Kyra
Olyan gyorsan eltelt a február, hogy szinte észre sem
vettük.
Mindvégig Zitao mellett voltam, amíg
kórházban volt. Egy hét után haza is engedték, a gipsz viszont a lábán maradt.
Azt mondták neki, hogy majd rehabilitációkra kell járnia.
Tao állapota javult, legalább is én
azt láttam rajta, hogy minden rendben van. Sosem panaszkodott, viszont
rettenetesen dühös volt magára, mert amíg a fiúk lázasan készülődtek az
áprilisi comebackre és a közelgő koncertekre, addig neki otthon kellett ülnie,
és pihentetnie a lábát. Ilyenkor mindig vele voltam, vigasztaltam, s próbáltam
szórakoztatni.
Holdújévkor elment a családjához,
ahol egy hetet töltött. Tao felajánlotta, hogy elvisz engem is, de az azzal
járt volna együtt, hogy be kellett volna mutatnia a családjának, ezért inkább
visszautasítottam. Lelkileg még nem voltam felkészülve arra, hogy bemutasson a
szüleinek. Ezért inkább otthon maradtam, s serényen dolgoztam.
Miután hazajött, rá egy, vagy két
napjára leszedték a lábáról a gipszet. Borzalmasan örültem neki, viszont még
így sem táncolhatott.
Joon és Chanyeol nagyon jól meg
voltak egymással. Míg mi Taóval doramákat néztünk, főztünk, együtt aludtunk,
addig ők nyomták a különböző videójátékokat, vicc- és szívató versenyeket
tartottak és közösen írtak rapszövegeket. Milyen romantikus.
Február ment, március jött.
A március a fiúk számára fárasztónak
ígérkezett, hiszen ebben a hónapban került megrendezésre a fiúk második
szólókoncertje, ami a "The EXO’LuXion" nevet kapta.
Csak azt nem tudom, hogy miért
kellett Seoulban kapásból öt koncertet rendezni!
***
Mindenki elkészülődött, s már az
ajtóban toporogtak, arra várva, hogy végre Joonnal együtt felvegyük a
kabátunkat és cipőnket.
- Na, gyertek már! – ragadta meg mindkettőnk felkarját Tao, majd kihúzott minket a lakásból.
- Hé, még nem kötöttem meg a cipőmet! – rángattam a karom, de a fiú szorítása
erősnek bizonyult. Joon is próbált szabadulni, kevés sikerrel.
Lerohant velünk a lépcsőkön, majd ki az
emeletesből, s egészen a fehér Maseratiig húzott minket.
Kinyitotta az ajtókat, majd beszállt a kormány mögé. Puffogtam egy sort, kinyitottam
a kocsi ajtaját és lehuppantam az anyósülésre.
- Joon, te nem jössz? – kérdeztem
barátnőm, aki földbe gyökerezett lábbal nézett engem, majd Taót.
- Most azt mondod, hogy menjek veletek? Veletek?! – kiabált – Azok után, amiket
te mondtál a közös autókázásaitokról? Soha! – ellenkezett – Nincs kedvem a
veszekedéseteket hallgatni.
- Vagy beszállsz, vagy gyalog mész!
- Dehogy megyek gyalog. Majd megyek Chany-
Épp kimondta volna barátja nevét,
mikor elment mellettünk a srácok kisbusza. Erről
lemaradtál, Joon.
- Erről lecsúsztál. Na, szállj be – pattantam ki a kocsiból, majd
előrehajtottam az ülést, hogy barátnőm be tudjon ülni hátra. Morgott valamit az
orra alatt, s kelletlenül bár, de beszállt.
Nem
is vagyunk annyira rosszak.
YeonJoon
Kicsit sem túlzok ha azt állítom, hogy ez volt eddigi életem legrosszabb utazása.
Kezdjük azzal, hogy én nagyon, de nagyon nem értem, hogy Taónak miért van
jogsija. Nem azt mondom, hogy rosszul vezet csak egyszerűen figyelmetlen.
Bár Kyra ordítozása mellett elég nehéz lehet koncentrálni. Megállás nélkül
osztotta az észt!
"- Piros van!
- Tudom!
- De most már zöld! Menj már! Üresben van, így nem fog elindulni!
- Felfogtam!
- Használd az indexet! Nem dísznek van!
- Kuss! Te vezetsz, vagy én?!"
Ilyen és ehhez hasonló elmés beszélgetések hada árasztotta el az autót.
Nem értem. Ezek hogyan tudnak így állandóan
egymás mellett utazni? Én már rég főbe lőttem volna vagy magamat, vagy Taót.
Jóformán semmit nem tudtam kezdeni magammal, mert a fülhallgatóm a táskámban
volt, amit még a lakásban odaadtam Channienek.
Az út során vagy
egymilliószor elküldtem az összes létező embert a sunyiba, már annyira elegem
volt. Én esküszöm eret fogok vágni, de
egyszerre hat késsel!
A vér is megalvadt az ereimben, mire odaértünk a helyszínre. A végtelennek tűnő
utazás után konkrétan megváltás volt, ahogy Tao kisebb-nagyobb sikerrel, de
leparkolt.
Kyrát szó szerint kilöktem az autóból, s gyorsan én is kiugrottam. Nem bírtam tovább
ott ücsörögni, már a halálomon voltam.
Egy jó csípős megjegyzést akartam tenni erre az esetre, mikor megláttam a
csarnokot, ahol a srácok fel fognak lépni. A levegő is bent rekedt a tüdőmben. Ez mindig is ilyen geci nagy volt?
Mikor kellőképp kicsodálkoztam magamat barátnőm felé fordultam.
- Mégis mi a jó édes anyám kínja volt ez? Mint akik már ötven éve házasok, és csak baszogatni tudják egymást! Tao töröld le azt a kaján vigyort a pofádról. vagy én törlöm le! Nem úgy értettem! – fakadtam ki. Perverz barom!
Nem vártam meg a reakciójukat, elrohantam megkeresni barátomat, meg a többi hülyét.
Viszont azt még hallottam, ahogy Kyra utánam ordít egy kulturált "Megbaszhatod!" kifejezést.
Kyra
- Hülye gyerek – vágtam hátba az épp
kiszálló Zitaót. Becsapta az autó ajtaját, majd lezárta a kocsit a kezében levő
kis távirányítóval. Remélem, hogy Joon
nem haragszik annyira. Tao elrakta a kulcsot a nadrágja zsebébe, majd
vigyorogva felém fordult. – Perverz idióta. Muszáj mindent félreértened?
- Nem is értek mindent félre –
ellenkezett rázva a fejét, mosolyát viszont nem tüntette el arcáról. Áh, rohadtul nem.
Felnéztem az Olympic Gymnastics Arena
hatalmas épületére, ami már szinte a törzshelyemmé vált, annyit voltam már ott.
Körbenéztem, és bár a sötétben semmit sem láttam, az azért ki tudtam venni,
hogy a tér tiszta, egyetlen ember sem tartózkodott a környéken. A rajongók még nincsenek itt. Pedig
általában hajnali fél ötkor már sátort szoktak itt verni.
- Bemegyünk? Kezdek fázni –
didergett mellettem barátom, karjait összefonta mellkasa előtt, s egy helyben
toporgott.
Bólintottam, s elindultam előre az épület
belsejéből áradó fény felé. Vajon Joon
már a teremben van? Milyen lehet a színpad?
Tao véletlenül rágyúrt a sarkamra, s
mivel az én cipőm még mindig nem volt bekötve, ahogy léptem, a lábam kijött a
lábbeliből, ráadásul meg is botlottam, s már csak azt vettem észre, hogy a föld
felé közeledem. Gondolatban bíztam Tao reflexeiben, de nem segített, így
egyszerűen hasra vágódtam. A fejem nem
ütöttem be, szerencsére a térdeim sem, csak a tenyereimnek és a derekamnak lett
baja. Basszus… ez fájt. Tao itt van
mögöttem, nem? Miért nem segített?
- Basszus Kyra, ne haragudj! - fogta
meg a felkarom a fiú, s felsegített a földről.
Megdörzsöltem fájó medencém, s
biztos voltam benne, hogy egy lila folt keletkezett rajta. A tenyereim égtek,
felhorzsolódtak s apró kövek álltak bele, amiket leszedegettem.
- Miért nem kaptál el? – löktem meg a vállát, majd lehajoltam a cipőmért, s egy
lábon ugrálva felügyeskedtem a lábamra. Zitao leguggolt elém, s bekötötte a
felvett cipőm, majd a másikat is. Ez után
ennyit el is várok tőle.
- Hirtelen azt sem tudtam, hova tűntél – karolta át a vállam, s egy puszit
nyomott a fejem búbjára. Tipikus Zitao.
Besétáltunk az épületbe, s
rutinosan közeledtünk a nagy terem felé.
A fiú kinyitotta előttem az ajtót, s
előre engedett. Amint beléptem a terembe, az állam leesett. Hatalmas ez a színpad. Muszáj lesz Joonnal
körbefutnunk. A nézőtéren már javában dolgoztak a munkások, rakosgatták a
székeket, s takarították a környéket. Köszöntünk a közelünkben levő embereknek,
átvágtunk a hatalmas nézőtéren, majd felmentünk az egyik főszínpad melletti
lépcsőn és a színpad mögé sétáltunk.
Könnyen megtaláltuk az öltözőt, s
benyitottunk az ajtón.
Joon és a fiúk Sehunt körbeállva
röhögtek, a maknae pedig csak állt, s durcás arccal, karba tett kézzel nézte
őket.
- Mi a téma? – sétáltam barátnőm
mellé, aki vigyorogva fordult felém.
YeonJoon
- Spárgázó versenyt tartottak – válaszoltam.
- És mi történt? Egyáltalán nem tud, vagy mi?
- Túlságosan is tud – lépett közelebb röhögve Jongdae.
- Amikor lement spárgába a gatyája nem bírta a gyűrődést és elrepedt, így
láthatóvá téve a szexi kis dinós alsónacit – ecseteltem a történteket.
A maknae csak durcásan hallgatta az élménybeszámolót. Szorosan összezárt
lábakkal álldogált a kör közepén és mindenkire olyan szúrós szemmel nézett
ahogy csak tudott.
- Ugyan már. Hagyjátok szerencsétlent, ez bárkivel előfordulhat! – lépett
előrébb Chanyeol.
Na azt megnézem, hogy pont ő kel
valakinek a védelmére. Főleg, ha szívatásról van szó.
- Köszönöm! – emelte meg Sehun a hangját.
- De ugye a kis dinóid nem harapnak? – húzogatta a szemöldökét Yeol. Fúú, úgy tudtam!
Miután Kyra és Tao is kellőképp kiröhögték magukat egymásba kapaszkodva, Sehun megelégelte a dolgot és
egy váltás nadrágot a kezébe kapva kirongyolt a szobából. Ez viszont egy újabb
röhögési hullámot gerjesztett, ugyanis így újra láthatóvá vált fenekén szépen
feszülő dinószauruszos alsónadrágja.
Ezt az eseményt követte egy kisebb malőr Kyra és Baekhyun között, s ennek az lett a végkifejlete, hogy a srácokkal együtt vigyorogva mentem ki az öltözőből, s csak a gerlepár maradt bent.
Leültem a színpad szélére egyedül, mert a srácok enni mentek, én pedig nem voltam éhes.
Kis idő elteltével Kyra megérkezett. Egymásra néztünk, s tudtuk, mire gondol a másik.
Elkezdtük körbefutni a hatalmas színpadot. Futottunk, futottunk és futottunk. Mikor már a sokadik kört futottuk, mind a
ketten kifacsart hullaként rogytunk le a színpad közepére.
Mikor a staff-os emberek a hangpróbához kihozták a mikrofonokat, egyszerre
kezdtünk el feléjük futni. Meghajlások közepette felajánlottuk, hogy majd mi
elintézzük a hangpróbát. Mosolyogva odaadták a mikrofonokat, s nem sejtetettek
semmit.
Gondolkodás nélkül elkezdtünk huhogni meg mindenféle hülye hangot kiadni. Mikor
ezt meguntuk, megkértünk egy dolgozót , hogy rakja be nekünk azokat a zenéket, amiket mondunk neki.
Az első szám ami felcsendült a Two Moons volt, amit persze egyből elkezdtünk
rappelni.
Letettük a mikrofonokat, mert a rappelést követte a tánc.
A Growl-lal kezdtük, majd a 4MINUTE - Crazy következett, s a T-ARA Sugar free nevű zenéje jött utána. Ez után Kyra eltáncolta az EvoLtól a We are a bit different-et, de azt én nem táncoltam vele, mert nem csíptem azt a számot.
Olcsónak
nem mondható drága játék hülyegyerekeknek!
Kyra
- Gyökerek vagytok – mondtam
komolyan, mintha az előbb még nem röhögtem volna a Sehunnal történtek miatt. Szegény gyerek. – Figyeljétek meg, hogy
egész álló nap duzzogni fog. Most rajtatok a sor, hogy kiengeszteljétek! –
mutogattam rájuk.
Általában én szoktam megbékíteni
Sehunt az ilyesmi helyzetek után. Olyankor mindig nyalókát és gumicukrot kell
neki vennem, hintázni kell járkálnom vele és le kell mosnom a kocsiját.
- Olyan jó vagy a kiengesztelésekben. Miért nem csinálod megint te? – vihogott Baekhyun. Mérgesen a tarkójára csaptam.
- Gratulálok, te nyerted meg ezt a menetet!
Tolni kezdtem az ajtó irányába, majd
miután azt kinyitottam, kilöktem rajta a fiút és visszacsuktam a nyílászárót.
- Na, ki akar még beszólni nekem? – kérdeztem a többiektől. Tao kivételével az
összes elvigyorodott, majd Joonnal az élen elsétáltak mellettem, s az összes
kiszivárgott az öltözőből. Édesanyátok!
Lemondóan sóhajtottam. – Ezt
megkaptam.
- Gyere, had nézzelek – fogta meg a csuklóm Zitao, majd húzni kezdett, leült
egy székre és maga elé állított. Levette magáról hátizsákját, az ölébe
helyezte, elhúzta a cipzárt, s turkálni kezdett benne. Pár pillanat múlva
előhúzott egy fehér tubust, a táskát pedig a földre tette a szék mellé.
- Az meg mi? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Kokain – válaszolta, a hangja és az arckifejezése olyan volt, hogy egy
pillanatig el is hittem neki. Ez nem
normális. – El ne hidd! – röhögött fel, majd leszedte a kis tubus tetejét. –
Fekete nadálytő. Ne kérdezd, hogyan jutottam hozzá. Hosszú
történet.
Szorosan maga elé húzott, konkrétan
a két térde közé, majd levette rólam a pulóverom, s felhúzta a trikóm, de még
így sem látta teljesen a sérülést, ezért kicsit lehúzta melegítő nadrágom ott,
ahol látta a foltot. Nem is lett annyira
nagy.
- Ez csúnya – ráncolta a szemöldökét, odahajolt a derekamhoz, megpuszilta a
foltot, ami a kis nyomás miatt is fájni kezdett, s összerándultam. – Ne
haragudj.
Tao bekente azzal a krémmel a foltot,
ami először fájt, ahogy beledörzsölte, viszont utána megszoktam.
- Mehetsz utadra – húzta fel óvatosan a nadrágom, s lehúzta a pólóm. Nála törődőbb embert nem is találok. S nem
is akarok.
- Köszönöm – hajoltam le hozzá, s megcsókoltam.
Kisétáltam az öltözőből, s Joon keresésére indultam, akit a színpad mellett találtam meg.
Kisétáltam az öltözőből, s Joon keresésére indultam, akit a színpad mellett találtam meg.
Egymásra néztünk, s egyből tudtuk, hogy mire gondol a másik. Megcsaptam barátnőm
vállát, felsiettem a lépcsőn és futni kezdtem a színpadon, s azon végig.
Körbe-körbe futkároztunk mint a
diliházból szököttek, körbefutottuk az egész színpadot, ami egyáltalán nem volt
kicsi.
Még a lakásunkban megbeszéltük, hogy
igenis koncertezni fogunk, mert az előző koncertek előtt nem sikerült. Fogtuk
magunkat, s rebegtetve a szempilláinkat mondtuk a STAFF-osoknak, hogy majd mi
elintézzük a hangpróbát. Ők nem sejtettek semmit, s az egyik odaadta a
mikrofonokkal teli kosarat barátnőmnek, aki engem karon ragadva húzott magával.
A főszínpadból ágazott ki középen
egy szélesebb színpadrész, aminek a végén egy körszínpad volt, a körszínpadból
oldalra kiágazott kettő másik színpadrész, s ezt az egészet összekötötte egy
kör alakú járat. Szerintem, felülről úgy nézett ki, mint egy kormány.
Nos, arra a kör alakú színpadra
rángatott barátnőm. Letette a kosarat a földre, majd kivett belőle kettő
mikrofont, s az egyiket a kezembe adta. Bekapcsoltuk a mikrofonokat, s huhogni
kezdtünk beléjük, az egész terem a mi hangunktól zengett. Utána Joon elkezdett
ugatni, én pedig nyávogni, ezt követően pedig mind a ketten kukorékoltunk.
A munkások többször pillantottak
felénk, nem értették, hogy nekünk meg mi bajunk van.
Miután meguntuk a bohóckodást,
megkértem az egyik hangtechnikust, hogy tegyen be nekünk zenéket. Láttam rajta,
hogy ellenkezni próbál, de hát, az én kiskutyaszemeimnek ki tud ellenállni?
Először elrappeltük a Two Moons
koreai verzióját, s míg én Sehun és Key szerepében voltam, addig Joon Chanyeol
és Jongin részét rappelte el.
Utána letettük a mikrofonokat, a
főszínpadra rohantunk, majd megkértük az emberkét, hogy játssza le a Growlt,
amit eltáncoltunk. A Growl után jött a Crazy, ami a 4MINUTE legújabb MV-je
volt, s ami nálam az első helyet vezette akkor, ezt követte a T-ARA - Sugar Free című száma, majd az EvoL - We are a bit different, amit egyedül táncoltam, mert Joon nem szerette azt a számot.
Ezután a szám után jött barátnőm
legnagyobb ellensége: Hyunától a Red. Mikor a technikusnak mondtam, hogy ez
legyen a következő, Joon majdnem leütött, de mikor mondtam neki, hogy ez biztos
tetszeni fog Chanyeolnak, megenyhült és beleegyezett.
Már akkor jelent meg pár srác,
nevükön nevezve Chanyeol, Zitao, Jongdae és Jongin, mikor még csak a zene sem
kezdődött el. S mikor elkezdődött a zene, és realizálták magukban, hatalmas
vigyor kúszott az arcukra.
Végig őket nézve vittük végig az egymást
követő táncmozdulatokat, ők pedig annyira kéjenc fejjel néztek minket, hogy
majdnem elröhögtem magam.
A végére érve Zitao egyből megindult
felém, s egyből rosszat sejtettem, mikor fülig érő vigyorral nézett. Kipattant
szemekkel hátrálni kezdtem. Ha tükröt raknék elé, még saját magától is megijedne.
YeonJoon
- A Red? Soha! Én azt el nem fogom táncolni, meg ne várd!- akadtam ki, de
már késő volt. Kyra teljesen rápörgött a dologra. Azzal próbált meggyőzni, hogy
Channienek úgyis biztos tetszeni fog. Teszek
rá, hogy tetszik-e neki, vagy sem! Így is elég perverz, kell nekünk még rágyúrni
erre. Kyra kiskutya szemeinek viszont soha sem tudtam ellenállni, így hát persze
eltáncoltuk. Csak az volt a baj, hogy a gyökerek premier-plánból nézték végig
az egész kis tánci táncit!
Amint vége lett Zitao gondolkodás nélkül indult meg barátnőm felé, aki azt
pedofil arcot látva egyből hátrálni kezdett.
Mivel Chanyeol valamiért pont elnézett, kihasználva a helyzetet egyből
elkezdtem felmászni az egyik tartópillérre. Fél pillanat nem telt el, mikor
meghallottam Chanyeol ordítozását:
- Gyere le basszameg! A végén leesel azt kitöröd a nyakad!
- Fenomenális a meggyőző képességed!- kiáltottam vissza.
- Ne már, Az istenit! Gyere le!
- Húhúhúúú. Én vagyok spiderman!
- Nem, nem vagy az!
- Takarodj! Igenis én vagyok spiderman! Vagyis Spidergirl…
- Spiderman, spidergirl Halált! Egyik sem vagy! Nincs semmilyen különleges
képességed, ami megmenthetne, ha lezuhansz!
- Itt vagy nekem te! Majd te elkapsz.
- Nem kaplak el. Bazdmeg, olyan magasságból nem tudlak!
- Ha erre sem vagy képes akkor vonszold el onnan a segged! – nevettem.
Eszméletlen vicces volt hallgatni ahogy ordítozik és próbál meggyőzni.
Mikor elértem a tetejére, majom felmenőimnek hála átoperáltam magam a másik
oldalra, így fel tudtam menni arra a kis összekötő részre, ahol a lámpák
voltak. Olyan mint egy kis folyosó a főszínpad fölött. Arra leülve lelógattam a
lábamat. Még olyan magasságból is láttam ahogy Chanyeol lesápad. Olyan hulla
fehérséget még egy emberen sem láttam az előtt.
Milyen kis aranyos. Ennyire fél attól,
hogy öngyilkos hajlamaim lennének? Vagy csak attól, hogy elveszít? Mindegy,
mind a kettő elég morbid ebből a távlatból.
- Ne aggódj! Nincsenek öngyilkos hajlamaim – kiáltottam le neki.
- Ez megnyugtató, de most már gyere le onnan! Komolyan mondom a szívbaj
kerülget!
Erre kicsit megenyhültem. Felálltam és elkezdtem a másik oldal felé sétálni.
Ott ugyanúgy lemásztam mint ahogy följöttem majd egy méter magasságból a
talajra ugrottam.
Chanyeol már ott állt előttem karba tett kézzel. Egy másodpercbe sem került, s
komoly arckifelezését leváltotta egy kaján mosoly. Lassú léptekkel közeledett
felém én pedig ugyanolyan lassan hátráltam, míg hátam neki nem ütközött a
pillérnek.
Gyors mozdulattal befordultam a fém monstrum mögé és teljes gyorsasággal
kezdtem el végigfutni a színpadon. Yeolnak viszont azokkal a kicseszett
hosszú lábaival nem volt nehéz utolérnie. Átkarolta a derekamat, majd a magasba
dobott, amitől egy kis sikoly kúszott ki a számon.
- Te nyomorék! Jól átbasztál! – morogtam.
- Ez van szívecske. Igaz, hogy félelmetes volt ahogy oda felmajomkodtad magad,
de így legalább lejöttél! – csókolt bele a nyakamba. Jóleső borzongás futott
végig a gerincem mentén.
Karjai között felé fordultam majd nemes egyszerűséggel ajkaira tapadtam. Egyből
viszonozta csókomat, Kissé erőszakosan tuszkolta nyelvét számba, de pár
pillanattal később már óvatosabb volt.
Hiába olyan mint egy öt éves Yoda mester,
akkor is férfi, vannak bizonyos vágyai. Én ez ellen nem tehetek semmit.
Kyra
- Olyan a fejed, mint annak a rohadt
pedomacinak! Ne merj közelebb jönni! – kiáltottam hátra kocogás közben, ő nem
futott, viszont hosszú lábai miatt könnyen beért mindig. Nem futok rendesen, nem akarom elpazarolni az energiám.
- Gyere ide, nem bántalak – kiáltott utánam nevetve – Szeretem a gyerekeket –
tette még hozzá gonoszan kuncogva.
- Már nem vagyok gyerek! – ellenkeztem, majd bemasíroztam a színpad mögé, ahol
találomra kiválasztottam egy utat, és azon kezdtem el futólépésben átkelni.
- De, de még gyerek vagy – hallottam meg a hangját, s az volt a baj, hogy
nagyon közelről jött. Megszaporáztam lépteim.
- Mondom, hogy nem vagyok gyerek! – kiabáltam hátra.
- De, az vagy. Úgy eszel, mint egy ötéves, néha úgy is viselkedsz. S minden
este úgy bújsz hozzám az ágyban, mint egy kiskutya.
Na
jó, az utolsó az hogy jön ahhoz, hogy gyerekes vagyok?
Mikor ujjai a vállam érintették,
futni kezdtem előre, s befordultam egy másik folyosóra. Nem kapsz el, öcsi. Úgy sem futhatsz még.
- Amúgy, most miért is futsz előlem?
– kérdezte. Még mindig a nyomomban van?!
Hátranéztem, s megláttam perverz
vigyorát és kidüllesztett szemeit. Már nagyon közel volt, ha kinyújtotta volna
a karját, simán elért volna. Nem akartam felsikoltani, ezért számra
tapasztottam a tenyerem, s futottam tovább előre, jócskán magam mögött hagyva a
fiút. Az egyik kis pihenő résznél kötöttem ki, ahol kanapék és fotelek hada
volt. Kiválasztottam egy kanapé és fal közti helyet, ahova befértem, s biztos
voltam benne, hogy nem fog meglátni. Itt
tuti nem talál meg. Felhúzott térdekkel ültem a résben, próbáltam nem hangosakat
szuszogni. Vártam pár percet, Tao hangját, s lépteit nem hallottam.
Hirtelen Zitao arca úszott bele a
látóterembe. A rés előtt állt négykézláb, s folyamatosan mászott beljebb, még
mindig ugyan azzal a vigyorral az arcán. Állásba ugrottam, majd átgurultam a
kanapé támláján, s egyenesen a földön kötöttem ki. Amilyen gyorsan csak tudtam
felpattantam, s siettem is tovább, mert Tao ismét felém közeledett.
Egy folyosóra kerültem, ami a
vécékhez vitt. Berontottam a női mosdóba, majd annak az egyik kabinjába.
Gondoltam, oda azért nem követ, de tévedtem. Még szerencse, hogy csak mi vagyunk egyedül. Kihajítanák Taót, ha más
nő is tartózkodna itt.
- Hol vagy, Kyra? – Hangja csalogató
volt, mintha csak egy ártalmatlan macskát hívott volna. Perverz hülye gyerek.
Elszámoltam magamban háromig, s
üvöltve vágtam ki az ajtót, s pont nekicsaptam, ezt pedig onnan tudtam, hogy
hallottam a huppanást.
Még mielőtt elkapta volna a karom,
kirohantam a helyiségből, s becsaptam az orra előtt az ajtót.
Elkeveredtem az öltözőhöz, amibe
befutottam. Egy lélek sem volt a szobában.
- Most sarokba szorítottalak.
Ijedten fordultam az ajtó felé.
Barátom ott állt, épp a küszöböt lépte át és csukta be a háta mögött az ajtót. A macska bekerítette szegény egeret, aki nem
is csinált semmit.
Ide-oda kapkodtam a fejem.
Megpillantottam Joonmyun kék stresszlabdáját az asztalon, aminek nagyon
megörültem, s egyből a kezembe kaptam. Vettem egy nagy levegőt, s Zitao felé
fordultam, aki ugyan ott állt.
- Pikachu, téged választalak! –
üvöltöttem, miközben hozzávágtam a megdöbbent fiúhoz a labdát.
Fél percig nézett rám csendben, s
alig pislogott közben, majd kitört belőle a nevetés.
- S még te mondod, hogy nem vagy gyerekes – nevetéséből kuncogás, majd
kuncogásából mosoly lett.
Pár lépéssel előttem termett, s már
épp kikerültem volna, mikor visszatartott, s szorosan magához ölelt.
- Ne rohanj el előlem… - motyogta a
fülembe. Ahj, sosem tudok ellenállni az
ölelésének. Átfontam derekát, fejem mellkasába fúrtam.
- Héj Jongdae, ne itt buzuljatok,
jó?! – hallottam meg Joon üvöltését kintről. Kibontakoztam a meleg ölelésből, s
WTF fejjel néztem fel Zitaóra, aki hasonlóan nézett le rám. Buzulnak…? Ezt meg kell néznem!
Több sem kellett, átvágtam az
öltözőn, és kinyitottam az ajtót.
YeonJoon
Alighogy elszakadtam Chanyeol édes ajkaitól egy irdatlan ordítást hallottam.
- Te megcsalsz engem? – Az operaénekesnőket megszégyenítő magasságú hang a
színpad mögötti részről jött. Chanyeol egy kulturált „Mi a fasz?” kifejezéssel
konstatálta a hangzavart.
Sietős léptekkel haladtam el barátom mellett, aki a
nyomomba szegődve követett. Ami a színfalak mögött várt ránk, valami
fenomenálisan röhejes volt!
Szerencsétlen Kyungsoo úgy nézett a körülötte hadakozó két férfifiúra mint egy
világra rácsodálkozó két éves, s miután észre vett minket halkan, magas hangon
kérdezte:
- Ezek mi a halált csinálnak?
Karon ragadtam szerencsétlen kiskutya beütésű barátunkat és beállítottam
Chanyeol és önmagam közé.
- Ezek mit csináltak? – kérdeztem.
- Jongdae letámadott és elkezdett ölelgetni, mint valami rossz buzi és akkor
jött Kai, aki felordított hogy, „Te megcsalsz engem?”
- A hülye mindenüket – állapította meg Yoda.
- Még két ilyen homokos barmot. Héj Jongdae, ne itt buzuljatok, jó?!
Két perc elteltével barátnőm meg a panda is feltűnt, de ők csak röhögve
fogadták a szitut. Ahogy visszanéztem a még mindig hadakozó melegekre megakadt
valamin a szemem.
- Enyém az a geci nagy csákány! –üvöltöttem fel , mire mindenki ijedten fordult
felém.
Mikor Kyra is meglátta, hogy éppen milyen kellékek felé futok, az ő torkát is
elhagyta egy csatakiáltás:
- Enyém a kávébab!
Olimpikonokat meghazudtoló gyorsasággal kezdtünk sprintelni a kiszemelt
célpontok felé. Már csak pár méter volt hátra, mikor egy test magával rántott a
földre. Nagyot nyekkenve landoltam.
Félre néztem s láttam, hogy Kyra is pórul járt. Tao a hátára fektette s ráült a
derekára. Egy nanoszekundummal később a támadóm engem is hátra vágott, s rám ült. Combjaimat lábával leszorította, csuklóimat pedig könyörtelenül a
padlóhoz szegezte.
Chanyeol mosolygós arcával találtam magam szembe, ami nekem is egy kis vigyort
csalt az arcomra. Közelebb hajolt hozzám, s épp csak hozzá ért a számhoz, már
vissza is egyenesedett. Csalódott képemet látva elnevette magát.
- Ha a csákányt akarod, akkor azért meg kell küzdened!
Kyra
Össze fog törni.
- Szállj le rólam! – löktem le magamról Taót a vállainál fogva, aki
elvesztette az egyensúlyát, s hátraesett.
Gyorsan feltápászkodtam a földről, s
a már kiszemelt kellékek felé kezdtem futni.
A kezembe kaptam azt a nagy műanyag
kávébabot, ami a talicskába volt belerakva, majd futni kezdtem előre, a
főszínpad közepéből kiágazó színpadrészen.
Középen megállva körbenéztem. Tao
oldalról közeledett felém, Chanyeol és Joon pedig ugyan ott maradtak, s
birkóztak, miközben üvöltöttek, s egyszer Joon, egyszer pedig a fiú volt felül.
Mikor Joon volt felül, akkor barátja pólóját rángatta debil fejjel, s mikor
Yeol volt felül, ő is ugyan úgy rángatta a lány felsőjét. Hajrá Joon, te vagy a legjobb.
- Tedd vissza azt a szart, nem
játék! - termett mellettem Zitao, s
megragadta a babot. Elszánt arccal rángatni kezdtem az egyik végénél fogva,
közben egyre közelebb kerültem Taozihoz. Az egyik kezemmel még mindig tartottam
a kelléket, a másikkal pedig megcsikiztem a fiú oldalát. Felvisított, elengedte
a kávébabot, s ha nem tartja meg az egyensúlyát, hátra esik. Mi az, hogy nem játék? Úgy is ő mondta, hogy
gyerekes vagyok.
Győzelem ittas mosollyal kezdtem el
futni előre, majd lefordultam az egyik kiágazáson, s körbe kezdtem rohanni.
Eközben láttam, hogy barátnőm lerúgta magáról barátját, felállt, majd a
csákányhoz sprintelt. Ügyes.
- Én vagyok a király! – üvöltött,
s a magasba emelve a csákányt kezdett el futni felém. Ugye… nem akar leütni? – Küzdjünk meg! – vette az egyik kezébe
szerzeményét, s felém nyújtotta, miután odaért hozzám. Túlságosan is fel van pörögve.
- Miért? – kérdeztem, miközben támadó állásba álltam és magam elé emeltem a
kávébabot.
- Nehogy összeverekedjetek! –
kiáltott fel Joonmyun, aki időközben hirtelen közénk lépett. – Azokat pedig
tegyétek le – biccentett az elcsent kellékek felé. Barátnőmmel egymásra
néztünk, Joon felvonta a szemöldökét és elvigyorodott, én bólintottam, s
letettük a babot és csákányt a kezünkből.
Ezután mind a ketten a leader felé
fordultunk, aki amint meglátta, hogy mind a ketten nézzük, összehúzta a
szemeit.
- Most! – kiáltottam, majd mind a ketten
elkezdtük csikizni a fiút. Hangosan nevetni kezdted, miközben próbált minket
levakarni magáról.
- Most megvagy! – Tao a semmiből
tűnt elő, s még mielőtt bármit is csinálhattam volna, karjait összefonta a
hasamon, megemelt, majd elvitt Joonmyun közeléből.
- Tegyél le! – kapálóztam, de nem értem el vele semmit. Miért kell mindig elrontani a szórakozásom?
- Nyugodj le. Kapsz hotteokot – mondta,
s bevitt a színpad mögé. Egyből abbahagytam a kapálózást, s hagytam, had
vigyen, amerre akar.
Hotteok,
nyami.
YeonJoon
Kyra gyorsan lelökte barátját magáról és elsprintelt a műanyag kellék felé. Én
inkább leálltam birkózni. Pörögtünk, forogtunk, estünk s keltünk. Mikor én
voltam fölül a pólójánál fogva rángattam Channiet, mikor ő volt fölül ugyan ezt
tette. Látom nem hat meg, hogy lány
vagyok. Ahogy az sem, hogy a barátnőd!
Még tíz percig ott hülyültünk, de aztán megelégeltem s lerúgtam magamról.
Mikor elterült mellettem villámgyorsan felpattantam és a csákányom felé kezdtem
el rohanni. Amikor megszereztem
győzelemittas arccal emeltem a magasba.
- Én vagyok a király! – üvöltöttem, s elkezdtem el Kyra felé
futni.
Mikor oda értem elé, támadó állásba álltam és magam elé emeltem a csákányomat. - Küzdjünk meg!
- Miért? – kérdezte, de azért ő is beállt és védekezően maga elé tartotta a
kávébabot.
- Nehogy összeverekedjetek! – állt közénk Suho, aki szinte a semmiből tűnt elő – Azokat pedig tegyétek le.
Felvont szemöldökkel bámultam a leaderre, majd Kyrára néztem s elvigyorodtam.
Letettük a kezünkből a kellékeket és elborult arccal Joonmyun felé fordultunk.
- Most! – kiáltott fel barátnőm, s erre mind a ketten ráugrottunk a fiúra és
kíméletlenül elkezdtük csikizni.
Suho fáradhatatlanul próbált levakarni minket magáról, de nem járt sikerrel.
Egyszer csak Tao tűnt fel a semmiből és Kyra derekát megfogva egyszerűen
leemelte a leaderről és elvitte valahova.
Már csak egyedül voltam, ezért ráültem Suho hasára és úgy csikiztem tovább.
Minimum öt percig kínoztam még a fiút, mikor is felcsendült Diplótól a Boy oh boy, ami köztudottan az egyik kedvencem. Felpattantam és a színpad
közepére futottam ott pedig elkezdtem táncolni.
Mivel öt éves korom óta tanultam hip-hop-ot nem volt nehéz improvizálni rá.
Mikor vége lett a számnak fáradtan estem össze a színpadon és röhögésben törtem
ki. Látómezőmbe egy hotteokot zabáló Kyra mászott be.
- Játszunk visszhangosat – szólalt meg tele szájjal.
- Benne vagyok – tápászkodtam föl.
Mind a ketten felmásztunk a lelátó tetejére a csarnok két különböző pontján és
elkezdünk egymásnak ordítozni. Olyanokról társalogtunk, mint például a klónozás
előnyei és hátrányai, a drogok legalizálása, a hotteok íz világa és arról, hogy
engem előző nap elraboltak az űrlények.
Mondanom sem kell, mindenki teljes retardáltnak nézett minket.
Ezután jött a
visszhangos játék: Kyra ordított valamit én pedig a visszhangot adtam hozzá,
és ugyan ez fordítva. Ennél a játéknál is eszméletlen műveltek és okosak
voltunk a szavakat, illetve mondatokat tekintve. Csak, hogy példákat is mutassak: "Jönnek a minitalizált páncéldisznók!", "Vigyázz, medve támadás!", "Disznó
veszély!" "Justin Bieber klónok háborúja!", "A démonkecske a kedvenc állatom!". Ilyen és ehhez hasonló elmés
megszólalások hagyták el a szánkat.
De hát mit lehet tenni, ha két ekkora világ
barmát összezárnak?!
Kyra
Tao az öltözőbe vitt, ahol kettő darab hotteok várt arra,
hogy valaki megegye őket.
Barátom leült egy székre, majd az
ölébe ültetett, az édességért nyúlt, s a kezembe nyomta. Összefolyik a nyál a számban. Megszagoltam az ételt, melynek isteni
illata volt, mint mindig.
Lóbálni kezdtem a lábam, miközben
ettem, s csámcsogtam is, mert tudtam, hogy ez Taót rendkívül idegesíti.
- Ne csámcsogj, légy szíves – mondta komolyan, s belecsípett a bőrömbe, s
fojtatta hasam simogatását. Megrántottam a vállam, tovább csámcsogtam, ezúttal
halkabban. – Tényleg úgy viselkedsz, mint egy gyerek – puszilta meg a tarkóm.
- Ez van – feleltem tele szájjal, és egy nagyot haraptam a tésztából
Csendben ettem tovább, s miközben falatoztam, a fiú homlokát a hátamnak
döntötte, lábaim és hasam simogatta.
Vajon Joon mit csinálhat?
- Visszamegyek a színpadra –
szálltam le Taóról, s bekaptam az utolsó falat ételt, s a kezembe vettem a
második hotteokot is. – Nem baj, ha megeszem? – kérdeztem nagy szemekkel.
Nevetve megrázta a fejét, én egy ragadós puszit nyomtam az arcára, majd
kiugráltam az öltözőből.
A főszínpadon egy földön fetrengő,
lihegő, de röhögő Joont láttam. Gondoltam táncolt valamire, ezért nem
kérdőjeleztem meg, inkább beleharaptam a hotteokba, és mondtam neki, hogy játszunk
visszhangosat. Beleegyezett, és felkelt a földről.
Felrohantunk a nézőtér legfelső
sorába a csarnok két különböző oldalára és ordibálni kezdtünk egymásnak,
eközben az ételt is megettem, ami a kezemben volt. A munkások próbáltak minket
ignorálni és a feladatukra koncentrálni, kisebb-nagyobb sikerrel. Páran
rosszallóan néztek ránk, de már megszokták, hogy mi mindig hülyéskedni
szoktunk. Levezettük a felesleges energiánkat, s ez a hatalmas terem pont
megfelelő volt erre a célra.
Lesiettünk a lelátóról, s a földre érve
szlalomozni kezdtünk a székek és az emberek között.
Felmásztunk a körszínpadra, kezünkbe vettünk
kettő mikrofont, s bekapcsoltuk őket. Megkértem Bobot -aki a másik
hangtechnikus-, hogy játsszon le nekünk pár számot.
Először elrappeltük Masta Wu-tól a
Come Here-t, de nem csináltuk szereposztásban, végigrappeltük duóban az
egészet. Ezt követte Bobby-tól a Go, a Bounce és a Lookin’ for luv, majd Mino-tól az I’m
him. Az egész terem zengett a hangunktól, a hangfalak maxra fel voltak tekerve,
már előre be voltak állítva a délutáni koncertre. Pár ember, akiket nem
ismertünk, vigyorogva kezdett csápolni, aminek nagyon örültünk.
Miután meguntuk a rappelést,
letettük a mikrofonokat, én pedig elrohantam hátra az öltözőbe. Tao még mindig
ugyan ott ült, s bűvölte a telefonját, füle be volt dugva.
Nem zavart, hogy barátom ott van, turkálni kezdtem a fogsara rendezetten, sorba
tett fellépő ruhák között.
Találtam egy fekete inget, melynek
hátára az „EXO PLANET” felirat volt rányomva, az alatt pedig a „02” szám. Ez a
szám a második koncertsorozatot jelentette. A fogasra Tao neve volt ráírva,
onnan tudtam, hogy az a ruha az övé. Nem zavartattam magam, levettem az
akasztóról és felvettem a fehér trikómra. Feltűrtem az ujjait, de nem gomboltam
össze. Hát… ez nagyon nagy rám.
- Hé, te meg mit csinálsz? – pattant
fel a székből Tao, kivette füléből a fülhallgatót, telefonját az asztalra
tette.
- Késő! – nevettem fel ördögien, kirohantam az öltözőből, s nem álltam meg a színpadig.
Megkértem Bobot, hogy rakja be a 4MINUTE Crazy című számát, én addig vigyorogva
a főszínpad közepére álltam. Pont akkor jelent meg Zitao, mikor elkezdődött a
szám.
- Yeah, I’m the female monster! You
know that! – mondtam együtt Hyunával, Taóra kacsintva. – Everybody let’s get
crazy right now! Leggo! – következett Jiyook része, őt követte ismét Hyuna része,
amit rappleni kezdtem, miközben táncoltam.
YeonJoon
A visszhang játék után elkezdtünk rappelni. Imádom az ilyesfajta számokat így
nem volt nehéz, soknak tudom a szövegét, akárcsak Kyra.
A rögtönzött fellépésünk után barátnőm becsámpázott a színpad mögé. Hirtelen ötlettől
vezérelve elkezdtem keresni Baozit.
- Minseok! Minseok! Minseok! Hol vagy? – kiabáltam.
- Itt vagyok, ne keress – lépett ki a színpad mögül – Mi kéne ha volna?
- A manó jelmezed. Fel akarom próbálni.
- Csak így, az egészet?
- Nem. Csak a pulcsi, a sapka meg a cipő kell. Főleg a cipő – soroltam.
- Haj, legyen. Gyere, odaadom.
Készségesen követtem egy másik öltözőbe, ahol előtúrta nekem a fellépős ruháját. A
kezembe nyomta én pedig elbattyogtam vele az öltöző másik végébe, ahol leraktam
egy székre a kapott dolgokat. Levettem a rajtam lévő pulóvert és felvettem a
piros-kék csíkos manó pulcsit. Ezt követte a hózentróger, majd a piros kötött
sapka. Leültem egy székre, kikötöttem a cipőmet és lecseréltem a kis piros
pomponos fekete lakkcipőre. Megnéztem magam tükörben és örömmel vettem tudomásul,hogy nekem még az is jól áll.
Kimentem az öltözőből és felmásztam a színpadra. A főszínpad egyik szélén
leültem és csak néztem ahogy sürögnek-forognak az emberek. Az egyik kedves nő –
aki a műanyag kellékeket pakolta odébb – megjegyezte, hogy milyen kis aranyos
vagyok. Jól esett, hogy így gondolja, csak az volt a baj, hogy én zsigerből
utálom ha valaki azt mondja rám, hogy aranyos.
Gyorsan odafutottam az egyik hangtechnikushoz és megkértem, hogy rakjon be
valami szexi számot. Mikor megkérdezte, hogy: „Az ugyan mégis miért?”, csak
annyit mondtam, hogy utálom ha cukinak neveznek. Egyből elkezdett röhögni, de
azért berakott nekem valami zenét. Felfutottam a kör alakú színpadrészre és
elkezdtem táncolni. Láttam hogy páran kicsit megnéztek, de annyira nem
zavartattam magamat. Akkor már kicsit kínosabb volt a szitu, amikor a srácok
kezdtek el kiszállingózni a színpad mögül. Legelsőként Jongin jelent meg, aki jól
nevelt kan módjára felhördült mutatványomat látva. Ballszerencséjére Chanyeol
volt a második, aki kulturáltan tarkón csapta.
- Akadj le róla!
- Higgadás van, tudom, hogy a tied.
- Hékás! Senkié sem vagyok. Max saját magamé! – akadtam, ki. Tudjátok mikor leszek én bárkinek is a
tulajdona! Meg ne várjátok.
Nem nagyon érdekelt a közöttük kialakult veszekedés, így elfutottam a
főszínpadhoz és ott táncoltam tovább.
Kyra
- Unatkozom – tettem karba a kezeim,
miközben az asztalon ültem az öltözőben.
Miután eltáncoltam a Crazyt, láttam,
hogy barátnőm manó jelmezben feszítve beszélget egy hangtechnikussal. Szomjas
voltam, ezért befutottam az öltözőbe, Tao hátizsákjából elővettem egy fél
literes vizet és a feléig megittam, s már mentem volna ki, mikor barátom
elállta az utamat, majd mondta, hogy nincs több rohangálás, szépen bent maradok
vele. Az ingét is kérte, de nem voltam hajlandó odaadni.
- Mi az, hogy unatkozol? Két órán át
a színpadon hülyültél – pillantott fel a telefonjából Tao, s hátradőlt a
széken.
- Akkor is unatkozom – ugrottam le az asztalról. Az ajtó felé néztem, majd
Zitaóra, aki a telefonját bújta. Itt a
lehetőség. Lábujjhegyen közelítettem meg az ajtót, s lenyomtam a kilincset,
de a nyílászáró nem nyílt. Mi a…?
- Te most komolyan bezártál ide?
– kérdeztem idegesen, s rángatni kezdtem az ajtót.
-
Ha tudod, hogy bezártam, akkor miért rángatod? – érdeklődött Tao.
- Annyira gonosz vagy! –
dobbantottam egyet a lábammal, majd hátat fordítottam az ajtónak, a kanapéhoz
lépdeltem leejtett vállakkal, s lefeküdtem rá, ezt követően magzatpózba
helyezkedtem. Joon hülyülhet, engem meg
bezártak. Ez nem ér. Halkan morogtam, s lehunytam a szemem.
- Aludj egy kicsit. – Tao homlokon csókolt,
majd rám terített egy vékony plédet. Nem szóltam hozzá, az orromig húztam a
takarót.
Úgy
is elfáradtam…
***
Ajtócsapódásra keltem.
Lassan nyitottam ki pislogóim, majd
nyújtózkodtam egyet, s megfordultam, de olyan szerencsétlenül, hogy a földre
estem, a takaró pedig rám. Francba is… Nyöszörögve
rúgtam le magamról a plédet, majd feltápászkodtam és megdörzsöltem a szemeim.
Az öltözőben senki sem volt. Akkor az
előbb valaki kiment.
Nyújtózkodtam egy nagyot, és az
órára néztem. A szemeimből egyből eltűnt az álmosság és kidüllesztettem
szemgolyóim. Az falióra délután fél hatot mutatott.
- Fél óra és koncert! – csaptam tenyereimmel arcomra, s meggyúrtam egy kicsit
bőröm. Rendesen elaludtam.
Ujjaimmal beletúrtam rövid hajamba,
hogy kicsit rendezzem a kósza tincseket, s megközelítettem az ajtót, ami
szerencsére nyitva volt.
A színpadhoz sétáltam, de nem mertem
kimenni, mert hatalmas robajt hallottam a terem felől. A rajongók már itt vannak. Francba, nem tudunk már hülyülni a
színpadon. Hol lehetnek a majmok és Joon?
Befordultam egy folyosón és végigmentem
rajta, majd befordultam egy sarkon és az egyik pihenő helynél kötöttem ki. Ott
ültek a fiúk, kisminkelve, hajuk pedig tökéletesen belőve. Joon ott ült
közöttük, és nagyban játszott valamit az iPad-ján.
- Hali – köszöntem nekik, mire rám néztek.
- Jól aludtál? – puszilta meg az
arcom Zitao, mikor beleültem az ölébe, felé fordulva. Átkaroltam a nyakát, s
közelről szemrevételeztem sminkelt arcát. Annyira
jól néz ki. A haját észre véve egy kisebb szívroham jött rám.
- Mi ez a lilás szín? – túrtam bele finoman hajlakktól ragacsos hajába.
Az állánál fogva elfordítottam a fejét, hogy oldalról is meg tudjam nézni. –
Itt oldalt maradt szőke? Áh hagyjuk, jól nézel ki – bújtattam bele nyakába
arcom, s lehunytam a szemem.
Tao a derekam simogatta trikóm alatt, majd tenyereit felcsúsztatta hátamon, s körkörösen simogatta bőröm. Képes lettem volna ott helyben, az ölében újra elaludni.
- Kyra, jössz rohangálni? – hallottam
meg Joon hangját. Kinyitottam a szemem és felemeltem a fejem, majd kérdőn
néztem rá.
- De hát… már itt vannak a rajongók – húztam fel a szemöldököm.
- Ne aggódj, megoldom – húzta ördögi
vigyorra a száját.
Vajon
mit talált ki?
YeonJoon
Igazából semmit sem találtam ki. Mivel így is elég gyökér vagyok, simán
kimegyek rohangálni a rajongók közé. Ha valamelyik sasaeng rám ugrana valami
csatakiáltással, úgyis lekaratéznám.
Kyrával együtt bementünk a Staffosoknak kijelölt kis szobába, ahol mind a
ketten magunkra öltöttük a – vagy három számmal nagyobb – pólót, amit kaptunk.
A koncert nevét viselte, illetve egy „STAFF” felirat virított még a hátán. A
nyakunkba akasztottuk a kis kártyát, ami még pluszban jelezte a
biztonságiaknak, hogy bármennyire is vagyunk elmeroggyantak, nem dobhatnak ki
minket. Miután felöltöttük harci ruhánkat, velem az élen elindultunk a csarnok
felé. Ahogy gondoltam. Már elég sokan
bent vannak, de ahogy látom, a legfelső soroknál még senki sincs. Mázli.
Mivel a csarnokba ugye alul lehet bejutni a rajongók főleg ott tömörültek.
Intettem Kyrának, hogy ő menjen előre, hisz’ fogócskázni jöttünk. Még mielőtt
elindult volna odasúgtam neki:
- Indulhat a móka.
Több sem kellett úgy kezdett futni, mint a nyúl. Én sem tétováztam egyből a
nyomába eredtem. Mivel a csarnok akusztikája elég érdekes volt, nyugodt szívvel
ordítoztam neki, hiszen a lenti sorokban ezt semennyire sem lehetett hallani. A
staffos kinézetünk miatt beengedtek minket a színpad mögötti lelátóhoz is.
Mondjuk, mintha lett volna esélyük megállítani. Úgy téptünk el az ott álló
emberek mellet, hogy csak a kondex csíkot látták belőlünk.
Semmi problémánk nem volt egészen addig, amíg pár rajongó föl nem tévedt a
felsőbb sorokba. Akkor kezdődtek a bajok. Vagyis nem is voltak azok bajok, csak
enyhén nagyon furcsa fejjel méregettek. Mert azért mégis két staffos csaj ordítozva
fogócskáznak a felső sorban.
Az egyik lány szájáról le tudtam olvasni, amint
ezt kérdezi egyik barátnőjétől:
- Te. Ezek meg mi az istent csinálnak?
Enyhe röhögő görcs tört rám, amitől elkezdett szúrni az oldalam, de nem
állhattam meg, ugyanis Kyra messze előttem járt már. Rákapcsoltam a tempóra és
egy jó öt perc kergetőzés után megfogtam. Ezután egy kis levezető futás gyanánt
elkezdtünk kocogni. A színpad miatt lezárt kilátó résznek a szélénél Jongdae, Joonmyun, Minseok és Kyungsoo beszélgetett.
- Álljatok már meg! Egész nap csak rohangáltok! Miért nem tudtok lenyugodni? Faszom már!
A kelleténél kicsit hangosabban szólt be nekünk Suho, mikor elfutottunk mellettük, így néhány fan meglátta őket.
Szerencsétlenek persze nem menekültek el, leálltak autógrammot osztani.
Az egyik lány nagyon szúrósan nézett minket.
Biztos hallotta Suho beszólását. Valószínűleg azt gondolja, hogy több
a kapcsolat közöttünk, mint puszta munkatársi. Ki kell, hogy ábrándítsalak
kedves. Valóban nem csak munkatársi a kapcsolat! Nem bírom az olyan lányokat, akik konkrétan még a szart is kivernék belőlem,
csak azért mert a srácok a barátaim. Mert, hogy akkor miért nem az ő barátai?! Fuck
logic.
Közeledett az idő, a karjánál fogva magammal rángattam barátnőm és a staffosok részére kijelölt kis területre álltunk. Apró-cseprő dolgokról
kezdtünk el beszélgetni, csak akkor hallgattunk el, amikor megkezdődött a
koncert. A srácok színpadra léptek, a rajongók pedig torkuk szakadtából kezdtek
el sikítani. A srácok az Overdose-zal kezdték.
Kyra
A koncert
fenomenális volt, a fiúk nagyon kitettek magukért.
Egész végig a főszínpad előtt álltunk Joonnal, és a többi rajongóval együtt
sikítottunk, fanchantoltunk és a fiúk nevét ordibáltuk. Ott ahol kellett, a
transzparenseket mutogattuk, s folyamatosan ráztuk a lightstickjeinket.
Az új album számait is előadták, amiket még én sem hallottam, ezért megállíthatatlanul tomboltam.
Sajnos Baekhyun és Jongin is majdnem
lecsúszott a színpadról. Az egyik kis felvonó a színpadon nem volt feleresztve,
Jongin pedig beleesett és megsérült a válla. Joonnal utat törtünk, s a fiúhoz
rohantunk, de őt már rég felkaparták és az orvosi szobába vitték. Vonakodva
bár, de visszamentünk a helyünkre, és imádkoztunk a fiúért.
Tao mivel nem épült fel rendesen a
sérüléséből, ezért ő sem táncolt a dalok nagy részében, de azért a színpad
hátulján ült és nézte a fiúkat és a rengeteg rajongót. Viszont a koncert nagy
részében ő is jelen volt a színpadon a fiúkkal.
Koncert végén, mikor lementek a
színpadról a ráadások után, mi is az öltözőbe rohantunk.
Konkrétan mindegyik bőgött, mikor
benyitottunk, s alig bírtuk őket vigasztalni. Rettenetesen boldogok voltak, na
jó Jongin és Tao annyira nem, ők azért is sírtak, mert azt mesélték be maguknak
hogy cserben hagyták a rajongóikat. Ez nem volt így, nagyon nem, és ők is
tudták.
Egyik felem nem várta a másnapi
koncertet, a másik felem pedig igen.
Hatalmas élményben volt részünk, s szerencsésnek mondhattuk magunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése