2014. április 21., hétfő

Angel - Chapter 2. (Teen Top)


Mivel hólyagom már sikít, ezért muszáj felkelnem. Pedig aludnék tovább...
- Pisilnem kell!- pattanok fel fekvő helyzetemből. Egyből lesokkolódom, mikor látom, hogy egy repülőn vagyok. Körbenézek; azt a következtetést vonom le, hogy az első osztályhoz van szerencsém. De hogy kerülök én ide? 
- Na, látom felébredtél - szólít meg a háta mögött egy hang, tulajdonosa Daniel. Felhúzott szemöldökkel fordulok felé. A szemem elé tárul még egy alvó Chanhee, és egy kockuló Changhyun.
- Öhm, hogy kerültem én egy repülőre? - teszem fel azt a kérdést, ami az ébredésem után egyből megfogalmazódott az agyamban.
- Mint mondtam, az útitársunk vagy. Vagy ahogy tetszik, mostantól velünk fogsz lakni - mondja Minsoo, aki a repülő másik oldalán ül Byunghun és Jonghyun társaságában, akik szintén alszanak, mint Chunji. Egy percig még emésztem a hallottakat, majd felsóhajtok.
- És most hova tartunk?
- Turnénk következő állomása Párizs! - kiált fel boldogan, mosolygós arccal Ricky. Szóval Franciaországba. 
- Kérem, üljön le - szól nekem kissé parancsoló hangon egy stewardess.
- Elnézést.. meg tudná mondani, merre van a mosdó? - érdeklődök fancsali arccal. Ha egy percen belül nem jutok el vécére, akkor...
- Persze! Ott van - Követem ujját a szememmel, majd megpillantok egy ajtót, nem is olyan messze. Felcsillanó szemekkel rohamozom meg a kis helyiséget, amit pár perc múlva megkönnyebbülten hagyok el. Visszaülök a helyemre, ami Chunji-val szemben van. Mellettem egy idős házaspár ül, akik szintén az álmok útját járják.
- Amúgy, hogy hoztatok fel a repülőre? - nézek Niel-re, ezzel megzavartam a nagy bambulás közepette.
- Az egyik testőr hozott fel. Az legalább nem volt feltűnő - mosolyog rám. Egy bólintással jelzem; megértettem, amit mondott.
- A menedzser mit szólt ehhez az egészhez?
- Ricky beadta, hogy a barátnője vagy, így megértette a helyzetet - vigyorog rám C.A.P. Szemöldök felhúzva nézek Changhyun-ra, aki szégyenlősen behúzza a nyakát, s a telefonjára tapad.
- Legalább elhitte - legyintem le, ezzel lezárva az ügyet.
- Még a nevedet sem tudjuk - emlékeztet Daniel, s kíváncsian figyel.
- Alíz. A nevem Alíz. A barátaimnak Ali, vagy Líz.
- Cuki beceneveid vannak - mondja Chanhee, engem ezzel megijesztve, mert azt hiszem, hogy még mindig alszik. A szívemhez kapva nézek rá.
- A szívbajt hoztad rám, basszus - mondom, egy kicsit sem kedvesen - Azért, köszönöm. Ezt bóknak veszem - mosolygok rá. - Minsoo, mikor szállunk le? - fordítom fejem a történéseket figyelő leader felé.
- Kedves utasaink, kapcsolják be öveiket. Öt perc múlva leszállunk - szólal meg a hangosbemondó. C.A.P-pel egymásra röhögünk. Minden jelenlevő bekapcsolja az övét, mert időközben az alvók is felébredtek.
Sikeresen földet ér a gépünk, én meg próbálom legyűrni a rosszullétem. Fogalmam sincs hogyan, de rám jön a hányinger. Talán ez azért van, mert még nem ültem repülőn. Viszont nem akarom azt, hogy visszaköszönjön a reggelim. 
Kicsatoljuk az öveinket, majd felkelünk a székekből. A lábamba beleszúr a fájdalom. Akkor az előbb miért nem fájt, mikor elsétáltam a vécéig meg vissza?! 
Niel egyik kezével belém karol, a másikkal felrakja a szemüvegét, s fejébe húzza a kapucniját. A többi Teen Top tag is ugyan így tesz. Aha, akkor most Niel fog levinni, vagy mi? 
Mikor lábunk a szilárd talajt éri, a semmiből feltűnik egy néger pasas, majd egyszerűen felkap a kezeibe. A döbbenettől még megszólalni sem tudok.
- Ne aggódj Líz, ő volt az, aki Budapesten felvitt a repülőre - súgja oda nekem Minsoo. Az engem tartó pasas rám mosolyog, és megindul velem előre. A fiúk követnek minket. Ami meglep az az, hogy egy szem rajongó sem vesz körbe minket. Hallom, hogy a fiúk elégedetten felsóhajtanak.
Hamar kiérünk a terminálból, már csak azt veszem észre, hogy egy kisbusz előtt állunk. A "szállítóm" letesz a földre, majd a fiúkhoz fordul s megnézi, hogy jól vannak-e. Egy gyors nép számlálást tart és egyesével betessékel minket a buszba. Én Ricky mellé kerülök, de csak azért, hogy a menedzserük tényleg elhiggye ezt a "barátnő" dolgot. Mintha olvasna a gondolataimban, oda is áll mellénk a "főnökük".
- Mikor ismerkedtetek össze? - mosolyog ránk. Felhúzom a szemöldököm, s kérdőn nézek a mellettem ülőre.
- A... A... A repülőtéren! Igen, ott! - mondja el egy szuszra Changhyun; a hatás kedvéért óvatosan átkarolja a derekam, és egy gyors puszit nyom az arcomra.
- Oké, elhiszem gyerekek, csak ne enyelegjetek nyilvánosan - teszi maga elé a kezeit noona, majd otthagy minket. Ricky-vel egymásra nézünk; az ő arcán látszik egy halvány pír. Felnevetek; óvatosan megsimogatom a fejét.
- Jaaaj! Tök cukik vagytok együtt - gügyög nekünk Chunji, a mellettünk levő székből.
- Te, Chanhee... - hajolok közelebb hozzá, így ő is hozzám. - Ugye tudod, hogy nem járunk? - súgom halkan a fülébe.
- Akkor is cukik vagytok - súgja vissza mosolyogva. Az arcába nyomom a tenyerem, és eltolom.
- Líz, nem is mesélted, hogy milyen volt a koncert - fordul hátra hozzánk Minsoo, ő előttünk ül, mellette Jonghyun-nal.
- Eszméletlen. Gyerekek, ti nagyon tudtok! Komolyan mondom, a szerelmes számoknál bőgtem. Hihetetlen hangotok van. Nagyon örülök, hogy ott lehettem. Meg most is örülök - tör fel belőlem egy kisebb szóáradat, aminek a végén befogom a szám. Képes lennék egy fél órás kiselőadást tartani az élményeimről, de nem akarom fárasztani őket. Pluszban még el is érzékenyülök, mert előtörnek a koncert emlékek. Elhomályosodik a szemem, s szipogok párat.
- Elérzékenyültél? - kérdezi mosolyogva Minsoo, én csak egy bólintással válaszolok. Teljesen hátrafordul, majd feltérdel az ülésen, és széttárja a karját. Lefagyva nézek rá, egy nagyot nyelek, majd óvatosan felállok, és szégyenlősen bújok az ölelésébe. Megölelném még jobban, csak a szék akadályoz. De így is nagyon jól esik.
- Oh, és melyikőnk a biasod? - fordul hátra Changjo is kíváncsian, mert én közben visszakerültem a székbe.
- Ez a szőke majom itt majdnem mellettem - mutatok Chanhee-ra. Az említett szőke felvonja a szemöldökét, majd meredten bámulni kezd.
- Majom? - teszi fel a kérdést, közben néz rám értelmesen. A többiek felnevetnek a kis szituációt látva.
- Elnézést. Akkor javítok. Kedves, aranyos, cuki. Így már jobb? - vigyorgok rá telipofával.
- Pontosan. Sokkal jobb - húzza mosolyra ajkait, majd menetirányba fordult, s kotorászni kezd a táskájában. Nekem meg csak akkor esik le, hogy már rég elindultunk, talán mindjárt ott is vagyunk a kiszemelt szállodánál.
- Fiúk, és Ricky barátnője, hamarosan ott vagyunk - hallom meg a menedzser csilingelő hangját. Én magamban szidom, mert nem tetszik ez a barátnő kijelentés. Changhyun megpaskolja a vállam és a fülembe súg egy halk "Nyugi"-t. Selymes, dörmögő hangjától a szívem őrült dobogásba kezd. Mi az Isten?! 
Nagy szerencsénkre, a szállodánál sem volt egy lélek sem. Nyugodt szívvel sétálunk le a busz lépcsőin. Aha... nyugodt szívvel. Hirtelen jelenik meg nem messze tőlünk egy csapat őrült fan, akik a nagy sikongatás közepette sem vesznek észre engem, amint Ricky kezét fogom. Igen, muszáj volt...
Egy emberként rezzenünk össze, majd már csak a kondex csíkot lehet belőlünk látni, mert befutunk az épületbe.
- Ezek őrültek - támaszkodom a térdemre. A Teen Top együtt érzően rám néz, és egy bólintással jelzik, igazat adnak nekem. A menedzser öt szobát vesz ki, egy az övé, egy a sminkesé és a stylist-é, egy a testőröké, egy a csapat fele számára, és egy a másik fél számára plusz az én számomra is. Én kerülök a Niel-Ricky-Changjo trióhoz. Pazar lesz, mondhatom. 
Miután a srácok bepakoltak a szobájukba, a főnökük összehívta egész csapatot.
- Tudjátok a menetrendet. Próba, és külön számok a VIP-sek számára. Utána pedig élesben megy mindenkinek. Most pedig menjetek, pihenjetek egy kicsit.
Max három órát pihenhettek a fiúk, utána menniük kellett próbálni a csarnokba, ahova engem is elvittek.
Amíg ők külön számokat adnak elő a legszerencsésebbek számára, addig én az öltözőben húzom meg magam. Minsoo felajánlotta, hogy nekem is szerez jegyet, de én csak megráztam a fejem; az öltözőből is hallom a hangjukat.
Fogalmam sincs, hogy hányadik szám a Miss Right, de annak a végén Chunji bicegve jön be az öltözőbe. Én egyből felugrok, és oda megyek hozzá.
- Mi történt? - kérdezem meg kissé pánikolva. Az a fájdalmas arc... komolyan így csinálta végig?!
-
Tánc közben kibicsaklott a bokám - szűri ki a fogai között.
- Ennyire fáj?
- Hát... eléggé.
Chanhee elé lépek és óvatosan magamhoz ölelem.
Hiába a kis incidens, így is végig csinálják a koncertet. Két ráadás után végleg elhagyják a színpadot, s mosolyogva, de fáradtan sétálnak be a helyiségbe.
- Elkaptátok őket. Fantasztikusak voltatok. Bár, csak a hangotokat hallottam - nevetek fel. Ők csak megforgatják a szemüket és velem együtt kezdenek el nevetni.
A srácok hamar átöltöznek, majd az egész bagázs utat törve magának megy előre, mert időközben előkerülnek a rajongók, akik körbevesznek minket. Hova tették a kordonokat? Ezek meg miért nem mennek haza ilyen későn? Niel felteszi a fejemre a csuklyám; szorosan, de észrevétlenül fogja a karom, s úgy törünk előre, mert épségben el akarjuk érni a kisbuszt. Így van ez a többiekkel is; egy szempillantás alatt már a helyükön ülnek. Hamar elindul a jármű, a sofőr minél előbb el akarja hagyni a helyszínt, de itt-ott vannak még rajongók; azok sem tudják meggátolni elmenetelünk.
- Áh, de elfáradtam - dől rá az ágyára Changjo, egy kis színpadiassággal megspékelve.
- Mi is - mondja kórusban a másik két fiú.
Sajnos a szobában kettő egyszemélyes és egy franciaágy van; Niel és Changjo elfoglalta a kettő egyszemélyeset, így én Ricky-vel alszom. Gondolom, a drága menedzser így tervezte...
-
Biztos nem baj, ha velem kell aludnod? - kérdezi meg félénken Changhyun.
- Nem. Hiszen, most a "barátom" vagy - mutatok egy hatalmas idéző jelet - Hiába vagy öt évvel idősebb nálam, így is bevette a menedzseretek - nevetek fel - Szerintetek hány évesnek nézhet? - címezem mind a három srácnak a kérdést.
- Hát, biztos nem tizenötnek - ránt egyet a vállán szórakozottan Daniel.
- Ez biztató - mosolygok rá.
A fiúk szépen sorban elmennek fürödni, én maradok utoljára.
Persze, a szerencsétlenségnek akkor kell érnie, mikor már nincs rajtam ruha... A jobb lábam a zuhanytálcára teszem, s már állnék rá a balra; a fájdalom tűként szúr belém, én meg mint egy rongybaba, úgy csuklom össze. Halkan elmondom magam mindennek, majd óvatosan felállok.
- Líz, minden okés? - kopogtat be az ajtón Niel.
- Persze! Csak sikerült elvágódnom... - mondom halkan a második mondatot. A falnak támaszkodom, hogy nehogy elessek, és megeresztem a meleg vizet. Sikeresen leforrázom magam, a kellemetlen érzésnek viszont próbálok nem hangot adni.
A zuhanytálcáról lelépés is nagyon nagy dolog a számomra, úgy kell egy lábbal kiugornom belőle, majdnem hanyatt is vágódom. Gyorsan magamra kapkodom azokat a ruhákat, amiket L.Joe adott nekem oda, hogy abba aludjak.
Következik a következő szerencsétlenségem: nagyban mosom a fogam - Minsoo adott kölcsön egy zsír új fogkefét -, mikor egyszer csak félrenyelem a számban maradt fehér habot. Elkezdek köhögni, de olyan szinten, hogy már a mosdókagyló peremét ütöm ököllel. Ricky berobban a fürdőbe; odaáll mögém és a hátamat veregeti. Abbamarad a kényelmetlen érzés; nyelek egy nagyot, majd iszok bár kortyot a csapból.
- Jól vagy? - fordít maga felé Changhyun, s kíváncsian méreget.
- Azon kívül, hogy majdnem megfulladtam... igen - bólintok egy halvány mosollyal arcomon.

2014. április 18., péntek

Angel - Chapter 1. (Teen Top)


Kapunyitás. Mint egy csorda, úgy rohamozzák meg az épületet a rajongók. Annyira nyomulnak, hogy majdnem eltapossák a körülöttük lévőket. Mindenki csak saját magára gondol, jó helyet akar magának szerezni, hogy lássanak valamit. Én görcsösen kapaszkodom újdonsült barátnőm karjába, megfélemlít az a sok ember, meg persze az a kettő nagydarab pasas, akik a jegyünket szedik. Megijedek, mert egy időre elszakadok barátnőmtől. Viszont megnyugszom, mert hamar megjelenik mellettem, mosolyogva. Szerencsénk van, olyan helyet szereztünk, ahonnan - nem tökéletesen - látjuk a színpadot.
Már csak két perc.
Akkor eszmélek fel gondolataimból, mikor éles sikítások hasítják ketté a levegőt. A sikítások a Teen Top megjelenését jelentik. Lesokkolódva állok lábujjhegyre. Tényleg itt vannak... C.A.P, Chunji, L.Joe, Niel, Ricky, Changjo... 
Felcsendül a Rocking ismerős dallama, és kezdődik a tombolás. Én még mindig csak állok, és nézek előre. Még mindig nem jut el a tudatomig, hogy itt vannak. Barátnőm meglöki a vállamat, így invitál ugrálásba. Gyorsan kapcsolok, majd a többi rajongóval együtt sikítva kezdek bele a csápolásba.
Két dal után bemutatkoznak a srácok. Mind a hat tag megszólal magyarul. Az én szívemet viszont ChanHee dobogtatja meg a legjobban. Mindig ő az, aki felkelti a figyelmem... most meg itt áll előttem pár méterre. Kicsit elszomorodom, mert engem úgy sem fog észrevenni.

                                                                     ***
             
Ilyen gyorsan lement volna az a két óra? 
A rajongók szomorúan, de mégis boldogsággal telve hagyják el az épületet. Én sírok, szabályosan sírok. Barátnőm megölel, letörli a könnyeim, majd kijelenti, neki sietnie kell. Elmegy. Ott hagy egyedül. Hiába vagyok én kislány... egyszerűen kifut a teremből. Homályos szemekkel még visszanézek a színpadra, majd egy nagyot sóhajtok, és végleg elhagyom a csarnokot. Először nem érzem a hideget, túlságosan is kimelegedtem a nagy tombolás közepette. Céltalanul bolyongok egy irányba, annyira kiüresedett a fejem, hogy már magam sem tudom, hogy mit csinálok.
Leülök a hideg betonra, felhúzom a térdeim, majd azokat összekulcsolom karjaimmal, s ráhajtom fejem. Újra előtör belőlem a sírás, akaratlanul. Nem értem... boldog vagyok, de mégsem. Fúúj, de nyálas egy gondolkodásom van. 
Hiába van vége a koncertnek, még mindig hallom a nyüzsgést. Ezek nem akarnak hazamenni? Páran elmennek előttem, de egyik sem olyan figyelmes, hogy észrevegyen egy kislányt, aki a földön kuporog. Hát, ilyen a magyar népség. Felemelem a fejem, s körbenézek. Kezdtek fogyatkozni az emberek, de még mindig van, aki a kapu előtt áll, és vár a csodára, egy Isteni lökésre. Néha azt érzem, nekem több eszem van, mint egy nálam idősebbnek. 
Kihalászom a telefonom a zsebemből, majd megnézem az időt. Még csak húsz perc telt el. Barátnőm már biztos úton van. Hogy hagyhatott itt? Francba, merre is kéne mennem? 
Már agyban eldöntöttem, hogy felkelek a betonról, de fizikailag ez képtelenség volt. Egy az, hogy nem volt kedvem, kettő: annyit ugráltam, hogy megfájdult a bal lábszáram. Ha megerőltetem, tuti felüvöltök. 
Ismét elmennek előttem, felismerem, az a szörnyella hajú és a barátnői. Rám néznek pár lesújtó pillantással, majd otthagytak.
- Fulladjatok meg... - motyogom mérgesen fújtatva.
Nos, mivel az A terv csődbe ment, jön a B terv... itt maradok, és én is várok a csodára. Senkinek sem fog feltűnni, hogy egy tizenöt éves gyerek ül, egyedül, védtelenül. 
Mivel nem tudok mit kezdeni magammal, ezért elkezdem halkan énekelni a Clap refrénét.
-  I'm so cra cra crazy, clap clap clap clap mad man... áh, ez így uncsi - szontyolodom el azonnal.
Erőt veszek magamon, majd a földre téve tenyerem próbálom magam felnyomni.
Képtelenség volt, mert mikor ráállok a bal lábamra, egy nagyot nyikkanva visszarogyok a földre, a még a fenekemet is beütöm. - Oh, shit.
Körbenézek, hátha valaki észrevette szerencsétlenségemet. Senki. Ordibálni nem fogok. Akkor maradok itt, azt csövezek. 
- Hm, mit kéne tennem? - Hurrá, már magamban beszélek. Hm, ez a koncert fergeteges volt. Annyira helyesek és aranyosak... milyen gáz már, hogy csak a VIP-eseket nézték. Akaratlanul is elhomályosodnak szemeim, mikor felidézem magamban az Angel-t. És, ahogy megszólaltak magyarul. Juj! Bár, ChanHee magyar mondatát elsőre nem fogtam fel. 
Gondolkodás közepette egy hatalmasat kordul a gyomrom. A zsebemben kezdek turkálni az aprópénzem után. Meglepődve veszem észre, hogy nincs egy vasam sem. Próbálok visszaemlékezni, mit csináltam én azzal az apróval, amit a barátnőm nyomot a kezembe. Zsebre vágtam, a tombolás közepette pedig kiesett a zsebemből. Na, most már lehet azt mondani, hogy csóró vagyok. 
Eszembe jutnak olyan gondolatok is, mint például: eladom a telefonom, elkezdek táncikálni, énekelni, esetleg kirabolok egy öreg nénikét. Az összes örült gondolatot elhessegetem a fejemből.
- Gyerek vagyok, nem tagadom... - dalolászom a saját agyszüleményem, miközben figyelem a még mindig a helyszínen levő emberkéket. Mire várnak, tapsra?! Mindjárt elkezdem nekik hangosan énekelni a Clap-et... 
Hirtelen valaki megkocogtatja a vállamat. Megdermedek, a szívem annyira elkezd dobogni, hogy majdnem kiszakad a helyéről. Megijedtem.
- Valami baj van, kislány? - kérdezi valaki... koreaiul. Okés, akkor most nézzük. Miért olyan ismerős nekem ez a hang?!
Hátranézek s lefagyok. A csuklya ellenére is tisztán látom... Niel arcát. Istenemre mondom! Kár, hogy pogány vagyok.
- Daniel...? - suttogom elfojtott hangon. Ne fangörcsölj, ne legyél hisztis fanpicsa... nyugiiiii!  
- Azta. Ha tudod ki vagyok, te is nézted a koncertünket, igaz? - mondja halkan, még a szeme is felcsillant. - Várj, te érted, hogy mit mondok? - képed el azonnal. Felkuncogok és bólintok.
- Igen, néztelek titeket. De, te hogy kerülsz ide?
- C.A.P látta az ablakból, hogy valaki próbál felállni, de nem tud. Először szólt Chunji-nak, hogy nézze meg, de mivel ő nem volt hajlandó ilyen sötétben egyedül mászkálni, ezért rám maradt a meló. Most meg itt vagyok - mosolyodik el.
- Akkor... azért jöttél, hogy segíts? - nézek rá felhúzott szemöldökkel. Lassan körbefuttatja szemeit a még mindig az épület előtt álló fanokon, összecsapja a tenyereit, leguggol hozzám, alám nyúl és megemel. Poker arccal bámulok a szemeibe. - Öhm, ahogy akarod. Most hova szándékozol vinni?
- A backstage-be - feleli könnyedén. - Búj hozzám közelebb, nem akarom, hogy észrevegyenek - utasítja. Kissé vonakodva, de megteszem amit kér, majd érzem, megindulunk valamerre. Tulajdonképpen én miért is hagyom magam? Áh, mindegy, legalább melegen leszek. 
Halkan beoson velem a hátsó ajtón, majd letesz a földre. Felemelem a bal lábam; nem vagyok hajlandó ráállni.
- Olyan vagy, mint egy gólya - jegyzi meg Niel, viccesre véve a figurát és leveszi a csuklyáját.
- Fáj a lábam - szólok közbe, mire abbahagyja a nevetést.
- Oh, sajnálom - hajol meg előttem - Segítek. Beviszlek az öltözőbe, szerintem ott vannak a srácok is.
Teljes agyfagyás tör rám. Erre én nem vagyok felkészülve. Már szólni akarnék, hogy nem szükséges, mikor újra megemel, s beljebb visz. Kinyit egy ajtót, és már elsőre olyat látok meg, ami először is: beleég az elmémbe, másodszor pedig felforrósodik tőle az arcom. Gyorsan belefúrom Daniel mellkasába a fejem. MinSoo... félmeztelenül... beszélget... a... többiekkel. 
- YA! C.A.P! Takard el magad, mert megijesztetted! - kiált fel Niel hangosan.
- Megijesztettem?! - tör ki MinSoo-ból egy valamivel magasabb hang. - Még hogy megijesztettem... - zsörtölődik. Nem bírom tovább, belekuncogok az engem tartó srác pólójába. - És még nevet is! Ilyet - hüledezik tovább a leader. Daniel megindul velem valamerre; pár másodperc múlva egy puha párnázott széket érzek a fenekem alatt.
- Nos, akkor válaszolj néhány kérdésemre. Miért ültél ott? Miért nem tudsz felállni? - kezdi a faggatózást az engem szállító fiú.
- Te Niel, érti amit mondasz neki? - kérdezi kissé hitetlenkedve ChanHee. Ráemelem a tekintetem, és csak nézem szép arcát, pofátlanul.
- Aham. Érti.
- Zsír - vigyorodik el a szőke énekes, majd mikor észreveszi hogy nézem, felém fordítja a fejét és rám kacsint. Én csak zavartan rámosolygok.
- Igazából nincs hova mennem, azért ültem ott. És azért nem tudok felállni, mert nagyon fáj a lábam, mert sokat ugráltam a koncerten, hogy lássak valamit belőletek - adom meg Niel-nek a válaszokat kérdéseire.
- Oh, valóban? - szontyolodik el Ricky. - Akkor miattunk fáj a lábad? - néz rám azokkal a cuki kiskutya szemeivel.
- Nem, dehogy is. Én voltam a hülye.
- Hány éves vagy? - kérdezi L.Joe.
- Khm... tizenöt - Az összes fiút meglepte a válaszom.
- És azt mondod, hogy nincs hova menned? Hogyhogy? - néz rám Changjo totál érthetetlen fejjel.
- Debrecenben lakom, ami nagyon messze van. Pénzem nincs, barátnőm pedig elment, így magamra maradtam - mondom eltorzult hanggal. Akkor jövök rá, hogy nagyon dühös vagyok a "barátnőmre". Az ilyet nem lehet annak nevezni, aki otthagy egy gyereket. Ráadásul, ő felnőtt.
-
MinSoo hyung, mit szólna a menedzser noona, ha magunkkal vinnénk? - fordul ChangHyun a leader-je felé.
- Na látod, pont ezen töröm a fejem. Itt nem hagyhatjuk, tuti, hogy bűntudatom lenne miatta - gondolkodik hangosan, mintha csak egy ártatlan kutyáról beszélne. - Szüleid? Ők miért nincsenek itt? - címezi nekem a kérdést hirtelen.
- Szüleim nincsenek, nagyszüleim sincsenek. Barátnőmmel laktam, akivel összevesztem, így kidobott a lakásából...
- Az nem is ember! - pattan fel idegesen Niel.
- Akkor, srácok, nem lenne baj, ha lenne egy útitársunk? - csapja össze a tenyereit MinSoo.
- Egyáltalán nem - mondják kórusban a többiek.
Amíg ők öltöznek, addig én behunyom a szemem, és pihenek. Egyből rám tör az álmosság, ami ellen nem tudok mit tenni.