a tempót, lefutok a lépcsőkön, szinte feltépem a panel kijáratát és kiloholok rajta. Azt várom, hogy Zitao már nem lesz ott, mert azért mégis csak sokáig voltam fent, de megkönnyebbülve veszem észre, hogy még mindig ugyan ott áll a fehér Maserati. Hál' Istennek. Kinyitom a kocsiajtót, majd beülök az autóba.
Ránézek a Taóra, ő is engem néz, miközben mosolyogva mér végig.
- Nekem is ilyen sapkám van - szólal meg fél perc csend után. Elfordítja a kulcsot, a motor pedig felbőg.
- Tényleg? - Nem igazán tudok az előző kijelentésére mit mondani, ezért inkább kérdezek. - Amúgy meg bocsi, hogy ilyen sokáig voltam bent - szabadkozok, majd beleharapok az alsó ajkamba. Vállat von, és az a mosoly, amellyel az előbb köszöntött, még mindig rajta van az arcán. Szeretem, mikor mosolyog. Olyan szép a mosolya.
- Én is általában sokáig fürdök - kuncog, s a gázra lép, majd elindul előre. Visszanézek a panelra, és látom anyát, amint az ablaknál áll és nézi a haladó autót. Vajon mit gondolhat anya? Elvégre egyik csapattársamat sem ismeri.
Igazából, egy kicsi félsz van bennem, azért, mert megint Tao lakása felé tartok. Még mindig frissként él bennem a tegnapi incidensünk. Eldöntöm, hogy többet nem kérek tőle vizet. Dorothy, ennél hülyébb már nem is lehetnél.
- Öltöztem, meg anyáékkal beszélgettem. Én nem szoktam sokáig pazarolni a vizet - rázom meg a fejem, kinézek az ablakon és figyelni kezdem az ismerős környéket.
- Ó, akkor te ilyen környezett tudatos vagy? - hallom a hangján, hogy ismét mosolyogni kezdett. Vagy még mindig nem hagyta abba.
- Ah, dehogy! Orrba-szájba használom a dezodorokat, nem mondanám magam környezet tudatosnak - vonom meg a vállam hanyagul, s észreveszem azt a panelt, melyben Tao is lakik. Az út még három perces sem volt. Nem szól semmit az előző mondatra, csak nevet.
Leparkol a panel előtti parkolóba, s leállítja a motort. Kiszállunk a kocsiból, ő pedig a kis távirányítóval lezárja a kocsit.
- Jól nézel ki. - Már előtte állok, és így könnyebben végig tud mérni. Ezt miért mondta? Zavarba jövök, beharapom az ajkam, ezután pedig kuncogva a tarkómhoz nyúlok és megvakargatom azt.
- Köszönöm - motyogom lesütve a szemem. Hangosan nevet reakciómon, elindul az ajtó felé, majd a zsebéből elővett kulccsal kikulcsolja és kinyitja az ajtót.
Előre enged; készségesen megyek előre. Elengedi az ajtót, mely magától becsukódik, elindul a lépcsőn, én pedig elindulok utána. Felmegyünk a másodikra, Zitao a lakás ajtaja elé érve kinyitja a zárat, s amint a bejáratit is kinyitja, Candy kirobban a házból, majd csaholások és farokcsóválások közepette a lábunknál ugrál. Vigyorogva leguggolok hozzá, óvatosan kezembe veszem az izgága állatot és felállok vele.
- Szia Candyke - gügyögök, miközben simogatni kezdem az ebet. Nekem is kell egy ilyen kiskutya.
- A végén még átpártol hozzád - jegyzi meg szórakozottan Zitao, bemegy, én pedig követem, ezután becsukom magam után az ajtót. Leguggolok, leteszem a kiskutyát, a cipőfűzőkhöz nyúlok mindkét kezemmel és kioldom a masnikat. Felállok, a bakancsokat pedig leveszem lábaimmal. A sapkám is leemelem fejemről, azt pedig a fogasra akasztom.
Követem a kutyát a nappaliba, de ott nem találom Taót. Hol lehet? Vízcsobogás üti meg a fülem, mely arról a folyosóról jön, amelyen még tegnap láttam a férfit közlekedni. Biztos fürdik... és nyitva hagyta az ajtót, vagy mi?! Halkan a előre osonok, a falhoz lapulok és belesek a folyosóra. A fürdő ajtaja csak résnyire van nyitva, az ajtó pedig a másik oldalról nyílik, így szerencsére be se látok a helyiségbe. Amúgy sem szabad kukkolni, Dorothy! Rohadj meg a perverz fantáziáddal együtt.
Visszamegyek a nappaliba és leülök a kanapéra. Candy ezt meglátja, ő is felugrik az ülőalkalmatosságra, majd az ölembe helyezkedik, s összegömbölyödve elfekszik. Milyen jó valakinek. Óvatosan kezdem simogatni a hátát, ujjaimat belefúrom a hosszú, fehér, puha szőrbe. Egyenletesen lélegzik a kiskutya, nagy szemei pedig csukva vannak. Hátradőlök a támlára, fejem is hátrahajtom és behunyom a szemem.
Miért mondta Zitao tegnap, hogy egyedül van? Itt van a kiskutyája, s gondolom vannak is barátai, akkor hol itt a probléma? Csak azt nem tudom megérteni, miért nincs barátnője? Vagy nem is jár olyan helyekre, ahol csajozni lehet? Jó, azt is megértem, hogy tanár, és fontosabb a munka, de akkor is... ott vannak a hétvégék.
Megüti a fülem az ajtó csukódása, pár másodperc elteltével pedig kinyílik egy másik, és az is csukódik utána. Nagy sóhaj szökik ki belőlem, bár az okát nem tudom.
Meglepett, hogy Tao az új tag. Az is meglepett, hogy idol akart lenni. Kíváncsi vagyok a hangjára, mert biztos, hogy szép hangja van. És a mozgása sem semmi. Candy kiugrik az ölemből, s abban a szent minutumban érzem, hogy valaki a nyakamba fúj. Ijedten nyitom fel a szemeim, de már meg sem lepődöm, mikor Zitaót pillantom meg magam felett. Fejem mellett támaszkodott meg karjaival és úgy hajolt felém. Vigyorog.
Azon nyomban felegyenesedek és megdörzsölöm a bántalmazott bőrfelületet. Nyakfétise van, vagy mi?!
- Ne haragudj, nem hagyhattam ki! - hallom meg magam mögül a hangját, s nem sokkal később feltűnik a látóteremben. Ami először kiszúrja a szemem, azok a meztelen, hosszú, vékony, de izmos lábai. Istenem... milyen jó lábai vannak. Túl sokáig elidőzök combjain, melyek csak félig látszanak a nadrág miatt. Ahj, a francba. Zitao kuncogni kezd és elmegy előttem, ahogy lép, lábaim hullámzanak az izmok. Olyan nadrágot sikerült választania, mely a fenekére simul. Fejezd be, Dorothy! Ne bámuld...
- Na, mit kérsz enni? - kiabál ki a konyhából. Megdörzsölöm kipirult orcáim, felállok a kanapéról, majd a konyhába megyek én is. A hűtő előtt áll és nézegeti annak tartalmát.
Nem szólt az előbb semmit, csak nevetett. Jó ég, vajon mit gondolhat rólam? Egyáltalán miért stíröltem az előbb?!
- Igazából, nem is vagyok annyira éhes... - motyogom, viszont a fájó gyomrom nem ezt állítja.
Sosem szoktam sokat enni, és sosem szoktam betartani azt a szabályt, hogy naponta minimum háromszor kell enni. Egyszer eszem iskolában az egyik szünetben egy keveset, és iskola után is, mikor hazamegyek, akkor is egy keveset. Nem jó életmód, tudom, hogy kell a táplálék a szervezetnek, de mégsem bírok annyit enni. Sajnos, ez az alakomon nem látszik meg, közrejátszanak szüleim génjei és az, hogy kiskoromban mindent felettem. Csak ezért haragszom a szüleimre, hogy nem állítottak le kisgyermekkoromban. Akkor talán nem néznék ki így.
- Biztos, hogy éhes vagy. Délelőtt óta nem ettél semmit. És már három óra - pillant Tao az órára, majd vissza rám, miután becsukta a hűtő ajtaját.
- Nem, én tényleg nem...
- Mit kérsz enni? - haragosan kérdezi, s rögtön elnémulok. Most azt a Zitaót látom magam előtt, aki akkor szokott lenni, mikor épp tanít az iskolában. Nem igazán szeretem ezt az oldalát.
- Kimchit - mondom gondolkodás nélkül, az ujjaimat tördelve. Kemény vonásai kisimulnak és elmosolyodik.
- Az van még a hűtőben - nyitja ki újra az ajtót, kiemel belőle egy mélytányért, majd becsukja a hűtőszekrényt.
A kimchit a mikróba rakja, három percre teszi és elindítja a gépet. Kihúz egy fiókot a konyha közepén levő pultból, elővesz kettő fém evőpálcikát, s azokkal együtt megy az étkezőasztalhoz és ül le a fal elé. Habozok, de én is megyek, s leülök elé.
Ránézek, ő el van foglalva a kezében levő egyik pálcikával. Szőke haját összeborzolta és némiképp fel is állította, általában ezt a hajviseletet szokta az iskolában is hordani. Mélyen kivágott ujjatlan felsőt vett a rövidnadrághoz, mely engedte látni nyakát és kiálló kulcscsontját. Már megint bámulom...
A mikró cseng egyet, jelezve, hogy megmelegítette az ételt. Míg mielőtt Tao felállna, lábra állok, a mikróhoz sétálok és kiveszem belőle a tányért. Az edény felforrósodott, én pedig majdnem elejtem mert nagyon megégeti a tenyerem, s még épp a pultra tudom rakni. Sziszegek az égető érzéstől, és a nadrágomba törölgetem égő tenyerem. Ezt nem kellett volna.
- Ahj Dorothy, de buta vagy! - siet oda hozzám Zitao, megfogja a csuklóm, majd a mosogató elé húz. Megnyitja a hideg vizet, ez után pedig mind két tenyerem a csap alá dugja. A jéghideg víz egyből megnyugtatja a tenyerem, és egy jóleső sóhajt hallatok. Tao elzárja a vizet, levesz egy összehajtogatott konyharuhát a pult végéből és megtörli vele vizes tenyereim. Gondoskodó. Rendes volt.
- Köszönöm - hajtom meg a fejem, s kihúzom immár száraz kezem Tao kezei közül. Tenyereim halványan pirosak, de már nem égnek. Elveszek egy másik konyharuhát, majd azzal együtt a gőzölgő étel felé megyek, megfogom a konyharuhával és az asztalhoz viszem.
Zitao időközben már visszaült a helyére. Leteszem a tányért, a konyharuhát összehajtom; azt is az asztalra teszem. Ez az előbb miért nem jutott az eszembe?
- Hol vannak a tányérok? - kérdezem.
- Nem kell. Együnk egyből. Nem szeretem, ha sok a mosatlan - rázza meg a fejét, felemeli a pálcikáját, majd az ételbe nyúl vele. Összecsíp egy darab gőzölgő salátát, párszor megfújja és a szájába teszi.
- Nem forró? - nyúlok a másik pálcikáért és összerendezem a kezemben. Zitao megrázza a fejét, majd újabb darab ételt csíp össze.
Csendben eszünk. Az étel kihűlt, így könnyebben tudjuk enni. Nagyon finoman megcsinálta csoporttársam, nem gondoltam volna, hogy jó szakács is egyben. Vajon kitől tanulhatott főzni? Az étel hamar elfogy, bár a nagy részét Tao ette meg. Miután végeztünk, én kelek fel elsőnek az asztalról, majd megfogom a koszos tányért és a két pálcikával együtt a mosogatóba teszem, melyben még van egy bögre, egy pohár és egy lapostányér.
- Elmosogassak? - nézek az asztal felé, mert Tao még mindig ott ül, és figyel.
- Nem szükséges, van mosogatógép. De köszönöm, hogy felajánlottad - áll fel az asztaltól és betolja a székét. Előveszek egy poharat - annak a helyét megjegyeztem -, teletöltöm vízzel, majd egy húzással eltüntetem a tartalmát.
Ismét elöntenek a tegnapi emlékképek, ezért gyorsan beteszem a mosogatóba a poharat és kiiszkolok a konyhából. Ahj, törlődj már ki, törlődj már ki...!
Leülök a kanapéra Tao mellé, majd az ölében levő kiskutyára pillantok és megsimogatom az állat fejét.
- Tényleg nagyon megleptél délelőtt, mikor megláttalak a terem ajtajában - mondom, miközben tovább simogatom Candyt. Ránézek a tanárra, ő pedig mosolyogva néz vissza rám. Most látom, hogy ki van húzva a szeme, és mind a hat fülbevalója bent van.
- Én is meglepődtem, mikor megláttalak - vonja meg a vállát. - Nem tudtam, hogy a csapatban vagy.
- Akkor csatlakoztam, mikor idejöttem Kínába. Azóta nem vettünk fel covereket, ezért nem láthattál a videókban. Az Up&Down lesz az első cover, amiben én is benne leszek. - Elmosolyodok, de el is szörnyülködök a gondolattól. Nincs kedvem magassarkúban, picsagatyában és haspólóban táncolni. Rohadtul nem nekem való.
- Jól táncolsz. A ruhán meg ne rágódj annyit, jól fog állni - nyugtat meg Tao, mintha csak a gondolataimban olvasna. Vagy csak látta az arckifejezésem.
- Majd meglátjuk - köhintek egy aprót - Na és te Tao, egyedül szoktál táncokat tanulni?
- Régen egyedül táncoltam, de mostanában a haverommal együtt - válaszol a kérdésemre, a kiskutyát leteszi az öléből. Candy gondol egyet, a szoba másik végében levő fekhelyére fut és lefekszik rá.
- Tényleg? Ha szabad kérdeznem... hogy hívják? - kíváncsiskodok, ő pedig szélesen elmosolyodik.
- Ismered Wu Yifant? - teszi fel a kérdést. Sok Wu Yifan van, köztük anya kedvence, az énekes. És mi van, ha ő...? Zitao fülig érő szájjal vigyorog elmélyülő gondolkodásom látva, ebből az következik, hogy még inkább azt hiszem, hogy a barátja az a Wu Yifan, akit én is ismerek anya által.
- AZ a Wu Yifan? - kérdezem döbbenten - Az énekes Wu Yifan?
- Bizony. Jó barátok vagyunk. Óvodás korunk óta ismerjük egymást - bólogat. Tudtam. Oh, ismét sikerült meglepnie.
- Yifan anya kedvenc énekese. Oda van érte. Tele van ragasztva az apával közös szobája Yi képeivel - nevetek fel.
Apa már sokszor szólt anyának, hogy zavarja, hogy az az ember minden egyes oldalról figyeli. Volt olyan nap, amikor annyira nyugtalanította, hogy inkább a kanapén aludt. Bár, a napokban már sikerült megbékélnie a ténnyel, hogy anya nagy rajongó.
- Komolyan? Na, majd ha legközelebb találkozom Krisszel, megmondom, hogy adjon autogramot. - Kris? Ki az a Kris?
- Zitao... ki az a Kris? - húzom fel a szemöldököm.
- Ja, még én neveztem el így Yifant, mikor általános iskola első osztályosok voltunk. Nála aludtam, tisztán emlékszem, hogy egy angol sorozatot néztünk, és abban volt egy ember, akit Krisnek hívtak. Mivel a főszereplő is olyan komoly volt, mint Yifan, ezért ő is Kris lett - nevet fel. - Felnőtt fejjel már nem találok ebben logikát. Mindenesetre, azóta szinte mindig Krisnek hívom.
- Áh, már értem - bólogatok hevesen.
- Neked van kedvenc énekesed? Esetleg kedvenc ázsiai bandád? - kérdez rá Zitao, ismét csak mosolyogva.
- Nincs kedvencem, bármit meghallgatok - vonom meg a vállam, hátrébb csúszok a kanapén és felhúzom a térdeim.
Nem kérdez többet. Utánozni kezd, hátrébb csúszik, s ő is felhúzza a térdeit. Lábaira vezetem megint a tekintetem, de azon nyomban el is kapom a szemem.
Leállhatnál már végre, Dorothy!
nem is értem miért, de nekem a tanár - diák ficik a kedvenceim amiből sajna kevés van :c épp ezért szeretem ezt is nagyon :D
VálaszTörlésremélem hamar lesz új rész :D
Én is szeretem a tanár-diák ficiket :3 (pont azért is írok ilyet:"D)
TörlésÖrülök
, hogy tetszik.:3
Próbálok sietni a következővel.>< :)