Az ágyon ültem, állam az öklömre támasztva és rezzenéstelen faarccal néztem, ahogy Tao az új Vertu telefonjának gügyögött. Szinte ragyogó szemekkel nézte a legújabb szerzeményét. Először lefényképezte az iphone-jával, majd kivette a dobozból az új telefont. Óvatosan forgatta ujjai között, minden apró kis részletet megfigyelve. Egyáltalán nem lepett meg az, hogy egy hatalmas vigyorral állított be a szobába és kárörvendően röhögve mutatta meg nekem a tasak tartalmát. Szerintem azt hitte, hogy hátraesem és szívrohamot kapok, mikor meglátom, mit is vett magának.
- De jól néz ki. Kár lenne - Sunyi mosollyal kezdtem bele a mondandómba, szemeim nagyra nyitottam -, ha valaki összetörné - dörzsöltem össze tenyereim.
- Chanyeol...! Ha hozzá mersz érni, letépem a füleid! - fenyegetett meg az ujjával, összehúzott szemeivel vizslatva. Ártatlan ábrázattal egy láthatatlan glóriát rajzoltam mutató ujjammal a fejem felé, utána összetettem a tenyereim és lehajtottam előtte a fejem. Nem láthatta, de egy ördögi levakarhatatlan vigyor terült szét az arcomon. Úgy is megszívatom.
Egész nap Tao, Luhan és Sehun közös szobájában legyeskedtem. Komolyan mondom, az egész nap abból állt, hogy Tao egyfolytában azt sipítozta, hogy: "Ne nyúlj a telefonomhoz!" Délután már üldözési mániája volt a gyereknek, mert senki sem volt a közelében annak a nyomorult telefonnak, de még akkor is ránk szólt. Egyszer csak elege lett, kiküldött minket a szobából azzal az indokkal, hogy eldugja a készüléket. Szemét módon leskelődtem utána a kulcslyukon keresztül. Először visszatette a dobozba, azután belerakta a táskájába, majd a táskát becsúsztatta az ágy alá. Azt hitte, hogy nem látom, ugyanis nem volt senki rajta kívül a szobában, ugyebár. Mindent a cél érdekében. Igazából, még magam sem tudtam, mi célom volt azzal, hogy elvegyem a telefonját. Csupán szórakozni akartam egy picit. Sosem fogtam még olyan méregdrága telefont a kezemben.
Este Luhan szó szerint kilökdösött a szobájukból, mert már fáradt volt és aludni akart. Addig nézett utánam míg el nem tűntem a Baekhyun-nal közös szobám ajtaja mögött. Tudta, hogy miben settenkedem.
- Kizavartak a szobájukból? - kérdezett rá Baek, mikor észrevett engem. Ő már a saját felén feküdt, nyakig betakarózva, lámpafénynél. Az ágy végéhez sétáltam, s összefontam kezeimet mellkasom előtt. Egy vigyorral az arcán dobta le magáról a takarót. Tudtam, hogy bevetéshez készen áll. Fekete nadrágot és pulóvert viselt. Tényleg úgy nézett ki, mint egy rabló, már csak a kapucni és a maszk kellett volna. Gyorsan átöltöztem én is a fekete szerelésbe, majd a fejembe húztam a csuklyám.
- Szerinted már lefeküdtek? - súgtam oda rablótársamnak a három idióta szobaajtaja előtt állva.
- Biztos vagyok benne - bólintott rá.
- Retardáltpandavertutelefonjaellopása akció - hadartam el egy levegővétellel -, kezdetét veszi - csaptam össze halkan a tenyereim.
Lajhártempóban nyitottam ki az ajtót. A szobában teljes sötétség volt, csak az alvó tagok egyenletes szuszogását lehetett hallani. Visszanéztem Baekhyun-ra, aki jelet adott, hogy kezdhetem. A földön csináltam kettő bukfencet, majd kúszni kezdtem, mint az igazi kommandósok. Fél perc alatt elértem ZiTao ágyát. Elővettem a zseblámpát, amit még a mi lakosztályunkban csúsztattam a nadrágomba. Megnyomtam az oldalán lévő gombot, ami működésre biztatta a kicsikét. A fénye nem volt túl erős, de használható. Bevilágítottam az ágy alá, egyből a szemem elé tárult az a bizonyos táska. Hosszú karomat becsúsztattam, majd a táskát a fülénél megfogva húztam ki. Kicipzároztam és turkálni kezdtem benne.
- Ne nyúlj a telefonomhoz! - Tao visítása olyannyira megijesztett, hogy eldobtam a táskát és felüvöltöttem. - Megmondtam, hogy NE nyúlj a telefonomhoz! - Felkapcsolta az éjjeli lámpát, majd debil fejjel kiugrott a takarója alól és rám vetődött, mint oroszlán a prédájára. Lefogta a csuklóim, s tovább sziszegett az arcomba: - Ne-nyúlj-a-te-le-fo-nom-hoz!
Nagyon az agyára mehettünk... vagyis mehettem, mert tényleg olyan fejet vágott, mint aki menten meggyilkol. Halálra váltam, egy szót sem mertem szólni.
- Mi az isten folyik itt az éjszaka közepén, HM?! - rontott be a szobába ideges fejjel Joonmyun, leszedte rólam ZiTao-t és szabályosan belelökte az ágyába egy "Aludjá'!" üvöltéssel. A HunHan páros - akiket megzavart ez az egész az alvásban - póker arccal nézte a jelenetet.
- Ez az idióta... majdnem kinyírt - Sűrűn pislogva mutattam rá a már majdnem nyugodt Pandára.
- És miért? - tette csípőre kezeit a leader, közben szúrós szemekkel nézett hol rám, hol Tao-ra, hol Baekhyun-ra, aki az ajtó mellett szobrozott.
- Mert... el akartam venni a telefonját - Lehajtott fejjel keltem fel a földről.
- És miért?!
- Mert meg akartam szívatni... - motyogtam. Hiába, Suho omma-val nem szabad szórakozni.
- Nyomás aludni! - mutatott az ajtó felé. Az orromat lógatva hagytam el a szobát, Baekhyun-nal az oldalamon.
A hátunk mögött még hallottam, hogy Sehun és Luhan kórusban felröhögnek.
